Cigánynak akartam születni, mert cigánynak lenni jó
Mindig érdekes színházi helyzet, amikor egy jelenetről nem eldönthető, hogy a produkció tervezett része vagy csak véletlen közjáték. A Cigány magyar december 13-ai előadásán a nézőket eleve késéssel ültették le az iskolából lett színházi központ, a Jurányi egyik osztálytermébe, majd az egyik alkotó közölte, hogy
nem tudják elkezdeni az előadást.
Azért nem, mert jön a Deutsches Theater - Európa egyik leghíresebb színháza - dramaturgja, és ez nekik nagyon fontos, nagy lehetőség lenne egy berlini meghívás, csak hát a rendkívüli budapesti helyzet miatt Birgit nehezen kapott taxit... Az applikáció szerint még 8 perc, amíg ideér vele az autó, úgyhogy legyünk olyan kedvesek, várjuk meg, de ha lehet, akkor ne mutassuk neki, hogy összebeszéltünk a háta mögött - kéri Horváth Kristóf, a Színész Bobként ismert slammer.
A Tudás Hatalom csoport vezetője némi téblábolás után leül egy székre, és elkezd mesélni arról, hogy ebben a kis közösségben cigány fiatalokkal csinálnak zenét és színházat. És ilyen videókat:
Az elmúlt négy évben ezek a hátrányos helyzetű roma fiatalok előadásokat - legutóbb drogprevenciós fórumszínházat - hoznak létre és koncertekkel járják az országot. Horváth Kristóf éppen arról beszél, hogy a Cigány magyar a szereplők emlékeit dolgozza fel, amikor megérkezik Birgit. A közönség fegyelmezett, sőt cinkos, nincs nagy nevetés vagy látványos forgolódás.
Biztos voltam benne, hogy ezt előre megrendezték.
Egyszerűen túlságosan klappolt minden, jól jött a kis felvezetés, a kontextus az előadáshoz, az összekacsintás a nézőkkel. A német dramaturgra való várakozás pedig szimbolikusnak hatott: mindenki arra vár, hogy felfedezzék, hogy kiemeljék a közegéből, hogy a messziről jött ember elhozza a megváltást. Aztán rákerestem, és kiderült, hogy a késve érkező nő nem beépített ember, hanem tényleg Birgit, a Deutsches Theater dramaturgja.
Jobb, mint az őszinteség
Azért is gondoltam rá, hogy ez eleve a játék része, mert az előadás végig játszik a valóság és a fikció közti átjárással. Azt előre közli velünk a színlap, hogy a színpadon álló fiatalok saját életanyaggal dolgoznak, de szerencsére ebből nem az lesz, hogy mélyen a szemünkbe nézve elmondanak egy-egy vallomást. Nem, a történetek megszakadnak és máshol folytatódnak, átalakulnak és új hangsúlyokat kapnak, vagyis
végig lebegtetve van, mi „igaz” és mi nem.
Bár az egésznek maradt még valami amatőr bája és a személyesség letagadhatatlan, de a szereplők már inkább profik. Itt láthatjuk a 2014-ben készült fenti videó szereplői közül Farkas Franciskát, aki ma már filmszínész és drámapedagógus (itt a videónk róla). Pászik Cristopher vele együtt játszott a Brazilok című nagyjátékfilmben, de fellép a Karaván Színházban és slammel is, míg Oláh Edmond zenei producer lett. Pápai Rómeó és Varga Norbert, ha jól értem, nemrég csatlakoztak, de ők is tehetséggel mozognak a színpadon.
A rendező a Viharsarokkal befutott Császi Ádám, a koreográfus Gergye Krisztiánt pedig a kortárstánc sztárjának mondanánk, ha lenne ilyen a kortárstáncban. Gergye nagy külföldi színpadok, vagy éppen a Müpa és a Nemzeti Színház után most ebben sivár osztályteremben csinál táncot. Nincs díszlet, jelmez, kellék, nincsenek fények és nincs zene, ellenben mindenki végig a színen van, ami halmozottan hátrányos színpadi helyzet. Bravúr, hogy a szereplők így is kitöltik a teret és az időt, és végig lekötik a figyelmet.
A szövegelést megszakító rappelés vagy slamelés is jól működik
az esetek többségében - néha viszont futnak a ritmus után, elfogy a levegőjük, és nem minden sornak van értelme.
Az egyes történetekbe nem mennék bele, egyrészt mert nem szeretnék spoilerezni, másrészt mert ezek nem önmagukban érdekesek. Igen, az egyik karakter herbált árul, a másik heroinista lesz, a harmadik tolvaj. De ennél fontosabb, hogy mit kezdenek ezekkel a sztorikkal: eljátszanak velük, megforgatják őket, aztán beletolják az arcunkba, és megkérdezik:
„Létezik a döntés szabadsága, ha éhes a húgod?”
Ezt a lopni induló kamasz fiú teszi fel, míg az éppen megerőszakolt lány egyesével a szemünkbe néz, úgy mondja:
„Sajnálsz? Akkor jó ember vagy.”
Egy másik karakternek rendezett középosztálybeli családja van - ő arról beszél, hogy nem is tartja magát cigánynak. A drogos lány viszont végig azt hajtogatja, hogy ő akart cigánynak születni, ő akart úgy éhezni, mint az anyja, ő akart hajléktalan lenni és így tovább. Ezek nem csak provokatív, hanem többértelmű, meglepő, zavarba ejtő szólamok, ami nagyon jólesik egy ilyen rengetegszer feldolgozott témában.
Az előadás alcíme csapatépítő tréning magyar állampolgároknak, és a cím is azt ígéri, hogy itt a magyarság és a cigányság fogalmairól, az együttélés és a kettős identitás nehézségeiről lesz szó. Ha ez is volt a cél, pont ebben a kérdésben nekem kevés újszerűt tudott mondani a Cigány magyar. Annál emlékezetesebb volt, ahogy a szerepükben sokszor lubickoló színészek túllépnek a cigány szenvedéstörténetek közhelyein,
ahogy bántás nélkül tudnak provokálni és ahogy nevetni is mernek a traumákon.
Az ilyen történetek végén ritkán vár happy end, de ezek a karakterek, akikhez váratlanul közel kerülünk az előadás végére, nyilvánvalóan jó helyen vannak, jó irányba tartanak. Mégsem hiszem, hogy csak emiatt került ünnepi hangulatba a közönség taps közben, hanem azért, mert ez egyszerűen egy jól összerakott előadás. Figyeltem: Birgit is elégedettnek tűnt.
A Tudás Hatalom produkciós partnere a Mentőcsónak Egység, amely sokszor interaktív formában dolgoz fel fontos társadalmi kérdéseket.