színház

Cigánynak akartam születni, mert cigánynak lenni jó

Mindig érdekes színházi helyzet, amikor egy jelenetről nem eldönthető, hogy a produkció tervezett része vagy csak véletlen közjáték. A Cigány magyar december 13-ai előadásán a nézőket eleve késéssel ültették le az iskolából lett színházi központ, a Jurányi egyik osztálytermébe, majd az egyik alkotó közölte, hogy 

nem tudják elkezdeni az előadást. 

Azért nem, mert jön a Deutsches Theater - Európa egyik leghíresebb színháza - dramaturgja, és ez nekik nagyon fontos, nagy lehetőség lenne egy berlini meghívás, csak hát a rendkívüli budapesti helyzet miatt Birgit nehezen kapott taxit... Az applikáció szerint még 8 perc, amíg ideér vele az autó, úgyhogy legyünk olyan kedvesek, várjuk meg, de ha lehet, akkor ne mutassuk neki, hogy összebeszéltünk a háta mögött - kéri Horváth Kristóf, a Színész Bobként ismert slammer.

A Tudás Hatalom csoport vezetője némi téblábolás után leül egy székre, és elkezd mesélni arról, hogy ebben a kis közösségben cigány fiatalokkal csinálnak zenét és színházat. És ilyen videókat:

Az elmúlt négy évben ezek a hátrányos helyzetű roma fiatalok előadásokat - legutóbb drogprevenciós fórumszínházat - hoznak létre és koncertekkel járják az országot. Horváth Kristóf éppen arról beszél, hogy a Cigány magyar a szereplők emlékeit dolgozza fel, amikor megérkezik Birgit. A közönség fegyelmezett, sőt cinkos, nincs nagy nevetés vagy látványos forgolódás.

Biztos voltam benne, hogy ezt előre megrendezték.

Egyszerűen túlságosan klappolt minden, jól jött a kis felvezetés, a kontextus az előadáshoz, az összekacsintás a nézőkkel. A német dramaturgra való várakozás pedig szimbolikusnak hatott: mindenki arra vár, hogy felfedezzék, hogy kiemeljék a közegéből, hogy a messziről jött ember elhozza a megváltást. Aztán rákerestem, és kiderült, hogy a késve érkező nő nem beépített ember, hanem tényleg Birgit, a Deutsches Theater dramaturgja.

Jobb, mint az őszinteség

Azért is gondoltam rá, hogy ez eleve a játék része, mert az előadás végig játszik a valóság és a fikció közti átjárással. Azt előre közli velünk a színlap, hogy a színpadon álló fiatalok saját életanyaggal dolgoznak, de szerencsére ebből nem az lesz, hogy mélyen a szemünkbe nézve elmondanak egy-egy vallomást. Nem, a történetek megszakadnak és máshol folytatódnak, átalakulnak és új hangsúlyokat kapnak, vagyis 

végig lebegtetve van, mi „igaz” és mi nem.

Pászik Cristopher, Pápai Rómeó, Oláh Edmond, Farkas Franciska, Varga NorbertFotó: Lakatos Péter

Bár az egésznek maradt még valami amatőr bája és a személyesség letagadhatatlan, de a szereplők már inkább profik. Itt láthatjuk a 2014-ben készült fenti videó szereplői közül Farkas Franciskát, aki ma már filmszínész és drámapedagógus (itt a videónk róla). Pászik Cristopher vele együtt játszott a Brazilok című nagyjátékfilmben, de fellép a Karaván Színházban és slammel is, míg Oláh Edmond zenei producer lett. Pápai Rómeó és Varga Norbert, ha jól értem, nemrég csatlakoztak, de ők is tehetséggel mozognak a színpadon.

A rendező a Viharsarokkal befutott Császi Ádám, a koreográfus Gergye Krisztiánt pedig a kortárstánc sztárjának mondanánk, ha lenne ilyen a kortárstáncban. Gergye nagy külföldi színpadok, vagy éppen a Müpa és a Nemzeti Színház után most ebben sivár osztályteremben csinál táncot. Nincs díszlet, jelmez, kellék, nincsenek fények és nincs zene, ellenben mindenki végig a színen van, ami halmozottan hátrányos színpadi helyzet. Bravúr, hogy a szereplők így is kitöltik a teret és az időt, és végig lekötik a figyelmet.

A szövegelést megszakító rappelés vagy slamelés is jól működik 

az esetek többségében - néha viszont futnak a ritmus után, elfogy a levegőjük, és nem minden sornak van értelme.

Fotó: Lakatos Péter

Az egyes történetekbe nem mennék bele, egyrészt mert nem szeretnék spoilerezni, másrészt mert ezek nem önmagukban érdekesek. Igen, az egyik karakter herbált árul, a másik heroinista lesz, a harmadik tolvaj. De ennél fontosabb, hogy mit kezdenek ezekkel a sztorikkal: eljátszanak velük, megforgatják őket, aztán beletolják az arcunkba, és megkérdezik:

„Létezik a döntés szabadsága, ha éhes a húgod?”

Ezt a lopni induló kamasz fiú teszi fel, míg az éppen megerőszakolt lány egyesével a szemünkbe néz, úgy mondja:

„Sajnálsz? Akkor jó ember vagy.”

Egy másik karakternek rendezett középosztálybeli családja van - ő arról beszél, hogy nem is tartja magát cigánynak. A drogos lány viszont végig azt hajtogatja, hogy ő akart cigánynak születni, ő akart úgy éhezni, mint az anyja, ő akart hajléktalan lenni és így tovább. Ezek nem csak provokatív, hanem többértelmű, meglepő, zavarba ejtő szólamok, ami nagyon jólesik egy ilyen rengetegszer feldolgozott témában.

Fotó: Lakatos Péter

Az előadás alcíme csapatépítő tréning magyar állampolgároknak, és a cím is azt ígéri, hogy itt a magyarság és a cigányság fogalmairól, az együttélés és a kettős identitás nehézségeiről lesz szó. Ha ez is volt a cél, pont ebben a kérdésben nekem kevés újszerűt tudott mondani a Cigány magyar. Annál emlékezetesebb volt, ahogy a szerepükben sokszor lubickoló színészek túllépnek a cigány szenvedéstörténetek közhelyein, 

ahogy bántás nélkül tudnak provokálni és ahogy nevetni is mernek a traumákon.

Az ilyen történetek végén ritkán vár happy end, de ezek a karakterek, akikhez váratlanul közel kerülünk az előadás végére, nyilvánvalóan jó helyen vannak, jó irányba tartanak. Mégsem hiszem, hogy csak emiatt került ünnepi hangulatba a közönség taps közben, hanem azért, mert ez egyszerűen egy jól összerakott előadás. Figyeltem: Birgit is elégedettnek tűnt.

A Tudás Hatalom produkciós partnere a Mentőcsónak Egység, amely sokszor interaktív formában dolgoz fel fontos társadalmi kérdéseket.