Azok a helyek érdekelnek, ahol sok sokféle ember van, és bármelyik sarkon befordulva érhet meglepetés

interjú
2019 július 19., 09:43

Oltai Kata művészettörténész korábban a Ludwig Múzeum kurátora volt, majd szabadúszóként kezdett kiállításokat szervezni, pár éve pedig a VIII. kerületben nyitott egy feminista projektgalériát, a FERi-t. Ezen a héten ő ajánl programokat és helyeket.

Ha csak rajtad múlna, milyen rendezvényt vagy kiállítást hoznál legszívesebben Budapestre?

Bár tavaly egyértelműen leszámoltam azzal, hogy állami intézménnyel dolgozzak, és tekintve, hogy valamennyi múzeum állami fenntartású itthon, a kérdés hipotetikus, de nem mondom, hogy nem lenne ötletem. Sőt, tulajdonképp nagyon vágynék múzeumban dolgozni újra, mert rendkívüli módon imádtam.

Oltai Kata
photo_camera Oltai Kata Fotó: Kegytárgyas Feri

Ha valami igazán izgat, az a fotográfia mint műfaj. És itt számtalan dolog szóba jöhetne, ami kimaradt az intézményi érdeklődésekből, vagy vizuális szempontból, vagy a máig erős régiós vagy európai fókuszáltság miatt. Anno már nem értem meg, mert addigra már felmondtam, mire beérett Pieter Hugo kiállítása a Ludwig Múzeumban. De megmaradt a jó kapcsolatunk, és még abban az évben találkoztunk a Paris Photon, ami egy hatalmas szakmai fórum, egy délutánt mászkáltunk és belefutottunk honfitársába, Roger Ballenbe (aki amúgy amerikai, de Dél-Afrikát választotta hazájául). Elképesztő agyú, világlátású bácsi, aki egyébként a nyers és tabufeszegető világa mellett egy rendkívül csendes, végtelen műveltségű művész. Onnan ismerhetik többen, hogy dolgozott a Die Antwoorddal is, na például ez a sokfelé linkelhető életmű és fogékonyság nagyon jó lenne, ha látható lenne itthon is. Egyébként Pieter mutatta nekem Mike Brodie-t is, a Period of Juvenile Prosperity volt kiállítva. Meg is vettem a könyvet.

Akár folytathatom ezen az íven is, mert az egész, gazdag afrikai vizuális kultúra teljesen kimarad itthon. Tavaly megismertem egy fantasztikus fotóst, egyébként nő, és elképesztő életműve van, Jodi Bieber a neve. De ott vannak olyan klasszikusok is, mint Seydou Keïta vagy Malick Sibidé. Talán most még nagyobb tétje lenne bemutatni ezt a gazdag kultúrát, hogy a „fekete ember”, a Másik, Máshonnan jött erősen pejoratívan tételeződik.

De ott van a női szempont mellett a másik vastag kutatási érdeklődésem, a szubkultúrák, vagy a kvázi szociofotó. Olyan fotósok, akik társadalmi érdeklődéssel, akár elköteleződéssel dolgoztak, sokan már klasszikusok, baromi izgalmas életművel, mint Bruce Davidson vagy Tom Wood, Rob Bremner. Tavalyelőtt egyet sikerült Budapestre hoznom, Derek Ridgerst.

Lesz mostanában olyan kiállítás, amit szerinted mindenképpen érdemes megnézni?

Tekintve, hogy bizonyos helyekre elvből nem megyek be, talán szűkebb a keresztmetszet. De kiállítási szempontból, ide értve a feldolgozás izgalmasságát, áttételes szempontrendszereit és nem utolsó sorban az installálás okosságát, kevés igazán jó dolgot tudok mondani. Jó szívvel ajánlom a Fortepan kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában, elsősorban azért, mert nagyon tisztelem Török Andrásék munkáját. Fontos, hogy van ez a dolog. A Mai Manó Házban pedig Erik Kessels önálló kiállítása van, amelyet nem láttam még, így mint kiállítás nem tudom állítani, hogy jó, viszont a Kessels-életmű, akár online rákeresve, fantasztikus. Sokszor hivatkoztam vagy inspirálódtam abból, amit és ahogyan csinálnak.

De ugyanolyan izgalmasnak tartom, ami sokszor kimarad, hogy „kis múzeumokba” menjünk, mint a nagy kedvencem, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Egyrészt nagyon kedves kollégák dolgoznak ott, történeti érdekesség, hogy az állandó kiállítását még Antall József rendezte. Sajnos amióta nem Varga Bence (most a Nemzeti Múzeum igazgatója) az aktív igazgató, azóta nem olyan flott időszaki kiállítások vannak, de talán ez is megérkezik majd.

Szerinted hol lehet a legjobbat enni Budapesten?

Nem vagyok egy nagy evő. Igazából ha van előttem étel eszem, ha nincs, elfelejtem. Mivel a teljes belvárost igyekszem elkerülni, ha ajánlani kellene, akkor egyértelműen a szűkebb pátriám jutna eszembe, megint. A Rákóczi téri Csarnokban van minden: egy nagyon helyes házaspár csinál egy lángosost, valahogy telt a tésztája, nagyon finom, és van gyereklángos is, ami fele akkora, ha nem bírna valaki megenni egy egészet. Ha zónaételeket akarok enni, amit szeretek, tizenhat év menzakosztja közel hozta ezt az ízvilágot, akkor ott van a Robi krumplis tésztával meg káposztás tésztával. Viszont van a Csarnokban egy étterem, profi és nagyon helyes a tulaj, Bálint, amely azt a rafinált választékot kínálja, amit mostanában sokan szeretnek. Az Eldorádó ilyen, jó csak leülni is akár, minden nyitás előtt ott veszek kávét, sőt egy ideje minden szombaton Zsolti is kisegít náluk, mint pohárleszedő, talán már pincérnek is mondhatom.

Van olyan külföldi nagyváros, ahová rendszeresen visszajársz?

Egykori francia szakosként nagyon sokat jártam vissza Párizsba. Igazából tavaly maradt ki először hosszú ideje, hogy nem mentem. Borzasztóan szeretem azt a várost, az egész attitűdje közel áll hozzám, ahogy a legtöbb klasszikus fővárosé. New Yorkban mindig otthon éreztem magam például, fura azt mondani, hogy egy közel 9 milliós városban sokkal közvetlenebbek az emberek, de én mindig így tapasztaltam. Eleve azok a helyek érdekelnek, ahol sok és sokféle ember van, és bármelyik sarkon befordulva érhet valami meglepetés.

A VIII. kerületben nyitottál galériát. Hogy látod, azóta mennyit változott a kerület kulturális kínálata, és merre tart?

Négy éve vettem ki azt a helyiséget, és nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom érezni magam. Ugye kvázi az utcán vagyok, mindkét helyem oda nyílik, bárki bejöhet, és egy olyan közegben találtam magam, amelyik teljesen nyitott bármire. Nem azt állítom, hogy egy feminista galériába vagy akár a vintage butikba tudatosan lép be egy ottlakó az utcáról, de van egy kíváncsiság, hogy vajon mi ez, és kérdeznek. Találkozunk háromszor, már köszönünk, aztán már azért jönnek be, elbeszélgetni. Szóval fura mód, ez a közhelyes nagykörút tengely, amin kívül akartam kerülni, tényleg más.

Azt akarom erősíteni ezzel, hogy borzasztó fontos lenne, hogy például a 8. kerület ezen része és hasonló negyedek ne essenek a szándékolt, erőltetett dzsentrifikáció áldozatává, mert van egy fantasztikus balansz.

A négy év alatt sokat változott egyébként és más szempontból semmit. Már akkor is nagyon sok külföldi élt itt, amikor én jöttem, egyetemisták vagy itt ragadtak. Nem kell mondanom, hogy a nyitottságuk mennyire sokat számít. Több hullámban költöztek ide stúdiók is és még kiállítóhelyek is, a legutóbbi a Heinrich Udvareleste” után jött nemrég. Sajnos egy újabb ipari műemlékkel kevesebb, onnan sokan kerestek erre új helyszínt. A bérleti díjak talán itt ugrottak a legnagyobbat, én is tapasztaltam, hogy 3 év alatt 100 százalékkal. Ez nem fog segíteni sajnos egy sor underground ügynek, de ez ennek a menete mindenhol a világon.

Pár utcára van az Auróra, sajnos a Kék Lónak mennie kellett, de másfél éve itt nyílt az ISBN galéria is, vagy az OST Konzept-es fiúk showroomja a Népszínház utcában, a Mindspace is igyekszik bevonni új szereplőket. Egy sor anti-establisment állítás, erre nincs egy jó magyar szó, „intézményellenes”, ami jelent sok mindent, például a kialakult struktúrák elégtelenségét és azok kritikáját. Erre nagy szükség van, akár az elitista, felülről megfogalmazott, a „kreatív ipar” NER-koncepciója mentén elképzelt „kreatívság” kritikájaként, akár az egyetemi oktatásban egyáltalán le nem reflektált intézményi változások miatt is. Sajnos azt tapasztaltam, hogy 3-6 hónapig tart sok esetben az a varázs, amit aztán elhomályosít a mindennapos munka, vagy kevésbé vonzó monotonitás - sokan abbahagyták, amit elkezdtek a környéken. De azért vagyunk, akik maradunk!

A sorozat korábbi részéiben Szabó Benedek és Sodró Eliza mondták el, mit érdemes meghallgatni/megnézni.

Az interjú a Volvo Autó Hungária támogatásával készült.