Egy félrehallástól az új létezési formák felfedezéséig
Szeptember 26-án jelenik meg az idén tízéves Dorota harmadik lemeze, ehhez jött ki a héten az első dal és klip. A Porteleki Áron, Makkai Dániel, Somló Dávid felállású zenekar a hazai kísérleti színtér egyik legizgalmasabb és legünnepeltebb formációja, és az első dal alapján ezt a hagyományt viszi majd tovább az új album is.
Mint a klip mellé írták, a lemez tematikáját meghatározó ‘Solar The Monk’ címet egy félrehallás ihlette. Ez indította el a hónapokon át egyre burjánzó asszociációs láncot, aminek a középpontjában végig a szerzetesség metaforája állt. A ‘Solar The Monk’ vissza- és elvonulás, reflektálás, új utak és létezési formák keresése egy vesztébe rohanó világban. Spirituális zajszűrő, azért, hogy az anyagi világban oly nehezen elérhető anyagtalan falatokhoz hozzájussunk.
A lemezen a nyersebb, punkosabb dolgokkal együtt szúfi, berber, mongol, buddhista hatások és a transzállapothoz közelítő zenei formák érintkeznek majd.
A blindblindblind kiadó első megjelenéseként kijövő lemezt élőben is meg lehet majd hallgatni, az UH Fest keddi napján, október 1-én lesz a bemutató. A korábbi zenéiket a Bandcampen, minden mást a Facebookon lehet fellelni.