Így veszítjük el épp a városainkat

FILM
2019 november 11., 10:24

Kedden indul és vasárnapig tart a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely minden évben a társadalmi kérdésekkel foglalkozó dokumentumfilmek legnagyobb budapesti eseménye. Mi most az Antropocén névre keresztelt szekcióból négy filmet ajánljuk hosszabban, de érdemes a teljes programot is átböngészni.

A Kiszorítva nemcsak az idei fesztivál mezőnyéből, de úgy általában az elmúlt évek társadalmi kérdésekre fókuszáló dokumentumfilmjei közül is kiemelkedik: Fredrik Gertten egy rendkívül komplex problémát, a globális lakhatási válságot tudta nagyon közérhetően, és mégis, a megszokott megközelítéseknél jóval mélyebben bemutatni.

Hogy a világ számos nagyvárosában lakhatási válság van, azt ma már nem nagyon vitatja senki: a nyugati nagyvárosokban épp úgy, mint jó pár fejlődő országban az elmúlt évtizedekben rendkívül elszabadultak a lakásárak, miközben ezt a mozgást szinte sehol nem követte a bérek növekedése. Emiatt egyre többen tapasztalják azt, hogy kiszorulnak azokból a városokból, ahol felnőttek, miközben munkalehetőségek még mindig csak ott akadnak.

link Forrás

A Kiszorítva főszereplője Leilani Farha, az ENSZ lakásügyi különmegbízottja, az ő világkörüli útját követi végig Gertten és stábja Angliától Spanyolországig, az Egyesült Államoktól Chiléig, Svédországtól Németországon át Olaszországig. És a film igazi erejét az adja, hogy sokszor olyan, mintha a probléma mélységére maga Farha is csak a kamerák előtt döbbenne rá. Mert persze, gond van a dzsentrifikációval, gond van a befektetési céllal megvásárolt, majd értékőrzés miatt üresen tartott belvárosi lakásokkal, gond van az emelkedő bérleti díjak miatt évtizedek után az otthonukból kiszoruló emberekkel, de sok tényező mögött közben felsejlik egy sokkal összetettebb jelenség is.

Amit leginkább a kapitalizmus megváltozott működése, a financializáció előretörése felől lehet megérteni, és amire a filmben a Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz és az urbanizáció egyik legismertebb kutatója, Saskia Sassen tesz kísérletet. A Kiszorítva által bemutatott válságban egyszerre ér össze az, hogy az önkormányzatok hogyan szegényedtek el az elmúlt évtizedekben, hogy a bankok szerepét átvető tőkebefektetési alapok hogyan kezdtek tömegével egész városnegyedeket felvásárolni, és hogy a spekulatív célú ingatlanfelvásárlások mennyire nincsenek tekintettel arra, hogy eleven és élhető marad-e az a környék, ahova bevásárolták magukat.

A Kiszorítva azonban nemcsak ez az elég sötét történetet mutatja be, hanem az ezzel a mozgással szemben szerveződő helyi mozgalmakat is, melyek egyre több városban önkormányzati támogatást is élveznek: Barcelonában és Berlinben például az elmúlt évek komoly változást hoztak abban, ahogy a városvezetés az ingatlanok kezeléséhez áll, és Farha is épp azt tűzte ki célként, hogy ezt a hozzáállást a világ minél több városában elterjedjen.

Ugyanígy a helyi érdekek és a távoli befektetők közötti küzdelemről szól az Ostrom alatt című szlovák-cseh film, mely éveken át követi nyomon, hogy Körmöcbánya lakói hogyan próbálják meg felvenni a harcot a kisváros mellett gigantikus bányanyitást tervező befektetőkkel, illetve a mögöttük álló nemzetközi óriáscéggel.

link Forrás

Körmöcbánya nagyon régóta bányászváros, a Magyar Királyság egyik legfontosabb aranylelőhelye volt, de a 20. század végére az utolsó bányák is bezártak. Ide térne vissza egy nemzetközi szereplő, hogy jelentősen megnövelve a kitermelési területet, újra arany és más nemesfémek után kutasson. A helyi lakosok viszont hallani sem akarnak az ötletből: féltik a Körmöci-hegység természeti értékeit és saját nyugalmukat, ráadásul elmondásuk szerint a város korábban sem gazdagodott abból, hogy itt bányák működtek, Budapest és Bécs épült fel az itt megtalált nemesfémekből.

Egy hét éven át tartó, a szlovák sajtóban is nagyobb nyilvánosságot kapó küzdelmet mutat be a film, melynek sok eleme kifejezetten ismerős lehet a magyar nézőknek is: a kísérletek a nyilvánosság kizárására, a helyi politikusok ide is, oda is húzó próbálkozásai, a helyzetre teljesen alkalmazhatatlan, még a szocializmusból megmaradt törvények okozta zűrzavar, és az óriásbefektető, amely helyi tiltakozó nyugdíjasok feljelentésétől reméli a sikerét.

A filmrendező, Daniel Lambo apja a belga azbesztipar fellegvárában dolgozott, és végül az azbeszt okozta a halálát is. Ahogy sokan másoknak is a városukban, ahol a világ egyik legnagyobb azbesztipari vállalata megszületett. A helyi orvosok ugyan arra számítanak, hogy az egykori dolgozók közül még sokan fognak meghalni az azbeszt miatt a következő 10-15 évben, de közben a közhangulat mégis az, hogy az azbeszt korszakán már túl vagyunk: mára belátta a világ, hogy ez egy rendkívül káros félreértés volt, és letettek a gyártásáról.

link Forrás

De Lambo filmjében épp annak jár utána, hogy ez messze nem igaz: a nyolcvanas-kilencvenes évekre, ahogy végleg nyilvánvalóvá járt, milyen károkat okoz az azbeszt, és Európa-szerte szigorodni kezdtek a jogszabályok, a belga óriáscég úgy vetette meg egyre inkább a lábát a világ fejlődő országaiban.

Lambo Indiába utazva mesli el, hogy szó sincs arról, hogy az azbesztgyártás a múlté lenne: emberek otthonainak közvetlen közelében, napi 24 órában működnek még mindig a gyárak, súlyos károkat okozva az ott élőknek és az ott dolgozóknak. Lambo filmje egy konkrét példán mutatja meg, hogy a nyugati vállalatok hogyan helyezték ki szennyező tevékenységeiket a világ szegényebb, kevésbé szabályzott országaiba, és azt is, hogy milyen civil ellenállási lehetőségnek születtek meg ezzel szemben.

Stefano Liberti és Enrico Parenti filmje a globális élelmiszeripar egyik kulcsterületére koncentrál: az elmúlt évtizedekben Kínában hatalmasra nőtt az igény a sertéshús iránt, ennek pedig világszerte érezni a hatásait. A Szójalizmus az amerikai vidék ellehetetlenülő kisebb farmjaitól a mozambiki és brazil földvédők harcain keresztül mutatja be, milyen következményei vannak annak, ha valahol a monokultúrás szójatermesztés kiszorítja az addigi gazdálkodási formákat.

link Forrás

A film rengeteg érintett szereplő perspektívájának bemutatásával közelít az igazi kérdésfelvetése felé: vajon mennyire fenntartható az a modell, melyben egyre kevesebb szereplő kezében egyre nagyobb része összpontosul a globális élelmiszertermelésnek, és amely a helyi környezeti és társadalmi igények helyett a cégek piaci teljesítményére koncentrál elsősorban.

A 444 a fesztivál médiapartnere. A Colectív című román dokumentumfilmről hosszabban is írtunk.