gasztro

9 jó étterem, ami 2019-ben nyílt Budapesten

A 444 Jó hírlevelének szerkesztőbizottsága idén végigette az összes új budapesti éttermet. Most pedig ezek közül kiválasztott kilencet, ami minden kétséget kizáróan jó. Ha 2020-ban is szeretnél jó éttermekről olvasni, iratkozz fel a 444 Jó hírlevelére, amelyben kéthetente nem csak azt írjuk meg, hol jó enni, hanem azt is, hol érdemes inni, kirándulni, sportolni, hova jó vinni a gyereket, mik a kihagyhatatlan kiállítások, színházi előadások, koncertek, bulik és filmvetítések.

Iratkozz fel a Jó hírlevélre!
Minden, amit érdemes csinálni Budapesten. Fizetned csak akkor kell, ha tetszik!

Aum

A néhány éve nagyon divatos ázsiai-fúziós konyha soha nem tudott igazán megtelepedni Budapesten. Ezért tűnt hihetetlennek a hír, hogy egy étteremnek 2019-ben mégis sikerült átvinni a lécet, ráadásul egy teljesen abszurd helyen, a III. kerületi Flórián üzletközpontban.

A fúzió itt leginkább magyar-thai házasságot jelent, mivel a konyhán dolgozó két séf éveket töltött Thaiföldön. Így születhetett meg például az egyik legjobb ázsiai curryt, a massamant a gulyással kombináló fogás. A 2 fogásos ebédmenü 3980, a 3 fogásos 4290 forintba kerül, vacsorára pedig lehet rendelni a teljes arzenált felvonultató, 6 fogásos kóstolómenüt 10250-ért.

III. Flórián tér 6-9.

Digó

Budapesten néhány éve ugyanaz a két-három csapat versenyez egymással a „legjobb nápolyi pizza” címért. A Digó-team azóta ott van köztük, hogy néhány éve különböző helyeken – leginkább az Erzsébet téren – felbukkanva állítják fel lenyűgöző méretű és színű kemencéjüket.

Úgy tűnik a Digónak most végre sikerült megtalálnia állandó otthonát, a Kazinczy utca leges-legközepén. Összesen 8 féle pizza van, ezek közül 4 puritán nápolyi klasszikus a margherita-marinara-bianca vonalon, és van négy feltuningolt kreáció is. Ez utóbbiak közül a fior di lattéval és meglepően csípős nápolyi kolbásszal meghintett verzió különösen jó, és érdemes megkóstolni a kemencében sütött, folyós-ragacsos burratát is. Érthetetlen módon csak 19 óra után kínálnak koktélokat. Reméljük Budapest egyik legturistásabb szegletében is elég erősek lesznek kitartani a nápolyi értékek mellett.

VII. Kazinczy u. 32.

Happy Panda

Aki járt a nyáron a Chinese Night Market néven reklámozott kínai kajapiacon a Jegenye utcában, jó eséllyel kóstolta a Happy Panda nevű stand sós palacsintaszerűségeit. Talán az volt ott a legjobb fogás, ami olyan sikeres lett, hogy a tulajdonosok előbb az utca túloldalán nyitottak új helyet, majd ezt gyorsan beköltöztették a Blaha mellé.

A kis Vas utcai éttermet egy kedves, magyarul nem, angolul viszont jól beszélő kínai pár üzemelteti. A rövid étlapon néhány húsos és zöldséges batyu van csak, egy-két leves, valamint a két sztár, a palacsinta és a rou jia mo van. A palacsinta sokrétegű, hagymás és tojásos, amire érdemes kérni a mindenféle extrákból. A rou jia mo pedig a csodálatos kínai pulled pork szendvics-szerűség, amiben a hús aprított, nem tépett, és többek közt köménnyel és enyhén csípős paprikával van ízesítve. Ez most nagyjából a streetfood-műfaj csúcsa Budapesten. 

VIII. Vas u. 3.

Kami Kisvendéglője

Állítólag régen léteztek olyan kisvendéglők Budapesten, ahol a kedves vendég kockás abroszos asztalnál, nyáron egy árnyas kerthelyiségben, kedves kiszolgálással ehetett egy jót. De csak állítólag, mert hogy ilyet élő ember nem látott ebben a városban, az egészen biztos. Nos, idén csoda történt: méterekre Budapest határától megnyitott Kami Kisvendéglője, ahol a felsorolt négy paraméter, a kockás abrosz, az árnyas kerthelyiség, a kedves kiszolgálás és a jó étel egyszerre van jelen.

Az újpestiségét büszkén hirdető Fülepi „Kami” Kálmán ott nyitotta meg kisvendéglőjét, ahol a Váci útból hirtelen 2-es út lesz. A családi vállalkozásként üzemeltetett vendéglőben Kami viszi a konyhát, és csak részben ragad le az eddig csak mesékből ismert kisvendéglői kínálatnál. Van itt cigánypecsenye, de kicsit megújítva, ugyanakkor az előételek közt a gulyásleves mellett elfér az indonéz mogyorókrémes saláta és a marokkói tatárbeefsteak is. Még pont 1000 ilyen étterem kellene Budapestre.

IV. Vasrózsa u. 2.

Kicsi Japán

Abszurd helyen nyitott japán éttermen csak az lepődik meg, aki nem tudja, hogy valamiért Japánban is imádnak bármiféle cégért mellőző vendéglátóhelyeket nyitni csak GPS-sel megtalálható labirintusok végén. Na de egy szusibár az Üllői út egyik leglehangolóbb részén?

A Kicsi Japán (igen, tényleg ez a neve) annyira valószínűtlen helyen van, hogy eszünkbe sem jutott volna felkeresni, ha nem olyan ember ajánlja, aki több évig élt Japánban. Az összesen öt ember leültetésére alkalmas üzlethelyiségben a vendégek jó része is japán, és a pult túloldalán is egy fiatal japán férfi a főnök. Az étlap nagy része szusi, és bár igyekeznek a tengeri hozzávalókat jó helyről beszerezni (tengeri sünt például egyenesen Izlandról), érdemes a helyi alapanyagok által ihletett variációkat kipróbálni, mint a tarjásat, vagy a meglepően jó libamájast. Természetesen mindez nem olcsó, de ennél kevesebbért ezt a színvonalat nem lehet megkapni Budapesten. És többért sem igazán.

Fontos tudni hogy a Corvin mozi előtti placcon másik két, említésre nem méltó szusis is működik, belépés előtt győződjünk meg arról, hogy tényleg a Kicsi Japánban járunk.

VIII. Üllői út 40.

Kuszkusz

Egy jó helyhez bőven elég, ha egyetlen ételt készítenek, de azt jól. A Hollán Ernő utcai Kuszkusz éppen ilyen: alig van más, mint kuszkusz. Erős a vegán-mindenmentes vonal, de vannak húsos variációk is.

Csak hétköznap vannak nyitva, ami tökéletesen passzol ahhoz, hogy ez tényleg ideális hely egy gyors, munkanapi ebédre. A miniatűr üzlethelyiségben háromnál több ember nehezen ül le, de a fő profiljuk egyébként is az elvitel és a házhozszállítás. A kuszkusz azon szerencsés ételek közé tartozik, amiknek egyébként sem árt egy kis zötykölődés, idén talán tőlük rendeltem a legtöbbször ételt, hol a bárányost, holt a csirkést, hol a zellerkebabost.

XIII. Hollán Ernő u. 18. 

Portobello Coffee & Wine

A Veres Pálné utca valószínűleg Budapest kávéban legerősebb utcája. Itt már van két remek versenyző, a Doubleshot és a Mantra. Aki ebben a mezőnyben sikeres akar lenni, annak valami különlegeset kell nyújtania, ahogy teszi azt a Pilinszky utca sarkán egy szép, világos helyiségben nyitott Portobello is.

2019 egyik nagy budapesti vendéglátótrendje egyértelműen a külföldi tanulóévek után itthon szerencsét próbáló vállalkozók helyeinek megnyitása volt. A Portobellónak is ez az eredettörténete, és a nyugati szintű profizmus az étlaptól a kiszolgálásig mindenen érződik. A névből már sejteni lehet, hogy itt van kávé és bor (akár elvitelre is), de a hely igazi vonzerejét Budapest egyik legjobb reggeli- és brunchkínálata jelenti, szendvicsekkel, tojásételekkel, mindenféle egészséges opciókkal. Szombaton és vasárnap is nyitva vannak, amikor az embernek ideje is van ilyen reggelikre.

V. Veres Pálné u. 16.

Rim Thanonh

Budapest tele van kínai és vietnami büfékkel, még olyan is akad közöttük, amiben jót lehet enni. Thai gyorséttermekkel viszont hagyományosan rosszabbul vagyunk ellátva, köszönhetően annak, hogy Bangkokból jóval kevesebben költöztek Magyarországra, mint Pekingből és Hanoiból.

Most viszont végre van minek örülni, a Dob utcában megnyílt a Rim Thanonh. Ez nem az a hely, amibe csak úgy belebotlik az ember, kétszer is elmentem mellette, pedig tudtam, hogy a 60-as szám alatt kell keresni. A mikroétteremnek (10-nél több ember nehezen ül le) nem nagyon kell a cégér, a thaiok által thaioknak üzemeltetett Rim Thanonh így is gyakran tele van délkelet-ázsiaiakkal. Az étlapon ott az összes thai klasszikus a tésztáktól a currykig, különösen a laab moo nevű sertéshús-salátát ajánlom. A kedves thai konyhás nénik kérésre bármilyen thai ételt összedobnak, és ha a vendég azt mondja, hogy „spicy”, akkor tényleg nagyon spicyt adnak, amit a vendég dacból meg fog enni, és utána nem lesz neki jó.

VII. Dob u. 60.

Szirom Food Bar

A legfontosabb, amit a Sziromról tudni kell, hogy akinek egy csöpp esze van, a déli nyitás előtt már ott téblábol, különben lassú és kényelmetlen az élmény. De ezért a helyért megéri várni és könyökölni egy kicsit. A Sziromban ugyanis a már számtalan budapesti étteremben megfordult Huszár Krisztián főz, aki itt egy egészen kis helyen készít napi 3-4 fogást, amelyek között mindig ott van a helynek hírnevet hozó vietnami gulyás, Budapest talán legjobb levese. De bármi más van még az étlapon, a legjobb budapesti éttermek színvonalát hozza egy néhány négyzetméteres büfében.

II. Margit krt. 59.

Iratkozz fel a Jó hírlevélre!
Minden, amit érdemes csinálni Budapesten. Fizetned csak akkor kell, ha tetszik!

A Jó hírlevélre bárki ingyen feliratkozhat, és fizetned csak akkor kell érte, ha tetszik. Egy hónapon át ingyen kapod, így bőven lesz időd dönteni.

Iratkozz fel itt!

Az éves előfizetés ára 2490 forint, azaz egy hírlevél kevesebb, mint 100 forintba kerül.

Kérdésed van? A [email protected] címen mindenre válaszolunk.

(Címlapkép: Happy Panda // Facebook)