Azt hitték, hogy a hazaszeretet egyenlő a kormány és a Párt szeretetével
A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) is bemutatják Nanfu Wang filmjét, az Egy család/egy gyerek országát, amiben a kínai származású rendezőnő szembenéz azzal, mennyire kegyetlen volt a 35 évig tartó állami népességszabályozás, az egygyerekes politika. De kiderül az is, hogy egy egész korrupciós hálózat épült fel a kidobott újszülöttek kereskedelmére.
A kínai állam születésszabályozási programjáról eddig is lehetett sokkoló statisztikai adatokat hallani, de Nanfu Wang filmje a saját családi történetein keresztül sokkal átélhetőbben mutatja meg, milyen brutális következményei voltak, amikor a falusi elöljárók nekiálltak végrehajtani a párközpontból kapott direktívákat. Bár a 1979-ben elindított egygyerekes politika 2015-ben véget ért, de az interjúk közben a filmkészítőknek azzal kell szembesülniük, hogy az állami propaganda miatt a társadalom most sem kérdőjelezi meg a programot.
A filmben egy korábbi elöljáró beszél neki a kényszersterilizálásokról, az ellenszegülők házainak lerombolásáról és a vagyonelkobzásokról. Egy volt családtervezési megbízott pedig közömbösen mondja el, hogyan raboltak el terhes nőket, hogy abortuszra kényszerítsék őket. A helyi bába is megszólal, aki korábban napi 20 magzatelhajtást végzett.
De az erőszakos családpolitika végrehajtói közül gyedül a 84 éves bába érzett bűntudatot a történtek miatt, és ma már egyértelműen gyilkosságnak tartja azt az 56-60 ezer abortuszt és sterilizálást, amit végrehajtott, mivel voltak olyan gyerekek akiket azután ölt meg, hogy élve jöttek a világra. De még ő is azt mondja, hogy csak parancsot hajtott végre, nem tehetett mást, mivel ez volt a kormány politikája. De mióta nyugdíjba vonult, csak meddőséget kezel, hogy helyrehozza, amit tett.
A legkevesebb megbánást az az állami tisztviselő mutatott, akit az állami tévé is hősként ünnepelt, és akinek az volt a feladata, hogy abortuszra kényszerítse a második gyereküket váró nőket. Ő most is újra elvállalná a munkát, mert úgy gondolja, az egygyerekes program nélkül elpusztult volna az ország. Bár eleinte zavarták, a síró, őrjöngő nők, de úgy érzete, hogy „a nemzeti érdeket a személyes érzelmei fölé kell helyeznie”, és háborúként fogta fel a programot.
Ahhoz, hogy a programot utólag még az áldozatok egy része is jóléti intézkedésként fogja fel, masszív állami propaganda kellett, ami évtizedeken át azt harsogta, hogy csak akkor javulhat az életszínvonal és nőhet a fogyasztás, ha minden családban csak egy gyerek születik.
A lányokat inkább kidobták
Az egygyerekes politika a 80-es évektől annyiban enyhült, hogy azok a vidéki családok vállalhattak második gyereket, akiknél az első lány lett, így például a rendezőnek is lehetett egy öccse. De mivel a lánygyerekeket kevésbé tartották értékesnek, tőlük gyakran rögtön a szülés után megszabadultak. Wang testvére is elmondja, hogy ha lánynak születik, valószínűleg egy kosárban végzi valahol. Még Wang anyja is segített a saját öccsének, hogy megszabaduljon a lánygyerekétől, hogy aztán újrapróbálkozhasson, hátha legközelebb fia lesz. De hiába hagyták a csecsemőt a piac egyik húspultján, mivel lány volt, senkinek sem kellett, végül 2 nap alatt teljesen összecsipkedték a szúnyogok, és meghalt.
És nem is Wang nagybátyja volt az egyetlen családjában, aki megszabadult a lányától. A nagynénje is elmeséli, hogyan adta tovább embercsempészeknek a gyerekét. Az elhagyott csecsemők begyűjtésére ugyanis egy egész korrupciós iparág épült, mivel sokan meglátták bennük az üzleti lehetőséget, miután az állam 1992-ben engedélyezte az árvaházaknak a nemzetközi adoptálást.
Ebben a rendszerben az árvaházak pénzt fizettek a gyereket begyűjtő csempészeknek, de benne voltak a helyi hatóságok és a rendőrség is, majd árvaként külföldre adták őket, amiért komoly pénzeket kaptak. A filmben épp a megszólaló embercsempészek szerepe a legellentmondásosabb, mert bár alapvetően a haszonszerzés motiválta őket, a teljesen torz rendszerben mégis ők voltak azok, akik megmentették az utcára kitett újszülöttek életét. 1992 óta legalább 130 ezer kínai gyereket adoptáltak így külföldre.
Miután Wang megtudja, hogy valahol él egy örökbe adott unokatestvére, nyomozni kezd, és megismer egy amerikai házaspárt, akik szintén a Kínából származó gyerekek családjait próbálják megtalálni. De ha még sikerül is beazonosítani valakit DNS-minták alapján, nem biztos, hogy fel akarja venni a kapcsolatot a biológiai családjával. Vannak, akik attól tartanak, hogy vissza kellene térniük Kínába, ha kiderülne, hogy élnek a szüleik.
Wang a film forgatása alatt sokkolva jön rá, mennyire naivan fogadta el a kormány politikáját, amíg Kínában élt, és mennyire keveset tudott a környezetében történt tragédiákról. Ahogy a filmben bevallja: „Egész életemben azt tanultam, hogy a hazaszeretet egyenlő a kormány és a Párt iránti szeretettel.”