Dalok hazamenetel előttre

hangover
2020 február 09., 09:51

Nehezebben induló hétvégi délelőttökre kitalált sorozatunk ismét segít, ezúttal Richard Atom, azaz The Sex mixével.

Richard Atom 2016-ban bukkant fel komoly lelkesedéssel kísérve a hazai elektronikus zenei színtéren, de mint kiderült, ekkor már 17 évnyi zeneírás állt mögötte, csak addig nem publikált ezekből semmit. A hirtelen berobbanást aztán egy komolyabb technikai váltás követte, és The Sex néven már az analóg eszközön írt számait adja ki. Nemrég jött ki új EP-je Before After címmel, a címadó dal indítja a mai mixet is. Zenéit Soundcloudon és Spotify-on lehet megtalálni, további információkért pedig ezt az interjút, illetve a Facebook-oldalát ajánljuk.

A mix mellé kaptunk egy rövid leírást is:

„Olyan mixet tettem össze, amiben – egy kivétellel (The Sex - Before After) – mindegyik számmal vasárnap (legtöbb alkalommal éppen hazafele készülődve) találkoztam először – és valamiért megfogott annyira, hogy maradjak meghallgatni.
A – Set Dance Samba Trance – mix címadó zeném vasárnap született, miközben a Before After-t mixdown-oltam valahogyan elkalandoztam jöttek a fejemben a dallamok én meg csak hallgattam (persze, azért feljátszottam őket, nehogy elvesszenek).”

Ezek pedig az elhangzó számok:

  • The Sex - Before After (Acoustic)
  • Wes - Alane
  • Dusty Kid - America (Extended Version)
  • Agoria - Haiku
  • Amadou & Mariam - Dougne Te Soye
  • The Prophet - Dominatin' (1993 Summer Remix)
  • Brisk & Vinylgroover - Rain Fall Down
  • Michael Levy - Hurrian Hymn No. 6 (c.1400BCE) Ancient Mesopotamian Musical Fragment
  • Las Ketchup - The Ketchup Song (Chiringuito Club Single Edit)
  • The Sex - Set Dance Samba Trance

Sorozatunknak ez már a sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet megtalálni.