Mundruczó Kornél új filmjét beválogatták a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjába

FILM
2020 július 28., 11:10

Kedden derült ki, hogy Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjét a hivatalos versenyprogram válogatásába hívta a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, mely így egyúttal a rendező első külföldi gyártású, angol nyelvű alkotásának világpremierje is lesz. A film főbb szerepeiben Vanessa Kirby (A Korona) és Shia LeBeouf játszanak, míg a további szerepekben többek között az Oscar-díjas Ellen Burstyn, Molly Parker, Iliza Schleizinger, Benny Safdie és Sarah Snook is láthatóak.

A közlemény szerint Mundruczó Kornél hetedik nagyjátékfilmje egy tragikus otthonszülés következményeinek történetét meséli el Bostonban. Miközben a fiatal édesanya (Vanessa Kirby) gyásza egész családját megrázza, a nő saját utat választ, amely során nemcsak megtanul együttélni a veszteségével, de képessé is válik a továbblépésre. Mundruczó Kornél és alkotótársa, Wéber Kata saját bevallása szerint ez az eddigi legszemélyesebb filmjük, és ezért izgalommal telve várják, hogy nézők elé kerülhessen.

A film forgatókönyve Wéber Kata munkája, melyet saját, többszörösen díjazott színdarabja alapján írt. Wéber Kata, a Fehér isten és a Jupiter holdja című filmek, valamint számos nagysikerű színházi előadás során már közreműködött Mundruczóval, ezt a munkát is közösen jegyzik. A vágást a rendezővel ötödik alkalommal együttműködő Jancsó Dávid jegyzi, míg új alkotótársakat is megismerhetünk, a norvég Benjamin Loeb operatőr, a kanadai Sylvain Lemaitre látványtervező, illetve a világhírű, Oscar-díjas zeneszerző, Howard Shore személyében. A film vezető producerei Kevin Turen és Ashley Levinson (Eufória), valamint Aaron Ryder (Arrival, Donnie Darko).

A 31 napos forgatás főhelyszíne a kanadai Montreal volt, és még a világhírű zenekar, az Arcade Fire is csatlakozott a forgatáshoz egy megjelenés erejéig, illetve egy saját dalt dedikálva a filmnek.