hirdetés

„Hogy hát emberek vagyunk, ugyanazt a szart éljük. Vagy ugyanazt a jót”

Az élményből kutatás lett, a kutatásból művészet - röviden így foglalható össze a Dollár Papa Gyermekei új előadásának tanulságos keletkezéstörténete.

Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás műhelye, az egyéni hangú, hosszú évek óta következetesen építkező társulat Finnországban vendégszerepelt a Csehovval, amikor a tamperei egyetem professzora, Millei Zsuzsanna meglátta a lehetőséget az együttműködésre. A politika és a gyereknevelés kapcsolatának kutatója ugyanis egy olyan pályázatra készült, amelyben kikötés volt, hogy a tudományos eredményekből művészi alkotást is létre kell hozni. A pályázatot megnyerték, és így Ördög Tamás rövid úton olyan emlékgyűjtő workshopokon találta magát a világ különböző pontjain, ahol emberek a hidegháború alatti gyerekkorukat elemezték. Ahogy ezt kérésünkre elmesélte, ez amolyan 

közös önéletrajzírás volt, 

amelynek során az volt a cél, hogy az emlék megmaradjon összetettnek és árnyaltnak, ugyanakkor eltávolodjon a mesélőtől és ezzel általános érvényűvé váljon. Ezt eleve segítette, hogy egyes szám harmadik személyben és angolul mondták el ezeket, aztán pedig három napon át közösen, kissé terápiás jelleggel feldolgozták.

Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás a trailerben

Az így összegyűlt mintegy 500 szöveg - különböző országokból, generációkból és társadalmi csoportokból - elolvasható a projekt honlapján, itt például a magyar emlékek beszédes címekkel: Kiscsibék a szövetkezetben; Nyár egy bútorgyárban; Hazalátogatás; Szőlőszüret; Meggyszüret. Az előadásnak otthont adó Trafóban 

a nézők is adományozhatnak emléket, 

illetve egy kis kiállítás is látható a megújult belső terekben.

A Dollár Papa számára azonban ezután jött a neheze. Mert akármilyen izgalmasan hangzik is a kutatás, az egészben - ahogy Ördög fogalmaz - „semmi nem tart a színház felé”, ellenkezőleg: a munka tudományos része pont arra irányult, hogy aprólékosan elidegenítsék, személytelenné tegyék az élményt, amiből igen nehéz újra drámát építeni. Szerencsére a kutatásvezető Millei Zsuzsanna is pont azt az egyet kérte, hogy ne dokumentumszínházat csináljanak, hanem csak inspirálódjanak az egész folyamatból. 

Kövesi Zsombor e.h., Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás és Georgita Máté Dezső, illetve Urbanovits Krisztina, Rába Roland, Terhes Sándor és Stork NatasaFotó: Trafó/Ofner Gergely

Ez történt: elvonultak egy hétre a színészekkel együtt, akik előhozták a saját emlékeiket („ne csak másokéval zsonglőrködjünk”), és például 

Rába Roland sztorija, hogy gyerekként megnyerte a Ki mit tudod?-ot, az előadás központi eleme lett, még ha jelentősen át is írták.

A nemzetközi kutatásban előkerültek közös motívumok a szocialista tábor mindennapjaiból, az iskolai egyenruháktól kezdve a Szabad Európát hallgató szülőkön át a tévéműsorok sajátos hangulatáig - utóbbi az előadás fontos része lett, Kudlik Júlia, tévétorna, híradók stb. Ördög Tamást rendezőként olyasmik foglalkoztatták, hogy hol van a határ Kelet és Nyugat között, mi az a keleti identitás, mit jelentett Csernobil 1986-ban, a születése évében és mit jelent most, vagy éppen az, hogy mennyire más sebességgel telik az idő most, mint 30 éve. 

„Elkezdtem élvezni a közhelyeket, ez rajzolta ki a közös pontokat Mexikótól Helsinkiig” - mondja Ördög, aki a hidegháborús és posztszocialista gyerekkorok emlékeit hallgatva azt vette észre, hogy a legfontosabb dolgok nem időhöz és térhez kötöttek. A történetek legfontosabb motívumai a testvérek, a tanárok (főleg a rossz tanár, a tőle való félelem), a nagyszülők, a szomszédok, a kert. A szülők sokszor passzívan jelentek meg, főleg az apák tűntek megközelíthetetlennek. „Amikor ezeket a nagyon sokféle helyről érkező emlékeket végigolvastam mint egy könyvet, az az újabb közhely járt a fejemben, hogy... hogy hát emberek vagyunk, ugyanazt a szart éljük. Vagy ugyanazt a jót. Ugyanabban vagyunk benne.”

A Kelet bemutatója ma, kedd este lesz a Trafóban, és szerdán is látható. Ördög mellett Bíró Bence és Kiss-Végh Emőke írta.