hangover

Zappától Zappáig: a Chelsea Hotel hangjai ébredés mellé

Hétvégi napkezdések mellé kitalált sorozatunkban ezen a héten Prieger Zsolt mixe segíti az ébredést, melyet a New York-i művészvilág legendás otthona, a Chelsea Hotel ihletett. 

Prieger Törőcsik Franciskával közös Térey-estje és az Anima Sound System Gipsy Sound Clash-turnéja jövőre folytatódik majd, de még ebben az évben megjelenik rengeteg fiatal producerrel a főszerepben az idén 20 éves Tekerd című daluk remix-albuma (többek között BEKO-val, Aiwa-val, Sazabio-val, Sirmo-val, CT Kidobóval, Sobekkel és a Dirty Techno-val), amit jövő év elején a The Big Gipsy Sound Clash Rework című album követ, amelyen az Animának olyan közreműködő vendégei lesznek majd, mint az Occam, a Gosheven, DJ Bootsie, CVRDWELL, Ted Rumley, VENI vagy az Arc of Yesod.  

A mix mellé kaptunk egy felvezetőt is:

„A Chelsea Hotel merőben titokzatos hely volt a számomra serdülőkoromban, amikor Leonard Cohent hallgattam Bowie-val, Patti Smith-t Dylannal, Ginsberget olvastam és Dylan Thomast, az Útont és persze gonzóújságírókat, egyszerre bírtam a korai Syd Barrett-es Pink Floydot és a Sex Pistols-t, és már akkor sem érdekeltek egyáltalán a műfaji kategóriák, punkon szocializálódtam és progrockon egyszerre, Eno ambientjén meg krautrockon, Suicide-on meg a Talking Heads-en, de mindig csíptem Neil Youngot meg Eric Burdon Animals-ét is. Aztán ezekről az alakokról szép lassan kiderült, hogy a Chelsea egyszerre volt motivátoruk, lakhelyük, barátságaik, szerelmeik kezdete és végpontja, elindulásuk és akár öngyilkosságuk, vagy ha nem is haláluk helyszíne, de minimum az általuk okozott szállodatüzé. Úgyhogy amikor felhívott Weiler Péter, hogy a hotelről szóló koncept-tárlatához csináljak valami zenét, akkor nem valami béna zenés kiállításmegnyitót képzeltem el, amin már sokszor ásítoztam én is, hanem egy zenei-irodalmi mixet, amiben az említettek mind beköszönnek pár percre, és közben lehet a képek között sétálni-dumálni, szóval összeszedtem a kedvenc lemezeimet jópár fent nevezettől, de oda passzintottam melléjük még Lou Reed-et, John Cale-t, Patti Smith-t is, közben a zenékbe bele-beledumálnak költők-írók-szállodások is. Az egész elkezdődik Zappával, végetér, majd újra indul Zappával, szóval az 1 óra 10 perces mix loopként fordul tovább. Szép New York-i vasárnapot kívánok mindenkinek!”

Sorozatunknak ez már a sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni