hangover

Vissza a létünk gyökeréhez

Lassabban induló hétvégékre kitalált zenei sorozatunk ismét segít, ezúttal egy mindenünket átmozgató válogatással, Дeva jóvoltából. 

A Дeva Takács Dorina egyszemélyes, különleges világú folktronica projektje, ami rövid idő alatt is nagy figyelmet vívott ki magának, és amiről egész biztos bőven fogunk még hallani a közeljövőben. Itt lehet róla többet olvasni, Дeva zenéit Bandcampen és Spotifyon, minden mást Facebookon lehet fellelni, itt pedig egy közelmúltbeli élő fellépésének a felvétele látható. 

A mix mellé kaptunk egy rövid felvezetőt is, egy idézetet Szepes Máriától: 

„Az anyagba szövődő ember eltávolodik természete gyökereitől. De matériára épülő civilizációja kibontakozásának arányában szellemi tendenciái dekadenssé válnak. (…) A rohanó időben és a labilis térben csak átsodródik saját sorsán. Végtelen gyönyör helyett legfeljebb csak néhány narkotizáló pillanatot él át. Amikor azonban kétes civilizációját szellemi kultúra váltja fel, megint kigyúlnak ideáljai. Energiái e távolabbi célok felé ömlenek, s visszavezetik létének gyökeréhez.” 

Ezek pedig az elhangzó dalok:

  • Mark Pritchard - Mên-an-Tol
  • Jacob Groening - Kopru Ortas
  • The Comet Is Coming - Final Eclipse
  • Feathered Sun - How Strange (Nicola Cruz Remix)
  • Barbatuques - Baianá (Pablo Fierro Radio Edit)
  • alt-J - Hunger of the Pine
  • Stavroz - Talabout
  • Zsüd - Birds
  • Yogigaud - Meditation Journey
  • Loma - Black Willow
  • alt-j - Lovely day
  • Yosi Horikawa - Bubbles
  • Bibio - Petals
  • Nils Frahm - The Whole Universe Wants to Be Touched
  • Kodály Zoltán - Esti dal (Bartók Béla Male Choir, Pécs)

Sorozatunknak ez már a sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni. A címlapképet Molnár Dani készítette.