A szaglásunk sokkal bölcsebb annál, mint amit feltételezünk róla

Lipovszky Csenge illatesztéta, a Scent Poetry alapítója. Az illatesztéta megnevezést ő maga találta ki, mert úgy gondolta, ez fejezi ki legpontosabban azt, ahogyan az illatokhoz, a szagokhoz, a parfümökhöz közelít. Nem alkot parfümöket, annál komplexebben foglalkozik a szaglással: az érdekli, hogyan dolgozzuk föl az illatokat, milyen köze a parfümöknek a neurobiológiához, a lélektanhoz, a képzőművészethez. Workshopokat, illatvacsorákat, előadásokat tart, de személyes tanácsadással is segít.

A parfümökhöz fűződő viszonyunk általában nagyon intim, személyes, és nem is feltétlenül tudatos. Amikor először találkozol egy tanácsadáson valakivel, miből indulsz ki?

Eleinte azt gondoltam, miért ne mondhatnám meg pontosan, hogy valakihez milyen illat illik, hiszen sokan ezzel is kerestek meg. Aztán idővel azt vettem észre, hogy az ember szaglása sokkal bölcsebb annál, mint amit feltételezünk róla, és most már inkább bábaként gondolok magamra a folyamatban. Ha valaki hozzám jön, csak azzal foglalkozom, hogy ott abban a nagyon intenzív két órában hogyan reagál az illető az illatokra: mi zajlik le a testében, mit látok ezekből a folyamatokból én, mi az, amit ő megoszt, milyen szavakat használ erre, van-e ellentmondás aközött, amit mond és amit én észreveszek rajta? Így szép lassan egyre mélyebbre ásunk a tudatalattiban, és próbálunk nemcsak egy neki tetsző illatot találni, hanem olyan válaszokat is, hogy például az illető jó helyen van-e most az életében, mik a problémái és azokra szaglás alapján milyen megoldás kínálkozik.

Mondok egy példát: sokszor érkezik azzal valaki, hogy „ki nem állhatom a rózsás illatokat”. Aztán végül mégis rózsással távozik, mert kiderül közben, hogy azokkal kapcsolatban, amiket eddig szagolt, milyen beidegződései voltak – viszont igenis van valami archetípusos jelleg a rózsában, amire szüksége volt, csak korábban nem talált olyan illatot. Nem véletlenül indít ezzel.

Sokan jönnek konkrét kérésekkel is, hogy szeretnék jobban megélni a nőiességüket a parfüm segítségével, vagy azért keresnek új illatot, mert munkahelyet szeretnének váltani. Ilyenkor megköszönöm, hogy ezt elmondták, aztán javaslom, hogy nézzük meg, hogy vajon a szaglásuk is ugyanezt tartja-e a legfontosabbnak? Van, amikor igen, és van, amikor teljesen más probléma kerül felszínre a szaglás által.

Ha valaki nem számít arra, hogy milyen intenzív érzéseket válthatnak ki belőle az illatok, előfordul, hogy megijed a folyamat közben?

Azt tapasztaltam, hogy az illatokkal csak olyan kérdések, emlékképek, érzelmek bukkannak fel, amiket az ember még pont képes feldolgozni. Lehet, hogy megviseli, nagyon sokan szoktak sírni nálam, de ez nemcsak a gyász vagy a szomorúság könnye lehet, hanem a megkönnyebbülésé is. Egyfajta megérkezés. Azért vagyok ott, hogy ezeket a folyamatokat segítsem.

A szaglással pont azt fejleszthetjük, hogy hogyan hallgassunk az érzelmeinkre és az érzeteinkre, az ösztöneinkre, hogyan kapcsolódjunk a testünkhöz. Megkérdezted már valaha magadtól, ha megszagoltál egy illatot, hogy ezt a testedben hol érzed? Van, aki nem is érti a kérdést, mert annyira abszurdnak tűnik, más pedig rögtön meg tudja mutatni és le is írja, mit érez. Az, ami az illat hatására a testünkben jelentkezik, nem hazudik, azt nem tudjuk bebeszélni magunknak. Csak megtanultuk ezt az idők folyamán másodlagosnak tekinteni, vagy rosszabb esetben jóslásnak, kétes spiritualitásnak gondolni. Nem, a szaglás kőkeményen testi érzetekről szól.

Már-már városilegenda-számba megy, hogy amikor egy nő a sajátja helyett a partnere parfümjét fújja magára, akkor sokkal jobban vonzódnak hozzá a férfiak. Ennek lehet bármilyen valóságalapja?

Ebben véleményem szerint nem az illat a kulcs, hanem a kisugárzás. A párja illatában valószínűleg nagyon magabiztosnak, komfortosan érzi magát egy nő, akár mintha ott lenne vele a kedvese, és ez a fajta kiegyensúlyozottság sokkal vonzóbb tud lenni a férfiak számára, mint bármilyen feromon. A bőrünk erősen képes transzformálni az illatokat, tehát nem biztos, hogy egy férfiparfüm férfias illattá is fog válni egy nő bőrén, viszont a kisugárzás egyértelműen érezhető.

Ha már itt tartunk, az mennyire van benne a köztudatban, hogy a parfümök nemek szerinti felosztásának a szaglás szempontjából tulajdonképpen nincs értelme?

Sokszor megtörténik az, hogy egy férfi kliensemet megkérdezem, hogy a rózsás illatokkal hogy áll, és gyanakodva méreget, hogy viccelek-e, hiszen az női illat. Akkor annyiban hagyom, és kicsit később elkezdek mutatni olyan illatokat, amiben van rózsa, de nem egy soliflore illat, tehát nemcsak a rózsáról szól, és kiderül, hogy úgy tetszik neki.

Volt olyan, hogy egy hölgy bejött és azt mondta, mutassam meg az igazi férfi illatát. Hat illatot mutattam, de egyik sem tetszett neki, és kétségbe esett, hogy nincs egy igazi férfi illat! Ez kicsit mulatságos abból a szempontból, hogy kinek mit jelent az igazi férfi? Sokszínűek vagyunk: van, akinek a szantált jelenti, van, akinek a tenger sós levegőjét, van, akinek a tömjént.

Az európai történelemben egyébként az, hogyha egy nő használ férfias illatot, kevésbé megbotránkoztató, mintha egy férfi használna netalántán nőinek kikiáltott illatot. Holott az teljesen nyilvánvaló, hogy Marokkóban az arab férfiak a jázmint, ami a legerotikusabb virág, a fülük mögött hordják, mert ott más a kulturális jelentése, a bőséggel párosítják.

Pont azt szeretném elérni, amikor az emberekkel szagolok, hogy minden ilyen kategóriát, félelmet, előfeltevést vetkőzzenek le, ezért először semmit nem mondok az adott parfümről, még a nevét se. Csak csukják be a szemüket és koncentráljanak az illatra. Mert szabadabbak lesznek, hogyha csak az érzetre figyelnek, bátorságot nyernek általa.

Sokan konkrét kijelentésekkel jönnek hozzám, hogy ez vagy az az illat nem én vagyok - ilyenkor tudom, hogy dolgozik az illetőben egy nagyon erős, nehezen lebontható énkép, amibe bezárja magát. Az évek során viszont azt tapasztaltam meg a klienseimmel, hogy a legnagyobb változások kezdődhetnek el akkor, amikor valaki engedi beszivárogni a tudatába azt, ahogyan ő addig magáról nem gondolkodott.

Szóval elég sokszor meghaladjuk azt a tézist is, hogy férfinak nem való a virágos vagy az édes illat. Például édesből is többféle létezik: van, ami porosan édes, és van, ami mézesen, ragadósan az, és kiderülhet, hogy a kettő közül valamelyik bejön neki. A vattacukor és a cukros jegyek is olyanok, hogy azt feltételezzük, nem kerülhetnek férfi illatokba. Számos férfiaknak szánt parfümben használnak viszont olyan más összetevőt, amivel el lehet érni az édességet: lehet vaníliás, dohányos, balzsamos, ami nem a cukiságot hangsúlyozza, hanem az illat mélységét és körbeölelő, melegítő mivoltát.

Akkor tehát abszolút kondicionálás kérdése, hogy melyik illatról mit gondolunk?

Igen. Egyrészt a marketing ereje nagyon erős. Másrészt földrajzi, harmadrészt társadalmi nevelés, illetve kultúra kérdése. Számtalan dolog hat ránk, amiről elhisszük, hogy annak úgy kell lennie, abba születtünk bele.

Én azért szeretem provokálni a szaglást, mert hiszek abban, hogy a szaglással önmagunkhoz juthatunk közel. A külső nagy narratívák, a külső iránytű megszűnik - ki mondja meg neked, mi az igaz? Ezt csak belülről, kifinomult önismerettel fogod tudni meghatározni, meg a belső hangod figyelve. Tudom, hogy vannak, akiknek nehéz elfogadnia, de én kitartok amellett, hogy van egy racionális, logikai tudásunk az életben, és van egy intuitív bölcsességünk, ennek a kettőnek együtt lenne jó működnie.

Említetted a rózsás és az édes jegyeket, mint tipikus, megosztó illatokat. Vannak még ilyenek?

A citrusoknál egyértelműen az szokott előfordulni, hogy vagy szeretik, vagy gyűlölik. Olyan kategória, amitől valakinek vagy megfájdul a feje, és azt mondja, hogy ez túl sportos és semmi nőies nincs benne, vagy pedig túl szigorú. Aztán kiderül, hogy a citrusokba nemcsak a citrom tartozik bele, hanem a narancs és a grapefruit, és rögtön felcsillan a szeme - a grapefruitra az is nagyon rá tud bólintani, aki korábban kategorikusan elzárkózott a citrusos illatoktól.

A tömjén is megosztja az embereket, általában azt mondják, hogy na ne, az templomszag! Közben a tömjénnek van egy olyan rétege, ami egyfajta melegséget, tisztaságot sugároz. A Comme des Garçons például mind az öt világvallást megfogalmazta tömjénben, és mindegyik illat teljesen más. Nagyon más az ortodox vagy a hindu - az európai orrnak a leginkább hordható a buddhista tömjén.

Vagy említhetném a pacsulit, a szót a magyarok kifejezetten pejoratív értelemben használják. Belénk ivódott, hogy ez Krasznaja Moszkva, csak azt ne! Aztán mutatok valakinek egy illatot, amibe beleszeret, amiben a pacsuli egy szintetikus, új molekulája, az akigawafa az összetevő, és elámul tőle, hogy ez ennyire isteni, mert olyan, mint egy borospince hangulata. Akkor rögtön egy előítélettel kevesebb lesz benne, és megtanulta, hogy hallgasson a belső hangjára.

De ezek általánosságok. Az az érdekes, amikor odajön valaki, elkezd szagolni, túllépi a határait, és rácsodálkozik, jé, neki ez hogy tetszhet?

Vannak szabályok a parfümviselésben?

Én azt tanítom, hogy nincsenek szabályok. A parfümöket illetően is sok olyan ember van, aki egy vágyott kép után szalad, legyen az akár a reklám, vagy akár az, hogy másvalakin érezte meg. Annak viszont nem néz utána, hogy mi az, ami őt boldoggá tenné. Az illatokkal el lehet érni a harmóniát, de ehhez önmagunk miatt kell használni őket, nem másokért. A lényeg, hogy kövesd azt, amit belül érzel, és nekem ne higgy el semmit. Lehet rétegezni, egy ezredik variációt kikeverni meglévő parfümökből, ha nekünk az tetszik. Természetesen, a kellő empátia nem árt a környezeteddel szemben, de ez már egy másik téma. Ezzel együtt elfogadom, hogy vannak, akiknek az ad biztonságot, ha egy külső szabályrendszert követhetnek.

Jó lenne, ha az emberek tudatosabban használnák az orrukat, és ez nemcsak a parfümre vonatkozik. Hanem ha kimegyünk az utcára, a természetbe, akkor felismerjük, hogy mi az, amit érzünk, és az hogyan esik. Mit üzen, milyen információkat hordoz? A szaglásunkra már szinte csak olyankor hagyatkozunk, amikor gázszagot vagy füstöt érzünk, de kifinomultabb dolgokra ritkán használjuk.

Nemcsak illatokkal foglalkozol, hanem kifejezetten úgy fogalmazol, hogy szagokkal is. Ezt hogy kell elképzelni?

Egy tanácsadásnál simán odatolok az illető orra alá egy-két provokatív illatot is, amiről azt gondolom, hogy büdösnek fogja találni vagy kiveri nála a biztosítékot, mert szeretném kimozdítani a komfortzónájából. Azért is dolgozom niche parfümériákkal, mert nem szeretném, ha az emberek könnyen, másodpercek alatt, igen-nemmel tudnának nekem megválaszolni egy-egy kérdést.

Meghökkentő dolgokat szeretek szagoltatni, olyat, amit esetleg még soha előtte nem érzett, hogy gondolkodnia kelljen azon, hogy ez hogy esik neki és mi róla a véleménye. Nagyon sokan megpróbálják hasonlítani ezeket egy-egy mainstream parfümhöz, vagy mosogatószerhez, de az is elárul az illetőről valamit, például, hogy mennyire analitikus, mennyire fontos neki, hogy mindent biztonságosan körbebástyázzon és kiismert viszonyrendszerben működjön.

A másik része pedig az, hogy érdekel a szagtörténelem, és nem csak a kellemes része, hanem az is, hogy milyen volt régen a wc-k története, hogy hogyan használták a betegségek gyógyításánál az adott ember testszagát vagy vizeletét, ami nagyon kellemetlen is lehetett. A szagot tehát nem pejoratív értelemben használom, hanem mint egy primér, nem művi illatot, aromát, mert ez ugyanúgy informál minket a világunkról.

Most 2021-ben indul egy nagyszabású projekt, az Odeuropa, amivel nemzetközi tudósok a szagtörténelmet próbálják feleleveníteni mesterséges intelligencia segítségével. Könyvekből, festményekből, különböző írásos anyagokból igyekeznek felvázolni, hogy hogyan nézhetett ki a 16. századtól kezdve a 20. századig Európa szagtérképe. Biztosak lehetünk benne például, hogy egy csatamező szaga brutális élmény lenne a mai kor emberének.

Nyilván voltak a történelemben olyan fordulatok, amikor nagyon más illatokat kezdtek el használni az emberek. Mikor volt az utolsó ilyen váltás?

Huszonnyolc éve Thierry Mugler Angel nevű parfümje nyitotta meg a gourmand illatok sorát, aminek a hegemóniája a férfi és női illatokban is nyomon követhető. A kiindulópontja a hedonizmus, a gyermekkor, az életigenlés, az élvezetek hajszolása volt, valami, ami kis melegséget csempész a mindennapjainkba, „szeretethormonokat” aktivál. Mugler kifejezetten olyan összetevőket keresett, amik az érzelmi kötődést leginkább aktiválják a felnőttekben. Ezek pedig a gyermekkorhoz köthető illatok: a kakaó, a vattacukor, a nyalóka, a karamell és a többi. Akkor kezdték el ezeket a nagyon édes, desszertes összetevőket használni az illatokban, és ez a máig egy nagyon erős vonulat.

Ezzel együtt ott volt egy, az Angellel teljesen ellentétes vonulat is, a tisztaságillat iránti vággyal.

Igen, az a CK One-nal indult, ami a mosó- és tisztítószerek, öblítők szagát idézte, és elindította a „legyünk tiszták, egészségesek, jószagúak” mániát - kvázi lúgozzunk ki magunkból mindent, ami állatias és testszagú. Ez a végletek közti hullámzás nemcsak a művészetben vagy az erkölcsökben, hanem az illattörténetben is megfigyelhető: ha egyszer elmegyünk a falig, tobzódunk a teljesen orgiasztikus illatokban, majd utána jön a teljes minimalizmus és absztinencia. Ezért elég valószínűnek tartom, hogy valami nagyon letisztult, minimalista vonal jön majd úgy húsz év múlva.

Tehát akár egy-két összetevős parfümök?

Akár. Kérdés, hogy mi fogja megihletni a parfümőröket. Lehet, hogy a tubarózsából nem a megszokott részét használják fel, vagy a kompozíció nem lesz annyira szerteágazó, mint egy fa, hanem bambusz szikárságú lesz a képlet. Vagy nagyon sok természetre hajazó illat lesz.

A jelen egyik nagy problémája viszont az, hogy a koronavírus miatt sok betegnél anozmia alakul ki, nem éreznek szagokat. Ráadásul azoknál, akik huzamosabb időre elvesztik a szaglásukat, ez komoly pszichés problémákat okozhat.

Kutatók már több helyen foglalkoznak vele, hogy a szaglás és az ízlelés elvesztése egy ahedonista állapotot idéz elő az embereknél, ami az örömre és élvezetre való képtelenséget jelent. Azt gondoljuk, hogy ez mennyire csak az esztétikáról meg a szépérzékről szól, de nem: azáltal, hogy valaki nem érez ízeket, szagokat, teljesen izolálódik. Akár még a realitástól is elszakad, és kívülállónak érzi magát.

Külföldön már kaphatók olyan szettek, amik segítenek trenírozni az orrot és így visszaállítani a szaglást. Megszámlálhatatlan az a beteg, aki jóval később vagy egyáltalán nem is nyeri vissza a szaglását. Ráadásul szaglással kapcsolatos betegségből is van majdnem 50, az anozmia csak az egyik, de a covid miatt torzulhat is a szaglása valakinek (parozmia), vagy pedig olyan illatokat hallucinál az illető, ami nincs is ott (fantozmia). Megdöbbentő, hogy ez milyen erőteljesen kihat a betegek mentális állapotára.

Lehet ennek valamilyen tartós, az egyéni szinten túlmutató társadalmi hatása?

Kollektívan megtapasztaljuk, hogy milyen, amikor azokat az érzékeinket veszítjük el, amiket eddig félretoltunk és azt gondoltuk, nincs különösebb jelentőségük. Most rájöttünk, hogy milyen az, amikor hiányzik. Szerintem ez sokkal inkább arra irányítja a figyelmet, hogy a látás alapú befogadás mellé, ami a kognitív képességeinkkel van kapcsolatban, jó lenne felemelni azt a fajta intuitív, ösztönös bölcsességet, amit a szaglásunk hordoz, mert eddig méltatlanul lett mellőzve.

A legjobb „női” illatok férfiaknak Lipovszky Csenge szerint:

• Tommy Girl - Tommy Hilfiger
  
• Coco Noir - Chanel
  
• Ardent - Boadicea
  
• L'attesa - Masque Milano
  
• Faro - Acqua di Portofino
  

És a legjobb „férfi” illatok nőknek:

• Dior Homme - Dior
  
• Habit Rouge - Guerlain
  
• Gentleman - Givenchy
  
• Une Amourette - Etat Libre D'Orange
  
• Camel - Zoologist

(Címlapkép: Botos Tamás, felhasznált portré: Klara Fowler)