hangover

A ritmus lüktetése tartja egyben a dolgokat

Lassabban induló hétvégékre kitalált sorozatunk ismét segít, ezúttal egy igen feszes válogatással, Szeifert Jason Bálint jóvoltából. 

Aki egyrészt a  jazz-soul-rock zenekar Mörk basszusgitárosa, másrészt az improvizatív-instrumentális, a jazz-t az elektronikával keverő shinterz. tagja. A zenekar Dyke című számához épp most jött ki egy közös remix WaTa közreműködésével, azt itt lehet meghallgatni, minden további infót az oldalukon lehet fellelni. És élőben egyelőre még persze nem lehet őket látni az ismert okok miatt, de egy kapolcsi koncertjük már lett már hirdetve a nyárra.

A válogatás mellé kaptunk egy leírást is: 

„Egy házibuli utáni ébredés hangulatát próbáltam érzékeltetni ezzel a playlisttel.
Egy olyan állapotot képzeljünk el, amikor még nem annyira van képben az ember, lassan kezdi összerakni, hogy mi történt előző este, de ahogy kavarognak a gondolatok, hirtelen minden újra egyre zavarosabbá válik.

Ráadásul eszünkbe jut, hogy hamarosan indulnunk kell valahová, de hiába csekkoljuk a naptárunkat, a bejegyzésből nem jövünk rá, hogy pontosan mi is lesz a dolgunk. A kétségbeesett romeltakarítás közben cikázó gondolatok, az elmúlt éjjel emlékdarabjainak zavaros felbukkanása, és a siettető érzés furcsa keveréke ez a playlist.

A lista dalaiban végig ott van egy nyomasztó feszültség, az egyetlen dolog, ami koherens, az a számok groove-ossága. A ritmus lüktetése tartja egyben a dolgokat, ahogyan a szívverésünk életben tart minket, még akkor is, ha néha fejben teljesen szétesünk.”

Ezek pedig az elhangzó dalok: 

  • James Blake - Unluck
  • Brad Mehldau - The Garden
  • Medeski Martin & Wood - House Mop
  • Primus - DMV
  • Mr. Bungle - Carry Stress in the Jaw
  • Thundercat - King of the Hill
  • Louis Cole - My Buick (live session)
  • Max Ox - Mittens
  • Jaco Pastorius - Crisis
  • John Scofield - Lucky for Her
  • Nate Smith - Spress Theyself
  • Chris Dave and the Drumhedz - Actual Proof (live session)

Sorozatunknak ez már sokadik része, a korábbiakat itt lehet meghallgatni