A hétvégére üresen álló budapesti kirakatokba költözik be a művészet

MŰVÉSZET
2021 június 01., 08:28

Június első hétvégéjén, 4-e és 6-a között kirakART néven rendez kortárs előadó-művészeti hétvégét öt független intézmény, a Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, Szkéné Színház, MU Színház és a Trafó Kortárs Művészetek Háza.

A hétvége során város elhagyatott kirakatai mellett kávézók és színházak üvegablakai élednek újjá művekkel, művészekkel, akciókkal: 30 helyszínen 40 alkotócsoport szervez programokat.

link Forrás

Mint közleményükben a szervezők írják, bár a járványhelyzet miatti korlátozások enyhülésével az újranyitás izgalmában élünk, Budapest legtöbb színháza erre az évadra már nem nyit ki. A független befogadóhelyek ezért úgy döntöttek, hogy a hosszú hónapokra „vitrinbe zárt” művészetet kiviszik az utcára, és biztonságos körülmények között, mégis egyedi módon teremtik meg a lehetőséget a művészek és a közönség várva várt találkozására.

A Trafó által kezdeményezett és a Budapest Brand által támogatott projekthez a főszervezőkön túl további 10 intézmény csatlakozott, így 30 helyszínen zajlanak majd a programok 3 napon át, közel 70 művész részvételével. Minden műfaj képviselteti magát: lesz kirakat-színház, újcirkusz, kortárstánc, performanszok, installációk, minikoncertek, felolvasás, storytelling, egyperces jelenetek, fotó- és plakátkiállítás, irodalom, jelmezbemutatók, DJ- és VJ setek, valamint gyerekprogramok és bábszínház is.

Fellépnek többek között: Téri Gáspár, Góbi Rita, Cserepes Gyula, Szeri Viktor, Dollár Papa Gyermekei, Narratíva csoport, Közép-Európa Táncszínház, Kámfor Bábszínház, TÁP Színház, Gólem Színház, Zéró Balett, Duda Éva Társulat, Pelva Gábor, JazzaJ, Andaxínház, SzínMűhely, Huzella Júlia, Grisnik Petra és Horváth Csaba / Rába Roland koreográfus-rendező szakos hallgatói. Láthatóak lesznek továbbá Nagy Fruzsina, Kálmán Eszter, Korolovszky Anna, Szűcs Edit, Rácz Nóra, Noppa Design, Haraszti Zsolt, Bérczi Zsófia és Kiss Julcsi munkái is.

A szervezők emellett azt javasolják, hogy érdemes előre megtervezni az útvonalakat, hogy minél több alkotást el lehessen csípni. Vannak intézmények köré szerveződő tematikus túrák is:

  • Trafó – Üllői út – Stúdió K Színház – Ráday utca
  • Szkéné Színház – Bartók Béla út – MU Színház
  • Három Holló – Hatszín Teátrum – Bethlen Téri Színház – Gólem Színház
  • Jurányi Inkubátorház – Átrium – Bem Mozi – Margit-negyed

A helyszínekről, programokról, túrákról többet az esemény honlapján, illetve Facebook-oldalán lehet fellelni.