zene

Elnyel téged is a hipertenger - Itt a Berriloom and the Doom új klipje

Új kislemezzel és videóval jelentkezik a Berriloom and the Doom, ami most itt debütál nálunk. Az indie/shoegaze/grunge és még megannyi műfaj határvidékein kalandozó rocktrió sok sokat dicsért megjelenéssel a háta mögött kanyarodott rá erre a kislemezre, íme: 

A zenekar dalait Spotify-on, egyéb tartalmakat Instagramon érdemes keresni. Lemezbemutató is lesz a közeljövőben, augusztus 25-én az A38-on. A szám+videó mellé kaptunk egy részletes leírást az énekes-gitáros Déri Ákostól, úgyhogy át is adjuk neki a szót: 

„A szárazföldi élet kialakulásakor az élet nemhogy elhagyta volna a tengert, hanem egy új tengert hozott létre a szárazföldi organizmusok (növények, gombák, állatok) szövetein belül.

A hipertengernek nincs felszíne, amelyre rá lehetne nézni. Nem vízszintes, hanem mindenhová mozgó kiterjedés. A fák vízoszlopok, a vízszintesen áramló vizek a föld alatt a növények gyökerei és gombák, ezek pedig táplálkozás közben az állatokba ömlik, és a víz úgy mozog, ahogy az élőlények mozognak.

Ez a folyékony mátrix a Föld legújabb vízi élőhelye, amelyet a tengeri élőlények agresszívan benépesítettek. A hipertenger belső áramlása és mátrixa úgy terjed szét, mint ahogy a digitális vizualitás burjánzik a telefonunkon és a hétköznapjaink során.

Fotó: akosderi

A klip több száz, az elmúlt évek során rögzített és a felhőalapú tárolók által automatikusan elmentett telefonos videóból áll össze. Az állandó információáradat, a permanens online lét érzete és immanens kényszere érzékennyé tesz minket minden beérkező adat befogadására, azonban nincs időnk a releváns tartalmak szűrésére vagy kiszűrésére. A digitális túlterhelés miatt az agyunk hiperéber és figyelemhiányos állapotban marad, még akkor is, ha az eszközöket kikapcsoljuk. Az adatok úgy szaporodnak bennünk, illetve a belső tenger (hipertenger) áramlása úgy terjed szét, mint a szabálytalan és koordinálatlan sejtszaporulatok a szöveteinkben.
A szöveg nagyjából a betegségtudat, illetve a betegséggel való szembesülésről szól, néhol intertextualizálva Frank O’Hara és Derek Mahon néhány sorát. Arról szól, amikor az élet kitálal és közli, hogy a testünk végül rajtunk kívül áll, akárhogy is szeretnénk, nem a mi fennhatóságunk, hanem biológiai és kémiai folyamatok halmaza. Ezt a halmazt rengeteg külső hatás éri, nagy hatást gyakorlunk a halmaz formájára, méretére, egy részét tudjuk vagy sejtjük, de egy kaotikus oksági rendszerről van szó, amelyik végül az önmaga logikáján dönt önmagáról. Amilyen az emberi élet is. Nem belátható az eleje, a vége, a közepe sem. De mindegyik van neki.

Nem belátható, hogy mit miért, mert olyan nagyon erősen ható okok vannak, amelyeket nem ismerünk, nem vagyunk a tudatában, viszont nincs lehetőségünk arra, hogy megkerüljük, megakadályozzuk, vitába szálljunk vele, szóljunk ellene.

Utólag egy narratívába ágyazva érthetővé válik sokszor még az érthetetlen is. Mert a történet végig egy szigorúan kaotikus logika mentén halad, de halad előre megállíthatatlanul. Ezt szelídítjük meg utólag, hogy legyen valami tanulság, vagy hogy csak egyáltalán megértsük a folyamatot. Hogy miért lesz valaki szenvedélybeteg, sikeres, munkamániás, nagycsaládos, szegény, lusta, törtető, visszahúzódó stb. A testünk működése rendíthetetlenül halad egy irányba, reagál az őt ért hatásokra, és reakció sok esetben mondjuk egy betegség lesz, ami gyakran meglepi az embert, holott végig egy szigorú kémiai és biológiai logika mentén haladt a teste idáig. Erről szól nagyjából az egész EP, ezért lett a címe az, hogy In the Heart of the World Logic Never Forgives, mert ez a fajta kaotikus oksági rendszer sosem bocsátja meg a lépéseinket, nem is ismer ilyen kategóriát. Egyszerűen csak működik, megy előre, velünk párhuzamosan. Nincs csapás, büntetés, csak ezek a nagyon erősen ható okok, amiket mi magunk elősegítünk, azokat nem kerülhetjük meg soha.”