hirdetés

Amikor főpróbahéten derül ki, hogy nem toloncolnak ki az országból

Görög Befogadás - migrációs történetek tegnap és ma - ez a szemérmes szójáték a címe a Trafó ma kezdődő és vasárnapig tartó programsorozatának. Nem sok ilyesmit láthattunk a pandémia kezdete óta: teljes fesztivál épült egyetlen téma köré, csupa ide készült ősbemutatóval, változatos helyszíneken és műfajokban. Lesz itt kórusszínház és közösségi színház, interaktív installáció, amiben el lehet merülni, de háznyi magasságú murália, vasból készült falkép is. Meg egy sor beszélgetés, amelyek kiindulópontja egy régi, messzi polgárháború, a történetek mégis érintenek minket.

A második világháború utáni harcokat a monarchisták nyerték a korábban a fasisztákkal szembeszálló kommunisták ellenében. A nyugati hatalmak támogatásával megalakult kormány sokszor brutális megtorlásaitól tartva tízezrek, nem csak partizánok, hanem baloldali értelmiségiek és hétköznapi emberek is elhagyták hazájukat. A rákosista Magyarország elvi alapon fogadott be 7500 görögöt.

A Hungária körút és a Kőbányai út sarkán álló gigantikus dohánygyár addigra már kiürült épületeibe mintegy kétezren költöztek be, és hosszú évekig ott maradtak. Sokan a puszta közepén nekik épített új településre, Beloianniszba költöztek. Addig a 4-8 tagú családoknak 6-12 négyzetméteres, komfort nélküli szobák, 25 családonként egy fürdőszoba jutott a dohánygyárban. Mégis vannak, akik hálával, sőt nosztalgiával emlékeznek erre az időszakra.

Itt született Bozonasz Irini, a Fővárosi Görög Önkormányzat vezetője, aki egy másik görög sorstársával együtt egyik főszereplője lesz a Kolónia című „performatív doku-sétának”. A másik ún. idegenvezető párosról már a 444-en is írtunk: az iráni Abouzar Soltani az akkor 10 éves fia hétköznapjairól forgatott filmet, miközben a tranzitzóna konténereiben éltek. 

Korábban is a strasbourgi bíróság és a jogvédők igyekezete kellett hozzá, hogy a magyar hatóságok legalább ne éheztessék a menedékre várókat (köztük Abouzart), és végül az Európai Bíróság mondta ki, hogy jogellenesen tartják őket fogva. Ezután átszállították őket a vámosszabadi nyitott befogadó állomásra, ahol másfél év után először sétálhatott szabadon apa és fia. „Vámosszabadiból hetek alatt mindenki elment nyugatra, így kis túlzással ők ketten maradtak itt, hogy beszámoljanak, mi történt ebben a végtelen hosszúságú 550 napban” - meséli Boross Martin, az előadás rendezője.

Ritkán történik olyan drámai fordulat egy próbafolyamat közben, mint nem egész egy hete, úgymond a főpróbahét kezdetén, amikor kiderült: az iráni apa megkapta a menekültstátuszt. 

A Boross általa vezetett STEREO AKT alkotócsoport úgymond hagyományos színpadi produkciók mellett készített már előadást buszra, üzlethelyiségbe, elhagyatott zsinagógába és ház udvarára. Ebbe a helyspecifikus vonulatba illeszkedik a Kolónia is, illetve Boross szerint legalább ilyen fontos a munkáikat átszövő dokumentarista és politikai szál, továbbá a részvételiség.

Az egykori dohánygyár területén külön kis görög világ alakult ki: söntés, óvoda, iskola, borbély, közért, kultúrház. A séta során 15 teret járunk be, és épített díszletként megjelennek a tranzitzóna konténerei is a másik idősík tereként. A két történetszálat stílszerűen a görög drámákból ismert, színészekből és énekesekből kar köti össze, és a nézőre van bízva, hogy milyen hasonlóságokat és különbségeket talál a két görög és a két iráni meneküléstörténeteiben. 

Boross saját értelmezésében mindenesetre fontos kapcsolat, hogy mindkét esetben a propaganda formálta a menekültek és a befogadó társadalom viszonyát - ezek a szlogenek meg is jelennek az előadásban, amelynek így a múlt és jelen politikusai is szereplőivé válnak.

A jegyek mind a négy időpontra elfogytak a Kolóniára, de ősszel is játsszák majd, és streamváltozat is készül. Addig is itt a többi program.