Szamizdatbutik 2.: Már megint Rajk László lakása lehet Budapest egyik legizgalmasabb kulturális helyszíne
Szpojler alert: Szuper hely lett a Rajk László galériává átalakított, frissen megnyitott műterme, amiben benne van a lehetőség, hogy Budapest egyik legjobb hangulatú kis kulturális tere legyen belőle. A nyitó kiállítás egyből magasra tette a lécet.
Ha az ember gyakran sétálgat a Paulay Edében, elkerülhetetlenül belezúg az utca legviccesebb épületébe, a háromemeletes bérházak között megbújó csinos, egyemeletes házacskába a homlokzatán végigfutó ELSŐ PÉCSI BŐRGYÁR RT feliratokkal. Ezerszer mentem el előtte, egy csomószor futott át az agyamon a kérdés, hogy mi lehet benne, de sosem gondoltam volna, hogy a válasz az, hogy maga Rajk László.
Pedig a legendás építész-látványtervező-díszlettervező-politikus-tanár tavalyelőtti halála előtt már jó ideje itt élt. A felesége, Rajk Judit énekművész most úgy döntött, hogy Rajk műtermének egy részéből - az utcára néző első emeleti 3 szobából, ahol leginkább a filmes látványterv-projektjein dolgozott - nyilvános kulturális teret hoz létre. Ez a lakrész nemrég már funkcionált fontos közösségi térként, amennyiben egy ideig itt tanultak a FreeSZFE látványtervező hallgatói. (Rajk szinte a rendszerváltás óta tanított filmépítészetet az SZFE-n.)
A játékfilmforgatásokon a látványért, vagyis a díszletekért, helyszínekért és kellékekért felelős részleget, amit a díszlet- vagy látványtervezőnek nevezett stábtag vezet, “art department”-nek hívják, Rajk ezt írta ki a műterem-iroda ajtajára és ez lett az új kultúrhelyszín neve is.
A jókedv már a kapun belépve elragadja az embert, talán a ház mesebeli arányai miatt: kívülről kicsi, de belül tágas az előtere, amihez elvileg egyáltalán nem illene a kis lépcsőház.
A helyszín személyességgel átitatott hangulatához hozzátartozik, hogy a csütörtök-pénteki nyitvatartási időben érkező látogatókat vagy Soós Andi kurátor, Rajk hagyatékának feldolgozója, vagy maga Rajk Judit fogadja és vezeti körbe személyesen. Mindkettő szuper élmény és garancia a jó beszélgetésre, Rajk esetében azzal a bónusszal, hogy alt énekművészként egyszerűen lenyűgöző beszédhangja van.
A Town On The Edge című nyitó kiállítás egyszerre hozza képbe a látogatót, hogy hol is jár és előlegezi meg, hogy mit várhatunk ettől a kultúrhelyszíntől. Hárman állítanak ki: Rajk László, Schmied Andi és a Kis Varsó.
Soós kurátor a két kortárs művészt, pontosabban hármat - Schmiedet és a Gálik András-Havas Bálint-duót - arra kérte fel, hogy csináljanak új, kifejezetten ide készült, Rajk életére vagy életművére reflektáló munkákat. Bármit választhattak, megkötés nem volt.
A Kis Varsó egyik, itt debütáló műve nem Rajk valamelyik megvalósult épületére, díszletére, szobrára vagy vad koncepciótervére, hanem a művész még magyar viszonyok között is egészen elképesztő gyerekkorára reflektál.
Rajk László apját, a kommunista belügy- majd külügyminisztert az első nagy belső, vagyis pártvezetőket a vádlottak padjára ültető koncepciós perben ítélték halálra és végezték ki 1949-ben, amikor hősünk nem volt még egyéves sem. (A vádiratot személyesen Rákosi Mátyás írta, aki a dolgozószobájában rádión hallgatta a tárgyalás közvetítését és közvetlen telefonvonalon instruálta az összes résztvevőt, ideértve az ügyészt, a bírót, a vádlottakat és a tanúkat. A per szolgált a Tanú című film egyik alapjául.) Az apát 1949. május 30-án pont a fia fürdetése közben tartóztatták le az ávósok és október 15-én már ki is végezték. A perben a feleségét, Földi Juliannát is 5 év börtönbüntetésre ítélték.
Neki nemcsak a szabadságát vették el, hanem a nevét is: amikor 1954-ben kiszabadult, a papírjai szerint már Györk Lászlónénak hívták. Györknek egyébként az idősebbik nővérének a férjét hívták. De nemcsak ő vesztette el egy időre a nevét, hanem a fia is. A kis Rajkot a hatalom Földi bebörtönzésekor árvaházba dugta, ahol Kovács István névet élt. Amikor az anyja kiszabadult, épp az volt a szituáció, hogy az ötéves fiú neve hivatlosan Györk István volt és abban a hitben élt, hogy az anyja nővére az anyja, azért az igazi anyját először Júlia néninek hívta. De a nemsokára legalább az igazi nevét és az igazi anyját is visszakaphatta.
A gyerekkori szörnyűségeknek ezzel azonban még közel sem volt vége.
Miután az apját 1955-ben rehabilitálták, a hatalom megengedte, hogy 1956. október 6-án újratemessék, három, vele együtt ártatlanul kivégzett társával együtt. Az eseményen, ami diktatúraellenes demonstrációvá alakult, különböző források szerint 100-200 ezer ember vett részt, ott volt a fiú is:
A forradalom bukása után, 1956 novemberében, a még mindig csak hétvéves Rajk Lászlót Kádár János - az egykori családi barát, aki a cellájában aztán személyesen is vallatta az apját - az anyjával együtt Romániába deportáltatta, Nagy Imréék társaságában. A Snagovban megismert felnőttek közül 1958-ra Nagy Imrét kivégezték, Losonczy Géza pedig meghalt a börtönben.*
A Kis Varsó erre a gyerekkora reflektáló, a maga módján kifejezetten érzelmes munkával jelentkezett. Az "Ismeretlen együttható" című, kovácsoltvasból készült, ezzel a börtönrácsokat, a ritmikus ütő mozdulatokat és a temetői sírkerítéseket egyszerre felidéző plasztika olyan, mint egy felülről nézve L alakú kerítés- vagy rácselem, amit egyetlen vonallal rajzoltak a térbe. Az alakzat védeni, pofozni és tiltani is képes kezekből áll. Amikor megérintettem, de tényleg csak egészen finoman, kiderült, hogy az emlékezés bizonytalanságára és illékonyságára is képes utalni, hiszen majdnem összeroskadt.
A kurátor emellé egy szintén egyszerre érzelmes, személyes és horrorisztikus Rajk-munkát választott. Apjának egyik vádlott-társa, a 10 évre ítélt, majd rehabilitált Szász Béla újságíró angliai emigrációja alatt írta meg világhírű könyvét, a koncepciós perek egyik legismertebb krónikáját, a "Minden kényszer nélkül"-t, amit legálisan természetesen nem lehetett kiadni a kommunista Magyarországon, de a demokratikus ellenzék szamizdatban megjelentette 1984-ben. Ennek Rajk László tervezte a borítóját, ez az egyik kiállított munkája. Szász a könyvben leírja utolsó találkozását a megkínzott Rajkkal, akinek a megtört arcán három vízszintes barázdát látott.
Ez a három vonás köszön vissza a borítón látható stilizált, megkínzott, megnyúzott figura fején. Ezekre mutat a három üvegszilánk vagy szikeszerű forma. Az eredeti borítógrafika mellett kiállították Rajk ehhez készült, meghökkentően finom és érzékeny tusrajzait is.
A következő szoba sokkal derűsebb, ami olyan szempontból is adekvát, hogy Rajk László a képtelenül nyomasztó gyerekkora ellenére - az emlékeim szerint legalábbis - feltűnően energikus, jókedvű, szellemes és szórakoztató ember volt.
Ez a tér most Schmied Andi birodalma. Áprilisban írtam a városépítész-képzőművész Amerikában zajos sikert arató, nyomtatott album formájában is megjelent, igen szórakoztató projektjéről, amikor önmagát magyar milliárdosfeleségnek kiadva bejutott a legdrágább lakó-felhőkarcolók legfelső emeleti luxuslakásaiba, hogy kinézhessen az ablakon. Ez a Rajk inspirálta munkája azokhoz a korábbi műveihez nyúl vissza, amikor abszurd, diszfunkcionális építészeti elemekből állított össze képzeletbeli városokat.
Most azt csinálta, hogy fogta Rajk építészeti életművét - amiben a fizikai épületek mellett rengeteg meg nem épült ház vagy emlékmű terve, eleve nem is tényleges felépítésre szánt művészi ötlet és hasonló akad - kiválasztott belőle néhány elemet, innen egy vizeldét, onnan egy mocsárba süllyedő római vízvezetéket, ezekből színes maketteket csinált, majd berendezett belőlük több igazi Schmied-féle álom- vagy lázálomtelepülést.
A dolog olyan jól sikerült, mint azok a zenei feldolgozások, amiket az ember előbb ismer meg, mint az eredetit és utólag döbben meg, hogy feldolgozásról volt szó.
Mondjuk mint az I Dont Wanna Grow Up a Ramones-tól, amiről annak idején alig akartam elhinni, hogy igazából egy Tom Waits-szám, vagy a Viagra Boys és Amy Taylor csodás In Spite Of Ourselves-e,
ami valójában egy legalább ilyen csodás John Prine-Iris DeMent-duett feldolgozása.
Külön felhívnám a figyelmet, hogy milyen klasszak a szintén Schmied által tervezett bolygók, vagyis asztalok, amikre a képzeletbeli városok épültek.
A harmadik szobában ismét egy laza Rajk-Kis Varsó back to backelés következik. A zenészek itt a következő kérdést teszik fel egymásnak és a közönségnek:
Hogyan változik át egy praktikus, hétköznapi tárgy szimbólummá vagy emlékhordozóvá?
Rajktól egy, a lyukas zászló motívumára épülő 56-os emlékműterv makettje szerepel, amit 2006-ban csinált egy érdi pályázatra,
a Kis Varsó pedig Varsó igen részletes térképének lapjaival tapétázta ki az egyik falat
Ezt a térképet a Lengyel Intézetben 1996-ben megrendezett, névadó Kis Varsó kiállításukhoz használták kutatási háttéranyagnak, így némelyik lapon jól kivehetők az eredeti kávéfoltok is.
A kiállítás nemcsak világos elképzelésre épül, de a méretét is tökéletesen eltalálták, amennyiben nincs túlzsúfolva, így van tér és idő befogadni minden részletét.
Egy kulturális helyszín nemcsak falakból és tetőből és az ezek közé szervezett programokból áll. Az Art Department esetében annyira élő és megragadó ez a hozzáadott érték, hogy mindenkinek ajánlom, nézzen el ide, mert nehéz elképzelni, hogy ne szeresse meg a helyet.
A kiállítás október 29-ig nézhető meg minden csütörtökön és pénteken 15-19 óráig, vagy előzetes bejelentkezéssel az artdepartmentspace@gmail.com e-mail címen.
* A cikk első verziójában tévesen azt írtam, hogy Rajk Gimes Miklóssal és Maléter Pállal is együtt volt Snagovban, de utóbbiakat valójában itthon tartották fogva Nagy Imrével közös kivégzésükig.