építészet

Szinte semmit nem tudni az építészről, aki Budapest ikonikus modern épületeit tervezte

Kővári György a magyar építészettörténet rendkívüli alakja: a 20. század második felének több jelentős, mindenki által ismert budapesti épületét is ő tervezte, mégis alig tudni róla valamit

És ez nem szimpla túlzás: a Déli pályaudvar épületét, a Nyugati téri Skálát vagy a már elbontott Kőbánya-Kispest metró és vasútállomás épületét megálmodó építész életéről szinte alig érhető el bármiféle információ, az Arcanumon a korabeli cikkeket átnézve elvétve, említés szintjén kerül elő a neve, és mindössze egyetlen apró, rossz minőségű fényképfelvétel lelhető fel róla. A Budapest városképét épületeivel alapvetően meghatározó építész a jelek szerint nem adott interjúkat, nem nagyon beszélt a nyilvánosság előtt a műveiről, és életművének feldogozása is elmaradt. 

Legalábbis mostanáig: Kővári fantomszerű alakja évekkel ezelőtt kezdte el foglalkoztatni a Paradigma Ariadné építészeit, akik év elején egy felhívást is közzétettek, aminek segítségével az 1982-ben meghalt Kővári egykori munkatársait, barátait, ismerőseit próbálták meg felkutatni. Ezzel párhuzamosan pedig megalkottak egy kézikönyvet, ami Kővári György építészeti stílusát foglalja össze, és ami az idei Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának egyik kiállított alkotása lett.

„Kővári Györgyről az egyetemen alapvetően nem tanulsz semmit, nem tagja a kánonnak, annak ellenére, hogy a Déli, a Köki vagy a Skála ikonikus épületei ennek a városnak” 

– mesélte projektjük kiindulópontjáról Smiló Dávid, a Paradigma Ariadné egyik alapítója. Az építésziroda megalakulása óta tudatosan foglalkozik a hazai modern építészeti örökséggel, és azután döntöttek úgy, hogy közzéteszik Kővári ismerőseit kereső felhívásukat, amikor építésztörténészeket is hiába kérdeztek, senki nem tudott többet mondani róla azokon az alapinformációkon túl, hogy mely épületek köthetőek hozzá. 

Fotó: Paradigma Ariadné

A felhívás nyomán egyetlen építész jelentkezett, aki annak idején dolgozott együtt Kővárival, és abból, amit elmesélt, a Paradigma tagjai azt szűrték le, hogy az építész nagyon magának való figura volt, aki csak a munkájának élt: bement reggel az irodába, és egész nap tervezett, nem érdekelte a hazai építészközeg sem. Smiló elmondása szerint Kővári alakjának elfeledéséhez az is hozzájárulhatott, hogy munkahelye, a MÁV Tervező Intézet nem a híres szocialista tervezőintézetek egyike volt, a fennmaradt anekdoták rendre a Középülettervező Vállalatról, a Lakóépület Tervező Vállalatról vagy az Ipartervről szóltak. Az, hogy volt itt egy közlekedési infrastruktúrát tervező intézet, melyben nagyon jelentős projektek születtek meg, már abban a korszakban is vakfoltnak számított, nem kapott kellő figyelmet. 

Kővári ismeretlenségét fokozhatja az is, hogy viszonylag fiatalon meghalt: 1982-ben még csak 47 éves volt, és az építészeti karrierek jellemzően csak ennyi idősen szoktak elkezdeni igazán beindulni. „Nem futotta ki a karrierjét, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy elfelejtődött. Ha nem is fiatal zseniként, de középkorú zseniként halt meg” – mondja erről Smiló, aki beszélt arról is, hogy a felhívásra jelentkező egykori kolléga szavaiból azt vették ki, hogy Kővári halálához a munkája is hozzájárulhatott: rettentően túlhajszolta magát, miközben egyáltalán nem foglalkozott az egészségével. 

A Paradigma Ariadné tagjainak kutatómunkáját nehezítette az is, hogy Kővári családi viszonyai is zavarosak voltak, a fiával rossz volt a kapcsolata, ezért a hagyatékáról sem tudni semmit. 

„Vannak az épületek, de nincs hagyaték, csak ez a furcsa, derengő-eltűnő figura, aki rendkívül fontos infrastrukturális beruházások vezető tervezője volt”

– mondja Smiló, aki kitért arra is, hogy a Magyar Építészeti Múzeumban szinte semmiféle anyag nincs Kőváriról, a MÁV archívumban meg maximum a kiviteli tervek. De semmi olyasmi, mondjuk egy skicc vagy jegyzet, ami közelebb vinne a személyiségéhez. 

A Déli pályaudvar épületeFotó: Fortepan / UVATERV

Annyit azért így is sejteni lehet, hogy Kővárinak erős személyes karizmája és/vagy erőteljes politikai elkötelezettsége lehetett, mert nagyon fiatalon vezető tervező lett a MÁV-nál. Pusztán a pályaképe alapján kifejezetten ambiciózus karrier volt az övé, még ha nem is maradt ennek sok nyoma az épületeken kívül. Látszik az is, hogy ki tudta járni a szükséges utakat, a Köki épületéhez például a hajótestgyár üzemében készítették el a homlokzati paneleket, ez nem volt egy magától értetődő dolog, komoly szakmai-politikai kapcsolatokat feltételez.

Kővári alakja azért is izgalmas a Paradigma Ariadné tagjai számára, mert építészete nagyon kilógott a 20. század második felének hazai építészeti trendjei közül. „Azzal szemben, ami akkor a magyar építészetet meghatározta, ő valami teljesen más, harmadik utat követett. Nem azt, amit mondjuk Makoveczék csináltak, hogy elmentek népi irányba, hanem nagyon high-tech, nyugati trendeket dolgozott fel, kreatívan, kísérletezve” – mondja erről Smiló, aki kitért arra is, hogy Kővári elkészült épületein látszik, hogy a nyugati országokban is inspirálódhatott: a Kökihez hasonló űrhajószerű állomásépületeket lehetett látni például Bécsben is. De nem arról van szó, hogy Kővári egyszerűen lemásolta volna a Nyugaton látott épületeket, hanem az ott látott vonásokat komolyan véve, saját ötletei mentén vitte fel az épületeire. 

Örökségvédelem 

Az idei Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának projektjében, az Othernityben 12 fiatal, kelet-közép-európai építésziroda gondolta újra Budapest 12 ikonikus, modern épületének helyzetét és jövőjét. A Paradigma alapítói, azaz Smiló Dávid, Csóka Attila Róbert és Molnár Szabolcs nemcsak Kovács Dániel kurátori munkáját segítették, de egy saját alkotást is vittek a biennáléra: a Kővári Handbook-ot, ami leginkább olyan, mintha egy mai, frissen létrejövő városnegyed arculati kézikönyve lenne, hogy milyen elvek, szín és anyagvilág mentén dolgozzanak az építészek a városnegyedben tervezendő házakon. Ilyen kézikönyvek jelenleg is léteznek a Budapesten is létrejövő új városnegyedekről. Csak ezek rendszerint egy vágyott skandináv vagy minimalista stílust határoznak meg az építészek számára.

Smiló Dávid, Kovács Dániel, Csóka Attila és Molnár SzabolcsFotó: Dömölky Dániel

„Úgy voltunk vele, hogy rendben van, hogy ez egy művészeti biennále, de ne felejtsük el a piaci környezetet sem: a mai építészirodák hasonló kézikönyveket szoktak kapni a beruházóktól, ha egy adott új városrészbe kell tervezniük egy házat" – mondja a könyvről Smiló, amiben aztán gyakorlatilag elemeire bontották Kővári építészeti stílusát, hogy aztán az elemekből új épületterveket hozzanak létre. 

„Ez egyben patriotizmus is részünkről. Ha van egy örökségünk, és oké, hogy egy szocialista örökség, de akkor is a miénk, akkor miért ne lehetne ezzel is élni, létrehozni belőle világraszóló dolgokat?” – mondja erről a Paradigma Ariadné alapítója. 

Fotó: Paradigma Ariadné

Az elkészült könyv egyelőre inkább  műtárgy, semmint egy tényleges kézikönyv, mivel mindössze két példány létezik belőle: az egyik a biennálén kiállítva, a másik a Paradigma irodájában, de Smiló elmondása szerint meg fognak keresni kiadókat, illetve vizsgálják egy közösségi finanszírozás lehetőségét is, és honlapjukon már most is várják azoknak a jelentkezését, akiket érdekelne egy ténylegesen megvásárolható könyv is. 

A könyvük három, látványosan elkülönülő részből épül fel: az első rész a legmasszívabb szakasz, ebben fogták Kővári három ikonikus épületét, a Skálát, a Délit és a Kökit, és különféle építészeti szempontok mentén (például téri viszonyok, homlokzatalakítás) Venn-diagramokban nézték meg, hogy mik a közös elemei ezeknek az épületeknek. Ezzel az aprólékos munkával leszűrték azokat a formai és strukturális elemeket, melyek meghatározzák Kővári stílusát. 

A következő szakaszban absztraktabb formatanulmányokat hoztak létre a leszűrt Kővári-jegyek nyomán, majd jön a könyv legizgalmasabb része, a konkrét esettanulmány, ahol azt vizsgálták, hogy ha esetleg el is bontanák a Délit, akkor hogyan lehetne a helyére Kővári stílusában új épületeket emelni, többek között egy Köki stílusára emlékeztető toronyházat. 

Fotó: Paradigma Ariadné

„Ez nyilván egy heroikus állítás: ha bárki azt akarja, hogy elbontsák a Délit, akkor tessék, megkapjátok a többszörösét” – mondja erről Smiló, aki hangsúlyozza, hogy ez csak a spekulatív tervezés része, és nevetve teszi hozzá, hogy reméli, nem fognak emiatt tüntetéseket szervezni az irodájuk elé. 

Azzal együtt, hogy a látványterv tényleg nem több, mint egy elfeledett építészeti örökség előtt tisztelgő, egyszerre játékos, de komolyan végiggondolt emlékezés, Smiló szerint azt például tényleg jelezni akarták vele, hogy szerintük önmagában nem katasztrófa, ha toronyház kerül a városon belülre, ha annak tervei végig vannak gondolva, illeszkednek valahogy a városi örökségéhez. 

Miért pont a Déli? 

Amikor eldőlt, hogy a biennáléra meghívott 12 régiós építésziroda budapesti ikonikus épületek újragondolását kell majd véghezvigye, a Paradigma tagjai azonnal tudták, hogy a Délivel akarnak majd foglalkozni. 

„Egyrészt mert nagyon szeretjük a Déli épületét, másrészt meg van az a habitusunk, hogy szeretünk beleállni az urbanisztikailag-szakpolitikailag forró témákba” – mondja Smiló, aki hozzáteszi, hogy őket az az állapot kezdte el foglalkoztatni, hogy évek óta hallani arról, hogy a Déli vasúti funkciója megszűnhet, és csak pletykákat hallani arról, hogy mi lesz az épület sorsa. Vannak, akik megőriznék, új funkciót adva neki, de közben azt is látni, hogy mennyire gyorsan pecsételődhet meg modern épületek sorsa. Elég csak a Virág Csaba által tervezett budavári teherelosztó sorsára gondolni. Projektjükben az általuk legrosszabbnak ítélt forgatókönyvvel, azaz a Déli elbontásával számoltak, és ebből nőtt ki a spekulatív tervük, melyben még hangsúlyosabban valósulnának meg Kővári építészeti jegyei a mai Déli környékén. 

Arra a kérdésre, hogy építészként miért tartják ennyire fontosnak a Déli épületét, Smiló többek között azt hozza példaként, hogy olyan szerkezetek vannak benne, amiket ma már meg sem lehetne építeni. „Ez önmagában lényűgözővé teszi, az az üveghomlokzat ebben a formában ma már nem valósulhatna meg” – mondja, mivel sem a mai tűzvédelmi, sem a statikai előírások nem nagyon hagynának jóvá hasonló terveket. A Déli homlokzata teljesen üveg, amit egy üvegszerkezet tart, hasonló homlokzatot ma már részben az uniós szigorítások miatt is, de csak jóval robosztusabb szerkezettel lehetne megoldani. 

Fotó: Fortepan / UVATERV

„És önmagában az a hatalmas konzol, ami kilóg a Krisztina körút felé, szintén hihetetlen, hogy ez a pilinszka lábakon álló épület ebben a formában működik. Minket ez inspirált, hogy tessék, lehet idehaza érdekes dolgokat csinálni, még ha nyilván az adott kornak megfelelően is. Amire a szocialista technológia képes volt, azt Kővári megpróbálta maximálisan kihasználni” – mondja Smiló, aki szerint a Déli a térszervezésével együtt eleve egy gyönyörű pályaudvar, még ha sokszor főleg koszosnak, elhasználódottnak tűnik. Hasonló a helyzet, mint a vári teherelosztó esetében: a modern épületeknek egyszerűen rosszabbul áll az elhanyagoltság: míg egy eklektikus bérháznál még romantikusnak tűnhet a romosság, egy modern épületnél ez nem így működik. De Smiló szerint elég megnézni a Déli átadása idején készült fényképeket, hogy látszódjon, az eredeti képzőművészeti díszitéssel és az ahhoz csatlakozó világítási rendszerrel ez egy nagyon impozáns épület volt. 

A Paradigma Ariadné tagjai könyvükben csak Kővári három legismertebb épületével foglalkoztak, ezért nem került bele például egy korai munkája, a balatonfüredi állomás épülete, ahogy egy kései terve, a MÁV-kórház sem. 

A Skála a Nyugati térenFotó: Fortepan / Záray Péter

Bár a Kőbánya-Kispest metró és vasútállomás épületét 2008-ban elbontották és átépítették, és a Déli sorsa is bizonytalan, akad Kővárinak olyan épülete, amit egyelőre semmiféle veszély nem fenyeget: a Nyugati téri Skála Smiló elmondása szerint kifejezetten népszerű, felkapott épület, csak a piaci áraknak megfelelően lehet benne irodát bérelni, és a tulajdonosai maximum felújítani akarják. 

Az pedig még mindig kérdés, hogy mi lesz végül a Déli sorsa: azt lehet tudni, hogy az aktuális tervek egy nagyobb léptékű átalakításról szólnak, 4,5 kilométer hosszú Duna-alagúttal, ami átalakítaná a Nyugati forgalmát, és jelentős mértékben vagy teljes egészében feleslegessé tenné a Délit. Smiló abban bízik, hogy ha meg is valósulnak ezek a tervek, az nem jelentené automatikusan a Délinek, mint épületnek az eltűnését, hiszen számos új funkciót ki lehetne találni az épületnek. 

Itthon is látni lehet majd a biennálés terveket 

A Kővári életművét összefogó és továbbgondoló könyv csak egyike volt a biennálén bemutatott műalkotásoknak, a Paradigma tagjain kívül 11 további, a régió országaiban tevékenykedő fiatal építésziroda gondolt újra ismert budapesti épületeket. A környező országokból érkező építészek az elmúlt években több alkalommal is jártak Budapesten, és teljesen szabad kezük volt abban, hogy hogyan nyúlnak hozzá a budapesti városkép jól ismert, modern épületeihez. Többek között a Domus Áruház, az OTP-toronyház, a Külső-kelenföldi református templom és a Budapesti Planetárium épülete inspirált hol játékosabb, hol meglehetősen komoly építészeti-művészeti projekteket. Ezeket az alkotásokat egyelőre csak Velencében lehetett látni, de december 10-én bemutatják majd őket a Ludwig Múzeumban is. 

A budapesti modern építészeti örökség sorsán való gondolkodás, a külső nézőpontok beemelése mellett Smiló elmondása szerint egyértelműen a regionális hálózatépítés is a céljuk volt. A Kortárs Építészeti Központ 2014-es, Lifting the Curtain című projektjéből derült ki a számukra, hogy a szocializmus időszaka alatt bőven megvolt a hagyománya annak, hogy Közép-Kelet-Európában az építészek szakmai kapcsolatban legyenek egymással, együttműködés és közös ötletelés és időnként vita is zajlott köztük, és a biennáléra elvitt Othernity segítségével ezeknek a szakmai kapcsolatoknak az alapját is szeretnék újra megteremteni.