31 jó lemez 2021-ből
A kedvenc zenék listázása egyszerre hivalkodás (hallgass már bele, na látod, milyet mutatok!), és remek szórakozás (aha, ez is milyen már, az meg mi). Vettem tehát a bátorságot, és összeszedtem a legérdekesebb idei felfedezéseimet.
Nem állítottam sorrendet, de jelzem, ha valamit különösen jónak találtam. Nagyjából időrendet követ a lista, megjelenés szerint, januártól decemberig. Mindegyik ajánló végén ott egy link egy számra a lemezről.
Palberta - Palberta5000
Vannak másfél percnél hosszabb számok is a New York-i trió idei lemezén, de nem nagyon sok. Három nő adja elő, "noise rock" meg "posztpunk" besorolással, vidám energiával, gúnnyal, torzítóval. 16 ötlet 37 perc alatt, és szinte mindegyik jó ötlet.
Elori Saxl - The Blue of Distance
Ha már prüntyögés, legyen minőségi, és ez az. Egy New York-i multimédia művésznő elszállása, szintikre és hangszerekre, olyan ambientesnek mondanám, ha nem rettegnék a műfajismeret szekértolóitól, akik pontosan tudják, hogy ez nem az. Pengetett vonósok, néha fúvósok, szél és víz, állítólag a jég is hallatszik benne.
Divide and Dissolve - Gas Lit
Két nő, egy félig irokéz és egy teljesen maori, doom metalt játszanak a hivatalos címkézés szerint (valójában legfeljebb nyomokban), az egyikük szaxofonozik és gitározik, a másikuk a dobos. Néha erőteljes a torzított gitár. Sok a prüntyögés is, de mégsem csak a fenti egzotikumok miatt érdemes belehallgatni, hanem mert vannak nagyon erős részek. Előfordul, hogy csak 2-3 perc után feslik ki a szerethető durvaság.
We are really worried about you
Cameron Graves - Seven
Lehet a jazzt és a metalt értelmesen keverni? 32 percig biztosan, ezt bizonyítja ez a lemez. Graves zongorista, és The Planetary Prince néven is alkot. Főleg Kamasi Washington kísérőjeként ismert, de ezen az utóbbi (és még sokan mások) az, aki beszállt a szólóalbum hangzásának kiteljesítésébe. Amennyiben metál és trash jazz (ezt nem én találtam ki, hanem a szaksajtó) van hajlama giccsbe szaladni, de éppen csak, és aztán eléggé erőszakos ahhoz, hogy minden jóra forduljon.
Archie Shepp & Jason Moran - Let my people go
A vén szaxofonos (Shepp, 83) és a feltörekvő zongorista (Moran, 37) válaszolgatós, improvizációkkal tarkított koncertjeiből válogatották a számokat - egy párizsi és egy mannheimi fesztiválon hangzottak el eredetileg. Mint a címadó szám is mutatja, több nagy klasszikust is előadnak, persze újraértelmezve. Shepp mesélte egy dokumentumfilmben, hogy fiatal fúvósként egyszer odament Miles Davishez bemutatkozni, hátha felfedezi a mester, de az élő legenda csak annyit mondott neki, hogy "ki a faszt érdekelsz". Shepp nem ilyen, ő figyel a fiatalokra, és zenél is velük. Semmi eszement durvulás, tisztelet a jazz hagyományainak, nagyon szépen előadva.
Mike Dillon and the Bad Decisions - Suitcase Man
Fél óra vibrafonozás pont elég, de ennyi még simán érdekes. Mike Dillon két zseniális, korszakalkotó, nagyszerű zenekarban is dobolt korábban, a Critters Buggin-ban és a Garage a Trois-ban. Ez a lemez visszafogottabb és sokkal egyszerűbb azoknál, ezt egyedül vette fel a covid-zárás miatt unatkozva, egyetlen hangszerrel (a vibrafonnal) kísérve magát. Tom Waits-re hajazó rekedt búslakodással és sok női vokállal, szép, minimalista dalok.
Charles Lloyd and the Marvels - Tone Poem
A 83 éves szaxofonost (Lloyd) egy lépéssel össze lehet kötni Schmitt Pállal, hiszen jómaga is szokott tárogatózni. Ezen a lemezen azonban ezt nem teszi, viszont egy Gabor Szabo számot előad, és még néhány további kölcsönvett dalt a jazz klasszikusaitól, a saját számok mellett. Lloyd kísért már rengeteg sztárt, Keith Jarrett-től a Beach Boys-ig tart, hogy kikkel turnézott. A Marvels néha kicsit countryba meg bluesba húzza ezen a lemezen (meg a kettő közös előzőn). A Marvels egyébként inkább alkalmi társaság, Bill Frisell gitáros a lelke, aki többek között John Zorn lemezein szokott közreműködni, meg felbukkant még soktucat formációban, a Sex Mobtól John Scofield zenekaráig.
dr. Lonnie Smith - Breathe
Volt már vibrafonos lemez, úgyhogy a hammond orgona nagyágyúja is befér a sorba. Lonnie Smith 1967 óta kb. ugyanazt játssza, könnyen fogyasztható jazzt orgonál. Ez a lemez ugyan idén jelent meg, de két szám híjján egy 2017-es szülinapi koncerten vették fel. A szülinapos maga Lonnie Smith volt, a 75.-et ünnepelte akkor, és természetesen turbánt viselt, mint közönség előtt mindig, bár nem szikh vagy ilyesmi, csak szerinte jól áll neki. A lemez első és utolsó dalát Iggy Pop énekli, ezt a két számot biggyesztették most a '17-es New York-i fellépéshez.
King Gizzard and The Wizard Lizard - L.W.
A kortárs pszichedelikus rock ausztrál zászlóshajójáról általában elmondható, hogy van éppen egy új lemeze. 2017-ben például ötöt adtak ki. Idén csak hármat, ez volt közülük az első, és talán a legjobb. Ennyi lemezzel és dallal nem lehet mindig tökéletesnek lenni, de a King G.... sokszor az, és amikor nem, akkor majdnem az. 70-es évek ihletettségű, de teljesen mai hangulat.
Vijay Iyer Trio - Uneasy
Nagybőgő, dob, zongora - klasszikus felállású trió, de nem ugyanazokkal a tagokkal, mint hét éve, hiszen csak a zenekarvezető zongorista Iyer maradt a helyén. Sötét jazz, olyanokat írt róla a szaksajtó, hogy ez az igazi 21. századi zene, erre megy a műfaj, ezt kell figyelni. Hallgatni nagyon jó.
Natural Information Society - descencion (Out of Our Constrictions)
Ez is 21. századi jazz, csak nem New Yorkból, hanem Chicagoból, és világzenei meg pszichedelikus elhajlásokkal, harmóniummal, valami marokkói pengetős izével, vendég szaxofonossal (Evan Parker). És ezúttal tele inprovizációval, hiszen ez a zenekar első koncertlemeze, egy 2019-es londoni előadásuk hallható rajta. Figyelem, türelmetleneknek nem ajánlott, a legrövidebb szám is hosszabb, mint 17 perc!
Unschooling - Random Acts of Total Control
Itt meg 17 perc az egész lemez! És elfért rajta 5 állatkázás (Galántha Gergő, a kiváló gitáros szakkifejezése az ilyen hangzásra). A francia ifjakból álló zenekar poszt-punknak mondja magát, angolul énekelnek, teljesen jó, bár szerintem nem annyira punk.
Garage a Trois - Calm Down Cologne
Ez ott van az év legjobb lemezei között (szerintem). 35 perc alatt 5 szám, ami nem sok ahhoz képest, hogy a zenekar éppen 10 éve adott ki utoljára albumot. De épp elég ahhoz, hogy remekül szórakozzon, aki hallgatja. Műfajilag psych jazz besorolást kapott, ami valószínűleg arra utal, hogy ilyen az, amikor fehérek merítenek a funkyból, aztán összeprogrockozzák, hogy el is tudják játszani. Elvben ez egy trió, de mindegyik számban játszik három vendég, úgyhogy igazából hatan adják elő. Az ötből csak egy számot írtak meg előre, a többit a stúdióban improvizálták, és fel is vették az egészet egyetlen nap alatt.
Sons of Kemet - Black To The Future
Brit jazz, erős afro és karibi hatással, de senki se számítson kifejezetten táncikálós végeredményre. Van benne viszont sok tuba. A zenekarvezető Shabaka Hutchins egykor az etióp zsenivel, Mulatu Astatke-vel is játszott, ami egy kicsit érződik, de azt se feledjük, hogy a The Comet is Coming zenekarban is szaxofonozik, és az is érződik. Nagyon erős lemez, mindenképpen az év legjobbjai között van a helye!
Squid - Bright Green Field
Ez a brit zenekar bemutatkozó nagylemeze, poszt punknak írják ezt is, de ez totális hülyeség. Eleve azt mondták a tagok, hogy a Neu! volt rájuk nagy hatással, és ez viszont hallatszik is. Semmi punkos esetlenség nincs benne, ezt rendesen összerakták, legfeljebb az ének idézi a punkos szétesettséget. Funk, krautrock, dub hatásokat érzékelnek még a szakértőbb leírások, tényleg nehéz besorolni. Remek lendülete van, első lemeznek az egyik legjobb volt idén, még ha kicsit mesterkéltnek is hat néha.
Joe Lovano & Dave Douglas Sound Prints - Other Worlds
A nagymúltú szaxofonos (Lovano) és trombitás (Douglas) hosszú évek óta működnek együtt, zongora, bőgő és dob kíséri őket ezúttal. Egy remek, mérsékelten kíséreletező jazz lemezt hoztak össze az idén is. A két rézfúvós válaszolgat, együtt vezet, szétválik, összeér.
TEKE::TEKE - Shirushi
Egy kanadai zenekar, japánul éneklő énekesnővel, akik úgy csinálnak, mintha amerikai filmeket utánzó 70-es években készült japán krimikhez írnának zenét - bár állításuk szerint hatott rájuk a brazil pszichedelikus rock is. Kár lenne pont ezen vitatkozni velük. Ez az első lemezük, nem tudom, hogy ez a vicc kitarthat-e még hosszabb távon, de 40 percig teljesen jól működik.
Mdou Moctar - Afrique Victime
A tuareg rocknak nagyszerű hajtásai vannak (Tinariwen!), ez is olyan, egyenesen Nigerből. Itt is van szívfacsaró háttér, a zenekarvezető Mahamadou "Mdou Moctar" Souleymane sokáig azért nem tudott kényelmesen zenélni, mert nem talált a hazájában balkezeseknek készült gitárt. Aztán Amerikából küldtek neki! Az idei lemezükkel nagyot futott a zenekar, egy csomó újság évvégi listájára felkerültek vele.
Nikolaj Hess - Spacelab & Strings
A dán zongorista egy klasszikus jazz trióra (zongora, bőgő, dob) szabadított rá egy vonósnégyest. Hess írta a Melankólia című film zenéjét is, ami úgy jön ide, hogy ez a lemez is igen melankólikus, óvatosan építkező, figyelni kell rá.
Tangents - Timeslips & Chimeras
Ez az ausztrál jazz zenekar ötödik lemeze, sok elektronikával, ambientes elszállásokkal, trombitával. Csillagvizsgálókhoz illő hangulat, gondosan felépített furcsaság, nagyon könnyű rajta maradni.
Amaro Freitas - Sankofa
A brazil zongorista harmadik lemeze egyértelműen az év egyik legjobb albuma. Bőgő és dob kíséri, de olyan frissen hangzik, mintha ezt a három hangszert eddig még sosem szólaltatták volna meg egyszerre. (Pedig csak ebben a gyűjtésben volt már néhány eset.) Freitas zenéje tele van játékossággal, könnyedséggel, és mégis teljesen mélynek, összetettnek hat, és olyan intenzív néha, mintha három keze lenne, és nemcsak kettő. (A cikk címlapképe ennek a lemeznek a borítója.)
Suuns - The Witness
A kanadai rockzenekar ötödik lemeze ez, és a kritikusok szerint az eddigi legjobb is. New waveből bontakozó sötét pszichedélia vagy mi, bár természetesen erre is írták, hogy poszt punk, de szinte biztos, hogy nem az. Visszafogott szorongás inkább, egy hűvös Radiohead, egy hideg Arcade Fire. 38 percig pont jó.
Konstrukt & Thurston Moore - Turkish Belly
A Konstrukt isztambuli free jazz zenekar, Moore pedig a Sonic Youth gitáros-énekese volt, és egy 2020-as közös koncertjük felvételét adták ki idén. 2016-ban is adtak már együtt koncertet, az végig fenn van a YouTube-on. Nagyon szépen egymásra találtak megint, és természetesen nyugtalanító lett a végeredmény, de a nagyon jó értelemben.
Amyl and The Sniffers - Comfort To Me
Na ez tényleg punk, még csak nem is poszt, egyenesen Melbourne-ből, egy remekül kiabáló énekesnővel (Amy Taylor). 35 perc zúzás, üvöltés, a műfajból a legjobbakat kihozva.
Neptunian Maximalism - Solar Drone Ceremony
Erre a lemezre egyetlen szám fért fel, de az 52 és fél perc hosszúságú. A belga együttes zenéjét billogozzák drone metalnak, free jazznek és pszichedelikus- meg avantgarde progrocknak is, de a legegyszerűbb a 21. századi VHK-nak nevezni. Talán az év legjobb lemeze ez, pedig az első hét percet unni szoktam, kibomolhatna az őrület kicsit gyorsabban is, de aztán persze minden előkészület érthetővé válik. Két dob, szaxofon, szitár, gitár, szintetizátor és mindenféle gépek zenélnek benne, és van egy tagja az együttesnek, aki a fekete mágia látványvilágáért felel. 2018-ban alakultak, ezelőtt csak egy lemezük jelent meg, a 2020-as Éons, az is tökéletes (azon 16 szám van, de 128 perc).
Nala Sinephro - Space 1.8
Végre le lehet írni, hogy ambient jazz. És másodszorra is, hogy a "belga előadó", még ha az eredetileg hárfásnak tanuló Sinephro csak félig az, félig pedig valamelyik karibi szigetről származik, és egyébként Londonban él. A már fent említett Sons of Kemet két tagja is játszik ezen a lemezen, ami hárfa - prüntyögés - szintetizátorok - szaxofon egyvelege. Amikor azt mondják, hogy "hajnali ködfal a vára", akkor erre a zenére gondolhatnak.
Low - Hey What
Lehet még a 14. lemez is érdekes, majdnem 30 év fennállás után? Lehet, bizonyítja a Low idei albuma. Vagy a slow core-nak nevezett rezgetős érzékenykedés tud érvényes maradni, minden körülmények között. Néha persze túl érzékenykedős, de kárpótlást nyújt bőven, amikor nem annyira.
Monster Magnet - A Better Dystopia
Még az előző amerikai zenekarnál is régebbi amerikai zenekar jön, 32 éve létezik, sokadik lemez, és ráadásul csak feldolgozásokat tartalmaz. A 20. század pszichedelikus rockjából válogattak és variáltak, többségében ma már alig ismert előadóktól, talán csak a Hawkwind szám az elején olyan, amiről el tudom képzelni, hogy felismerik olyanok is, akik nem abból élnek, hogy ezeket a zenéket számon tartsák.
FACS - Present Tense
Chicagói trió, amit art punk-nak neveznek, (nem hinném, hogy punk), ez a második lemezük. Kicsit több mint félóra elég sötét rockzene, agyontorzított gitárokkal, hol fátyolosan merengve, hol pedig üvöltve.
Dummy - Mandatory Enjoyment
A legjobb első lemez talán 2021-ből, mondjuk úgy, hogy pszichedelikus pop. Kaliforniai zenekar, szintetizátorok is belefértek, női és férfi ének is van benne, összetett és változatos, ebből még bőven lehet valami hosszan tartó jó is.
Pelt - Reticence / Resistance
A 90-es évek eleje óta létező, de új anyaggal utoljára 2012-ben jelentkező pszichedelikus jazz- vagy folkzenekarnak ez egy 2017-es londoni koncertje, illetve abból is csak két, egyenként közel 20 perces szám. Hegedű, zongora, dob, bendzsó, harmónium, gong, hol andalít, hol pedig felzaklat.