MŰVÉSZET

Amikor még a reklám is művészet volt

Eredetileg augusztus végén zárt volna be, de az utolsó pillanatban kapott még egy ráadás hónapot, így szeptember 25-éig látogatható az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. 

Az elmúlt években több plakátkiállítás is nagyobb tömegeket mozgatott meg Budapesten, és bár az egykor alapvetően hirdetési célokra megalkotott, de komoly művészeti értékkel is bíró alkotások ma már jóval nagyobb figyelmet kapnak, de e kiállítás megalkotói szerint még bőven van mit dolgozni ezen: Katona Anikó művészettörénész, az Art deco Budapest. kiállítás kurátora elmondta nekünk, a plakátokat a hagyományos képzőművészeti műfajok felől nézve sokan a futottak még kategóriába sorolják, holott a korszak kiemelkedő művészei alkottak ebben a műfajban, és számtalan újítás, eredeti gondolat fedezhető fel bennük.

Fotó: Szántó András/MNG

Ennek a kiállításnak az ötlete még 2014-ben született meg, amikor az Iparművészeti Múzeumban volt egy nagy sikerű tárlat a múlt század korai évtizedeinek konstruktivista plakátjaiból. Katona elmondása szerint már akkor felmerült bennük, hogy egyszer be kellene mutatni a korszak „másik arcának”, az art decónak a hatását a hazai plakátművészetre, és végül a koronavírus-járvány miatt elrendelt lezárások idején kezdték el válogatni hozzá a plakátokat.

A kiállítás másik apropója, hogy több hazai intézménynek is hatalmas plakátgyűjteménye van, de ezek jelentős része szinte soha nem látható. Így most úgy lehetett nagyobb léptékű kiállítást szervezni a Galériában, hogy egyetlen művet se kellett külföldi múzeumtól kölcsönözni, közben mégis a közönség számára ismeretlen alkotásokat rakhattak ki. 

A termeket végigjárva az is hamar kiderül, hogy az art deco valójában tényleg inkább rendkívül tág gyűjtőfogalomként, semmint szigorúan lehatárolható művészeti kategóriaként érthető meg. Eleve az irányzatnak elég nehéz szigorú definícióját adni, a 20-as évek francia iparművészetéből a világ minden tájára és művészeti ágába átszivárgó szemlélet éppen a sokszínűséget, a játékosságot, a sokféle inspirációs forrás beemelését képviselte. (A budapesti art deco építészettel pár éve részletesen foglalkoztunk.)

A kiállított műveken is látszik, ahogy a magyar plakátokban keveredtek a szecessziós elemek, a népies és történeti stílusok, kerültek bele vonások az avantgárd és a konstruktivista irányokból, és időnként még az egzotikum is megjelenik. Mindezt úgy, hogy közben ezek a plakátok alapvetően hirdetni és értékesíteni akartak: az első világháború tragédiája után a születőfélben lévő fogyasztói társadalom eszközei voltak, és egy újfajta, modern élet lehetőségeire hívták fel a figyelmet. A plakátokból alapvetően a mindennapi élet struktúráit lehet megismerni, a reggeli fürdőszobai rutintól az esti revűlátogatásig, mondta el Albert Ádám, aki Lepsényi Imrével alkotta meg a kiállítás látványelemeit. 

Fotó: Szántó András/MNG

Persze ezek a plakátok alapvetően eladni és szórakoztatni akartak, csillogást és kikapcsolódást ígértek, de mindezt egy egyre sötétebben alakuló időszakban. Ez a feszültség ott van sokszor a plakátok mögött, és erre időnként a művek mellett szereplő leírások hívják fel a figyelmet. Mint például a Brandeisz Elza mozgásiskoláját hirdető, Irsai István által tervezett plakát esetében. Elsőre nehéz ártalmatlanabb témát elképzelni, mint egy mozgásiskola hirdetését, holott az intézmény azért működött Brandeisz neve alatt, mert az alapító és oktató Kállai Lili zsidó származása miatt a negyvenes évek elején már nem vezethetett intézményt, így azt tanítványa vette a nevére. 

A kiállított több mint száz plakát többségéhez nem kapcsolódnak hasonló háttérsztorik, azok csak a bontakozó fogyasztói társadalom lehetőségeire akarták felhívni a háborúban megfáradt polgárság figyelmét. A hétköznapi, fogyasztás alapú élet mintázatát követi le a kiállítás is, ahol a termekben a priváttól (szépségipar, luxusfogyasztási cikkek, lakáskultúra) haladunk a közterekig (mulatók, filmek, események), hogy a kiállítás végére eljussunk odáig, amikor az egyre inkább a szélsőjobbra tolódó kormányok meglátják a propagandapotenciált az újfajta stílusban.

Látható a kiállításon Fritz Lang 1927-es Metropolisának egyetlen megmaradt hazai plakátja is, ami Katona Anikó szerint minden idők egyik legszebb magyar darabja a műfajban. Ez az Országos Széchényi Könyvtár példánya, és mint Katona fogalmazott, hatalmas öröm lenne, ha legalább még egy darab előkerülne valahonnan. 

Külön kategóriát képeznek a turisztikai plakátok, amelyek Budapest és az ország látványosságait igyekeztek megmutatni a potenciális külföldi turistáknak. Ezek a 30-as évek elejétől készültek, így Budapest némileg megkésve csatlakozott rá egy nemzetközi trendre. Eltérést jelent a többi plakáthoz képest, hogy ezeket nem kültérre, hanem szállodák és utazási irodák belső tereibe tervezték, ezért sokszor kevésbé harsányak, mint a hagyományos hirdetések. 

Az utolsó teremben az egyházi és az állami reprezentáció példái kaptak helyet, a harmincas évek második felére ugyanis a modern reklámkampányok elemei elkezdtek megjelenni az állami megrendelésű kampányokban is: a korszak politikai-állami plakátjai új betűtípusokkal és vizuális nyelvvel kezdtek dolgozni, amire érezhetően hatott a fasiszta olasz propaganda számos újítása is.

Ehhez a témához szorosan kapcsolódik a kiállítás utolsó eleme: egy egész falfelületet beborító fénykép az 1937-es párizsi világkiállításról, ahol az Eiffel-torony lábánál a tér két oldalán a nácik és a szovjetek hatalmas pavilonja állt egymással szemben, megelőlegezve, hogy lassan vége lesz a többek között az art decót is életre hívó korszaknak Európában.