Minden, csak jazz nem

hangover
2022 szeptember 04., 11:06

Hétvégi ébredések mellé kitalált sorozatunkban most Sárik Péter válogatása segíti a napkezdést.

Sárik zeneszerző, jazz-zongorista, 2006-ban alapította meg a Sárik Péter Triót, amelyel mára az ország egyik legismertebb zenekara a műfajban. Szeptember 8-án ünneplik a trió 15. születésnapját.

A válogatás mellé kaptunk egy ajánlót is:

„Idén 15 éves a Sárik Péter Trió. Visszatekintve erre a másfél évtizedre magam is megdöbbentem, hogy mennyiféle zenét is játszottunk már. Az egyik legsikeresebb projektünk a Jazzkívánságműsor, ahol a közönségünk kedvenc dalait dolgozzuk fel a saját stílusunkra, azaz jazzre. Lehetett kívánni, mint egy hagyományos kívánságműsorban, a kikötés csak az volt, hogy bármit kérhetnek, popot, rockot, klasszikust, csak lehetőleg jazzt ne. Sokszáz kérés érkezett az évek alatt, és mi játszottunk mindent, Bartóktól a Tankcsapdáig és Beethoventől az Abbáig.

Ebben az összeállításban az általunk feldolgozott dalok, művek eredeti verzióiból válogattam, csak egy kakukktojás van, ez pedig a Bach-mű, ami eredetileg egy szál hegedűre íródott, de azt gondoltam, a mi verziónk itt jobban beleillik a listába.

Jó szórakozást!”

Ezek pedig az elhangzó dalok:

  • LGT - Nem adom fel
  • Jamiroquai - Virtual Insanity
  • Muzsikás & Danubia Orchestra - Bartók: Román népi táncok
  • Sade - Your Love is King
  • Katona Klári - Vigyél el
  • Illényi Katica & Sárik Péter Trió - J. S. Bach: Preludium in E major
  • Miles Davis - So What
  • Quimby - Autó egy szerpentinen
  • L.V. Beethoven - 9. Szimfónia, 2. tétel
  • ABBA - The winner takes it all
  • James Brown - Sexmachine
  • Queen - Don’t stop me now
  • Tankcsapda - Mennyország tourist