Ilyen a szép rap
A költészet visszatért a színpadra. Valami ilyesmi címet adtam volna a cikknek először, de nem sokkal azután, hogy a Slow Village rappereként ismert Glsch megjelent az Akvárium színpadán, hogy előadja első szólólemezét, tekintetem a VIP felé sodródott, ahol Závada Péter dramaturggá, költővé, barna zakós esztétika adjunktussá felnőtt egykori rapreformer bólogatott a beatre. Én pedig arra gondoltam, hogy végülis így a kétezerhúszas évekre tényleg le lehetne már vetkőzni ezt a kisujj-eltartós reflexet, eldobni a vonalozókat, meg a gramm mérlegeket. A műfajok, a zene és a szövegek mércéje már egészen máshol áll - gondoljunk csak a Holt költőkre: „tépjék ki azt a lapot” -, a régi hierarchizáló reflexek értelmetlenné silányultak. Ennek legkiválóbb példája a Demeter Szilárd-féle Hajógyár projekt égisze alatt az örökös beszűkült magyartanár hozzáállást képviselő rap cinca sorozata.
Ettől függetlenül Glsch első, mindössze 20 perces albuma hip-hophoz képest nagyon is líraira sikerült, és tényleg idekívánkozik az az egyébként pofátlanul semmitmondó jelző, hogy szép a zene, meg szép a szöveg. A Slow Village tagjaitól megszokhattuk, hogy még a rapen belül közkedvelt témákat, toposzokat is úgy forgatják ki és itatják át saját/a színpadon játszott karakterük egyedi és izgalmas személyiségével, nyelvezetével és ritmusával, hogy egy pillanatra sem merül fel a rapklisé gyanúja.
A kétezertízes évek legszínesebb hip-hop csapataként kezdő lassú falu lakosai Glsch albumával mostanra felnőttek. Kezdetben tartottam attól, hogy a három, stílusában erősen különböző, épp emiatt együtt piszok jól működő előadóval külön-külön mihez kezd majd a mikrofon, a színpad, a beat. Mi lesz, ha nincs ott a másik kettő, hogy megtartsa. Glsch két évvel azután jött ki Zúgó című albumával, hogy a halálközeli élmény hatására megújult Tink először kétszámos kislemezt, majd egy egész LP-t adott ki. Arról pedig lehet vitatkozni, hogy a trió harmadik tagja, Nash és a dubstepes Empty Mithril nevű közös projektje szövegileg mennyire önálló, hiszen a négy számból kettőn a Slow Village tagjai is ott vannak. (Frissítés: vita lezárva, volt egy szólólemez 2014-ben.) Félelmem mindenesetre eddig alaptalannak bizonyult, Glsch még a rövid időre megszólaló riasztó ellenére is (sőt) lehozta a koncertet.
Glsch „egy fáradt lift két emelet között” a „komfortzóna szélén”. Szövegeit átszövi a vidékről Budapestre érkezők szorongása, hogy hogyan lehet túlélni, kiteljesedni egy idegen közegben. A gyönyörű képek mögött nagyon - talán egy 20 perces lemezhez képest kicsit túl - változatos beatek váltják egymást:
- a Slow Village rezidens producerétől, ONE-AB-től kezdve
- a 6363 és számos más rapper alatt és mellett producerkedő - az ínyenc, Sajt kislemezt jegyző - Lusta Gerin keresztül
- egészen a jazz és hiphop-körökben, többek közt a Punnany Massifban is tevékenykedő basszusgitáros Heilig Tomi, a MÖRK-ös zongorista Ocsvay Damján és a szaxofonista Varga Dániel közös, jazzes instrumentáljáig.
A Zúgó egy létező hely, Glsch szülőfaluja, Zalabér mellett, a folyó egyik részén található, ahol a part beomlott, a kövek pedig megtörik a víz sodrását, tudhattuk meg a Recorder interjújából. Glsch ide szokott kijárni, mikor hazatér, „lényegében nem csinálok ott semmit, csak leülök, órákig nézem a vizet és gondolkozom, summázom a velem történt dolgokat, és próbálom processzálni a fővárosban szerzett élményeket”.
Az album borítója is szépen láttatja a város és vidék közötti lebegés kettősségét: a tipikusan városi gönc, a fehér Nike Air Force 1 cipő, rajta a folyó partján ráragadt sárral. A Slow Village által is használt út, úton levés téma ebben az albumban új perspektívába kerül. A 201x album féle terasz bulik, a „napsütötte sávban belasztizott”, rágót kínálgató lányok, az Úton album féle „amikor megvan az a hogyan és a kikkel, akkor nem is számít, ki tudja, hogy hová” szövegvilág kibomlik, az életút pedig fontos megállóhoz érkezett, Glsch idén lett 30 éves.
Azért nem véletlen, hogy a líra idepofátlankodik a cikkbe. Egyrészt becsülendő, hogy valaki úgy rappelt a szerelemről, hogy azt nem ironikusan, ribancozva, se nem giccses túlzásokba esve tette. Másrészt az amúgy is erős sűrítéssel dolgozó Viadukt című utolsó szám utolsó sorai már szavalva hangzottak el a színpadon. Hidegrázós volt. Mindenesetre ha hazaúton hidakon nem is visz át a vonat, a Z30-as gyakori utasaként örülök, hogy valaki megénekelte a foltos ablaküvegeket, sok ilyet még - vagy bármit, ami a viadukt túloldalán vár.