„Azt érzem, semmi értelme az életemnek, de ezenkívül minden fasza”

Buliztál már a színpadon a színészekkel együtt egy előadás után? Ettél már miso levest a díszletben, miközben melletted a színészek és a nézők táncolnak? Én igen, ráadásul nem is olyan rég, a Katona József Színház új, Extázis című előadásán, aminél nagyobb hatással eddig talán csak a k2 Színház Züfece volt rám.

Ez köszönhető annak is, hogy Tarnóczi Jakab rendező és csapata számomra kevés aktuálisabb témát választhatott volna, az Extázis ugyanis egy csapat húszas évei elején/közepén/végén járó fiatal mindennapjaiba enged bepillantást. Megvan mindenük, gondolnánk: lakás, egyeseknek jól kereső állás, míg mások azt tanulják, amit szeretnek. Ott a baráti társaság is, ennek ellenére nem igazán találják a helyüket a világban.

A színlap által csak multimédia-eseményként jellemzett előadás több szálon és több idősíkon fut, a karakterek „arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni. A zene, a tánc, a színház és a film formanyelvét használva áll össze az Extázis sajátos világa. Ebben a világban elmerülve minden néző a saját narratíváját rakhatja össze dialógusokból és képekből”.