Egy egész ország rokkant bele a tíz éven át tomboló erőszakba, és azóta sem volt lehetőségük szembenézni ezzel

Csang Hung-ping évtizedekkel ezelőtt veszítette el az anyját, és a nő halála a mai napig kísérti a kínai férfit. Csang saját elmondása szerint anyja rendszeresen felbukkan az álmaiban, de nem beszél hozzá, nem mond olyankor semmit. Hogy a férfi nem tudott túllépni anyja elvesztésén, annyira nem meglepő: a hetvenes évek elején, a kínai kulturális forradalom nevű kollektív téboly idején tinédzserként ő maga jelentette fel a nőt, pontosan tudva, hogy az eljárás vége kivégzés lesz.

Csang Hung-ping története Tania Branigan tavaly megjelent és azonnal díjakat besöprő Red Memory (Vörös emlékezet) című könyvének tán legmegrázóbb fejezetében jön elő. Branigan 2008 és 2015 között volt a Guardian kínai tudósítója, ebben az időszakban számtalan cikket írt, rengeteg emberrel beszélt, és idővel azt vette észre, hogy van egy téma, ami szinte az összes beszélgetőpartnere életében jóval meghatározóbb, mint amennyit arról nyíltan beszélni szokás. Ez a téma a kulturális forradalom, a Mao Ce-tung által szított, 1966 és 1976 között tomboló teljes őrület volt, amihez hasonlót nem nagyon látott az amúgy sokat megélt 20. század sem.

A kulturális forradalomról sok történészi munka született (igaz, ezek többsége nem Kínában), Branigan hivatkozza is ezeket, de ő maga elsősorban nem történelmi könyvet akart írni. A Vörös emlékezetből meg lehet ismerni persze ennek az időszaknak a főbb történéseit, de Branigant sokkal jobban foglalkoztatja, hogy hogyan maradt meg ennek a viharos és rendkívül erőszakos korszaknak az emléke azokban, akik akár áldozatként, akár elkövetőként jelen voltak.

Az egyik fontos tanulság persze az, hogy a kulturális forradalom idején az áldozati és az elkövetői szerep gyakran nem volt könnyen szétválasztható: aki egyik nap még maga is részt vett egy rokon vagy kolléga tömeges megalázásában, bántalmazásában vagy meglincselésében, az akár hetek vagy hónapok múlva maga is hasonló támadások áldozata lehetett. A felülről önmagának ugrasztott társadalomban folyamatosan változott, hogy éppen kit üldöznek és ki az, aki üldöz, települések, közösségek és családok fordultak egymás ellen, tényleg soha nem nagyon tapasztalt léptékben.