Józsefváros egyik félreeső utcájában húzódik Budapest meglehetősen ritkás art déco örökségének egyik érintetlen darabja. Ezt az építészeti stílust leginkább A Nagy Gatsby bulikkal, tollboákkal és pezsgőpiramisokkal azonosítjuk, nem pedig szakszervezetekkel és vasmunkásokkal, azonban a Magdolna utcában a helyzet pont az utóbbi.

A Vasas Székház mai napig működő épületét a szakszervezeti tagok fillérjeiből építettek fel, közvetlenül azelőtt, hogy az 1929-es válság ellehetetlenítette volna az ilyen volumenű beruházásokat. Szolid munkás olvasóköröktől kezdve a Rajk- peren át A Király című sorozat forgatásáig sok minden történt az épület különös hangulatú, art décóból retróba hajló tereiben, de a lényeg nem változott: a székház majdnem száz éve várja a nap 24 órájában a vasasokat, illetve mostanában a hosszúlépés.járunk? sétálóit is.

De hogy tudtak a vasmunkások egy ennyire nagy és drága épületet finanszírozni?

A vasipari munkásság szerveződése - nem meglepő módon - a vasipar fejlődésével párhuzamosan zajlott Magyarországon. Az iparág fejlődése az 1867-es kiegyezés után vett óriási lendületet, amikor az országban intenzív vasútépítkezés kezdődött. A magyar gépgyártás központja Budapest és környéke volt, így a munkásmozgalom is a fővárosban fejlődött a legintenzívebben. Ez utóbbit elősegítette, hogy a képzett munkaerő egy része külföldről érkezett Magyarországra, ami fellendítette a szocialista eszmék szabad áramlását is. Így a német-osztrák szakmunkások nemcsak nagyipari tapasztalataikat, hanem politikai kultúrájukat is elhozták Magyarországra. A proletár forradalom eszméje pedig termékeny talajra hullott, hiszen amíg az egyesített Budapest elképesztő tempóban fejlődött európai metropolisszá, azoknak a sorsa és életkörülményei, akik a két kezükkel építették fel a fővárost, gyötrelmes volt.

Ebben a helyzetben óriási lépés volt az Általános Munkásegylet (1868) megalapítása, amely Stróbel Antal vasmunkást választotta elnökévé: innen datálható a vasas szakszervezeti mozgalom kialakulása, ami hamarosan az ország legtöbb munkását tömörítő szervezetévé vált. A helyzetük nehézségét érzékelteti, hogy évekig kellett harcolniuk azért, hogy 12-14 éves gyerekeket legfeljebb napi tizenkét órában lehessen dolgoztatni. Fontos hozzátenni, hogy ezeket a nem túl szigorú intézkedéseket is csak módjával tartották be, gyakoriak voltak a leszakadó végtagok és az egész életükre megnyomorodó kiskamaszok. A századfordulóhoz közeledve a munkaidő a legtöbb esetben 10 és 11 óra között mozgott. Azonban a vasgyártásban - ahol sokszor egy percre sem állhatott le a termelés - 12 órás volt a műszak.

Gelléri Mór, korabeli közgazdász a következő, ma már nagyon kínosan ható eszmefuttatásban fejtette ki gondolatait a gyermekmunkáról: „Ha az ipart nem akarjuk a dilettantizmus színvonalára süllyeszteni, azon kell lennünk, hogy az iparos pályára készülők, már azon kortól kezdve, midőn egyéniségük fejlődése irányt nyer, az iparos élet követelményeibe beleéljék magukat. Ezt mi lehetetlennek tartjuk, ha az ifjú 14 év aluli korban az ipari munkától egyáltalán el van tiltva, 14-18 éves korában pedig az iparral úgyszólván csak sportszerűleg, a napnak egy bizonyos részében foglalkozik.”

Az 1920-as években a magyar munkásság továbbra is súlyos gondokkal küzdött: a hosszú munkaórák, a méltatlan bánásmód és az alacsony fizetés mellett súlyos lakásínség sújtotta a Horthy-korszak Budapestjét. A munkások körében gyakoriak voltak a nyomorúságos és egészségtelen pincelakások, amelyekben teljes családok húzták meg magukat. Így az éjjel-nappal nyitva tartó székház sokszor inkább az otthonuk lett, mint az a siralmas hely, ahol aludni próbáltak.

Art déco a Magdolna utcában

A vasasok új székháza, mely az 1920-as évek végén nyitotta meg a kapuit, magasföldszintes, háromemeletes épület lett, kovácsoltvas kapuzattal, vörösréz mellvédekkel, szobordíszekkel, domborművekkel és színes üvegablakokkal. A homlokzaton egy-egy vasmunkást ábrázoló dombormű figyel.

Az épületbe lépve rögtön feltűnik valami szokatlan: a tervezőket feltüntető márványtáblán Tauszig Béla és Róth Zsigmond neve mellett a székházon dolgozó mesteremberek nevét és foglalkozását is feltűntették. A magasföldszinten kaptak helyet a szakszervezeti tagok pénztárfülkéi, a munkanélküliek csarnoka a munkaközvetítő irodákkal, továbbá itt alakították ki az éttermet is, ami ma retro időkapszulaként várja a jövőt és a filmforgatásokat.

A Vasas Székházban az irodákon kívül helyet kapott biliárdterem, borbély, fodrászműhely, tornaterem, ma is működő könyvtár, illetve szemináriumi helyiségek. Utóbbiak „vörös pince” néven vonultak be a történelembe: annak idején itt vitatták meg az érlelődő forradalmi munkásmozgalom eszméit.

A vészkorszak árvaháza és a Rajk-per

A székház fő attrakciója a lenyűgöző kialakítású, 500 négyzetméteres díszterem, melyhez külön dohányzó-társalgó helység és terasz is tartozik. A két szintet átfogó, hatalmas teremben mennyezetig érő márvány falpillérek állnak, a mennyezet bordáin bronz rózsákba ültetett villanykörték és három hatalmas bronz csillár világítanak. Az ablakok első látásra akár egy gótikus katedrális díszei is lehetnének, azonban, ha figyelmesebben megnézzük, látszik, hogy nem középkori szentek, hanem tizenhárom szakma képviselői néznek ránk.

Az alapító vasasok nem is sejthették, hogy a dísztermük micsoda események helyszíne lesz. A második világháború végén Sztehlo Gábor többek között itt rejtett el elárvult és üldözött gyerekeket. Az álnéven a székházban bújtatott gyerekek számára próbálták megőrizni legalább a normalitás foszlányait: itt a díszteremben volt a gyerekek tornaterme. Így kitehették az épületre a „Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt” táblát, ennek köszönhetően menekült meg a székház attól, hogy a nyilasok lefoglalják, pedig valószínűleg lettek volna ötleteik a pincehelyiségek kihasználására.

A drámai események a második világháború után is folytatódtak a házban. A Rákosi-korszak nyitányának tartott, óriási nyilvánosság mellett bonyolódó Rajk-per szintén itt, a díszteremben zajlott. 1949-re a kommunista pártban kiéleződtek az ellenétek, Rajkot Rákosi közvetlen utasítására fogták perbe, aki több hét vallatás és kínzás után megtört és mindent beismert. A díszteremben zajló, kivégzéssel végződő per célja az volt, hogy Rákosi megszabaduljon egy veszélyesnek tartott vetélytársától. Állítólag sokáig töprengett azon, hogy Nagy Imrét vagy inkább Rajkot válassza.

Később, ahogy a magyar történelem kevésbé lett tajtékos, a székházban is lenyugodtak a kedélyek. Az épület már nem árvaháznak és véres pernek adott otthont, hanem barátságos kártyapartiknak, ahova a leghíresebb vasas tag Göncz Árpád is gyakran ellátogatott. Ritka az az épület Budapesten, amelyik az avatása óta ugyanazt a funkciót tölti be, így a Vasas Székház üdítő kivétel. Igazi időkapszulaként várja a ma kb. 25 ezer főre tehető szakszervezeti tagságot, az évi két-három filmforgatást és a hosszúlépés.járunk? sétálóit.