A Nagy Houellebecq-comeback

Zelei Dávid kritikája

Van abban valami diszkrét báj, hogy a magyar könyvesboltokban alig egy hét különbséggel jelent meg a Megsemmisülni (Michel Houellebecq, fordította Tótfalusi Ágnes) és a Feltámadás (Lev Tolszoj, újrafordította Gy. Horváth László). No nem mintha előbbi szereplői nagyon reménykednének az utóbbiban – a javarészt agnosztikus középosztálybeliek és technokraták közt ritka madár a spiritualitás iránti vonzalom. A francia botrányíró pályáját alaposabban ismerőknek inkább az lehet a kérdés: lehet-e a Megsemmisülni Houellebecq feltámadása?

A hírnevét az Elemi részecskékkel megalapozó író karrierje ugyanis, mint főszereplőié oly gyakran, az utóbbi években megrekedni látszik, ezzel pedig mintha csak amerikai alteregója, Bret Easton Ellis sorsát követné:

ha sokat írsz a kiégés társadalmáról, a prózád is elfásul.

Közös ugyanakkor a két szerző közelmúltjában, hogy mindketten vaskos kötettel kísérelték meg a visszakapaszkodást – mind A szilánkok, mind a Megsemmisülni bőven túllép az 500 oldalon.

Kettejük helyzete mégsem egészen ugyanolyan. Ellis a 2010-es Királyi hálószobák kritikai ledózerolása után több mint egy évtizedig nem jelentetett meg regényt, míg Houellebecq úgy vesztett irodalmi vonzerejéből, hogy egyrészt váteszi képességeinek és a rá irányuló médiafigyelemnek köszönhetően sosem került ki a figyelem középpontjából, másrészt ügyelt arra, hogy nagyjából háromévente jelentkezzen egy-egy kötettel. Mindeközben nagyjából konszenzus van abban, hogy a Goncourt-díjat meghozó A térkép és a táj óta Houellebecq adós az igazán nagy dobással. Mert bár a 2015-ös Behódolás a Charlie Hebdo-ügy (meg a Magvető provokatív, nikábos Mona Lisa-borítója) miatt nagy figyelmet kapott, de pont a merénylet hatásai miatt vált nehezen komolyan vehetővé a muszlimok radikálisan békés, demokratikus franciaországi hatalomátvételéről és a főhős megtéréséről szóló történet. A 2019-es Szerotoninból pedig már egyetlen apró részletre sem emlékszem, pedig itt van a polcomon.

A Megsemmisülni ugyanakkor alighanem nagyobb távlatban is a szerző fontos könyvei közt lesz: csak azért nem használnám rá a szintézis szót, mert viszonylag sok új, Houellebecqtől eleddig idegen elemet is tartalmaz – ezek pedig kifejezetten jól állnak neki. De ne szaladjunk ennyire előre, mert

ez a hétszáz oldalnyi monstrum valóban rengeteg mindent magába foglal, ami régóta birizgálja alkotója fantáziáját

a terrorizmustól (A csúcson) az elnökválasztásokig (Behódolás), az öregedéstől a bevándorlásig (itt inkább nem is nyitok listát).