A mai Andrássy út környéke a 19. század közepén még kirándulóhelynek számított, alig húsz évvel később már a jómódú fővárosiak népszerű nyaralóhelye volt. Az új épületek pedig a budapesti közönség változó ízlését tükrözték: először klasszicista, majd historizáló kertes házak, velencei palazzókra emlékeztető mini paloták, később szecessziós villák épültek a környéken. A jómódú nagypolgárság egyik kedvenc építésze pedig Kőrössy Albert Kálmán volt.

A fiatal építész szorgalmasan tervezett, gyakran - az óvatosság jegyében - két verziót is ugyanarra a megrendelésre: az ügyfél kiválaszthatta, hogy a neobarokk, vagy a szecessziós terveket kívánja megvalósítani.

Sonnenberg Imre házat épít

Kőrössyt ebben az időben kereste meg Sonnenberg Imre, aki hatalmas vagyonra tett szert kereskedő és szállítmányozó cégével, és sikeres vállalkozóként maga is ezen a divatos és gyorsan fejlődő környéken szeretett volna élni. Így találta meg a Munkácsy Mihály és a Szondi utca sarkán álló telket, és Kőrössyt bízta meg a kétemeletes bérpalota megtervezésével. A Sonnenberg-ház pedig az építész barokkos ihletésű szecessziós stílusának egyik legizgalmasabb alkotása lett.

„Mily gazdagság és frisseség rejlik az állatok, különösen pedig a növények nagy tömegében és mennyire intimussá, otthonossá (készakarva nem mondom még »nemzetiessé«) tehetjük díszítésünket, ha a saját országunkra nézve speciális állat- és növényvilágból merítünk és azt speciális ízlésünknek megfelelőleg dolgozzuk föl!” - írta saját munkáiról Kőrössy,

felvillantva a nemzeti és kozmopolita világnézet között feszülő ellentétet, amely végigvonul a szecessziós építészek gondolkodásán.

A ház díszes, fakeretes bejárati ajtajához három lépcsőfok vezetett fel, két szárnyán ovális ablaknyílással, benne csipkeszerűen megmunkált kovácsoltvas ráccsal. Az ajtónyílás fölé óriási, lant alakú üvegablak készült, amely egyrészt izgalmas keretet adott Róth Miksa színes paradicsommadarakkal díszített ólomüvegének, másrészt megkeserítette a későbbi ablakcseréket. Az üvegablak fölé pedig óriási, tengeri kikötőt ábrázoló mozaik került, utalva a szállításból és kereskedelemből meggazdagodó Sonnenberg mesterségére.

A vég kezdete

A Sonnenberg házaspár halála után a két fiúk, az építőiparban dolgozó Marcell és István örökölték a házat, és saját maguk kezdtek el kisebb-nagyobb átalakításokat végezni rajta. A két világháború között a korabeli Budapest gazdag és befolyásos polgárai éltek a házban, a legismertebb közülük egyben a legrosszabb hírű is:

Gömbös Gyula 1927-es beköltözése olyan mély nyomot hagyott az Epreskert környékén, hogy a Sonnenberg-házat egy időben csak Gömbös-villaként emlegették.

A bérpalotát hamarosan csillagos házzá nyilvánították, ahol egy szobában egy család rendezkedhetett be az egyre bizonytalanabbá váló háborús hétköznapokra. Szepesi György rádió- és tévériporter a ház garázsában vészelte át a második világháború végnapjait: „itt a garázsban kapok búvóhelyet. Ablak, világítás nincs, de a drága házmester, Kocsis néni, naponta bead egy tányér levest és egy karéj kenyeret. Néhány nap múlva lakótársat kapok (...). Most már ketten kuksolunk a sötétben. Január 16. A külvilág eseményeiről napok óta semmit sem tudunk. Éppen a maradék kenyéren osztozkodunk, amikor kívülről erélyesen megdöngetik a bedeszkázott falat. Aztán egy sztentori hang: — Otkrostye! A nyílásban két szakállas szovjet katona áll... és a várva várt szabadság.” Emlékezett vissza később a Munkácsy utcában töltött napokra.

Az épületre azonban nem sok jó várt a harcok végén: az épület díszei és színes üvegablakai szerencsésen túlélték a háborút, de az 1950-es évek puritán ízlését kevésbé. Az IKV (Ingatlankezelő Vállalat) elvtársai a korszellemnek megfelelően kalapáccsal verték szét az épület szecessziós díszeit.

Az üvegablakokat kidobták az utcára majd a ház előtti járdán az esést is túlélő darabokat ripityára törték.

A korabeli lakáshiányra hivatkozva a Sonnenberg-ház eredeti, az épületet stílusosan lezáró tetejét eltávolították, és egy harmadik emeletet húztak fel rá, a hozzávezető, meglehetősen csúnya lépcsővel együtt. Aztán évtizedekig senki sem nyúlt az épülethez, amely lassan hozzáfakult a szocialista hétköznapok szürkeségéhez.

Margit színre lép

Szinger Margit 2016-ban sétált fel először a Sonnenberg-ház bejáratához vezető lépcsőkön; akkor még nem sejtette, hogy ő lesz az, aki hosszú évtizedek után visszaadja a ház színeit. Margit és férje a ház első emeletének felét elfoglaló, hatalmas lakás leválasztott részét vették meg, de az érkezésükkel az egész ház reménytelennek tűnő sorsa jobbra fordult.

Margiték ugyanis hihetetlen energiával láttak hozzá, hogy az egész épületet felújítsák. Tudták, hogy a Sonnenberg-ház jövője igazából az itt élőkön múlik, így azon voltak, hogy a lakókból mielőbb igazi közösséget faragjanak. A szomszédos iskolában lebonyolított kiabálós lakógyűléseket átköltöztették a saját nappalijukba; ahol az élő zöldfal, a színes bútorok és a régi vörösfenyő ablakkeretek között elkezdett átalakulni a ház élete. Margit kuglófot sütött a lakógyűlésre, művészettörténészt hívtak, hogy meséljen a lakóknak, és feltették a mindent megváltoztató kérdést:

Mire lenne szükség a házban?

Az évek óta nyikorgó bejárati ajtót elég volt WD-40-el befújni, azonban az IKV kalapácsának nyomait viselő homlokzat és lépcsőház korhű felújításához több időre és persze pénzre volt szükség. A házaspár létrehozta a Sonnenberg Házért Alapítványt, és hozzáfogtak a mai napig tartó felújítási munkákhoz. Margit nem ismert lehetetlent: a ház bejáratát őrző kőalakok visszakapták finom vonásaikat, Róth Miksa színes üvegablakai újra a helyükre kerültek, így a délutáni napfény megint elvarázsolja a lépcsőházat. A felújítás következő állomása a nagyobbik, több mint tizenkét négyzetméteren elterülő üvegablak rekonstrukciója lesz - jelenleg a tízemeletes panelek erkélyeiről ismerős sárga drótüveg van az ablakkeretben - illetve az utólag felhúzott harmadik emelethez vezető lépcső cseréje.

Margit biztos kézzel nyúlt első emeleti otthonához is. A korhű felújítás helyett saját, színes és merész stílusa szerint álmodta újra a lakást. Az utcafronti részre hatalmas, saját öntözőrendszerrel életben tartott zöldnövényfalat alakítottak ki, amely szinte egybefolyik a Munkácsy Mihály utca lombkoronáival és az Epreskert fáival. A hatalmas, étkezővel egybekötött nappalból nyíló, növényekkel beültetett teraszon üldögélve lehetetlen megmondani, hogy percekre vagyunk az Andrássy út forgalmától. A rengeteg növény, a színes üveg dísztárgyak és a puha ívű ultramodern bútorok pedig pontosan olyanok, mint a szecesszió lenne, ha ma találnák ki.

A szecessziós üvegablakok gyönyörűek, de kegyetlenül drága őket kicserélni. Ha teheted, támogasd a Sonnenberg Házért Alapítványt, hogy Budapest egyik legszebb épülete tovább szépülhessen!