Itt a ritka lehetőség, hogy ELTE-s filmeket nézz

FILM
április 30., 18:08

Több mint ötven az elmúlt években készült hallgatói rövidfilm, alumniblokk, állásbörzék és kerekasztal-beszélgetések is lesznek az első ELTE Szemlén. A május 1-től 3-ig tartó rövidfilmfesztivál vetítései az Itt és Most Közösségi Térben lesznek, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt műveket pénteken 18 órakor a Puskinban lehet megtekinteni.

photo_camera Fotó: ELTE Szemle

A szemlén láthatók lesznek a hazai fesztiválokon is sikeres hallgatói filmek, mint a tavalyi Friss Húson versenyző A fürdés, ami egy baráti társaság széthullásának történetét mutatja meg egy meleg nyári napon. Szintén a tavalyi Friss Húson vetítették Sándor Lili Rókavadászat című filmjét, amiben két kisfiú keres kiutat a város bezártságából.

Az alumniblokkban olyan filmek szerepelnek, mint Szelestey Bianka Hajszálrepedés című diplomamunkája, amit a 2022-es cannes-i nemzetközi filmfesztivál Cinéfondation blokkjába is beválogattak, vagy Kőrösi Máté és Szalai Márk közös filmje, a Szuper, ami egy kiöregedő szuperhős egzisztenciális válságát mutatja be.

Filmek, amiket a fentieken kívül még ajánlunk:

Hajnal (r. Kisházy Eszter): Egy (vagy több) beteljesületlen szerelem története egy házibuliban. Emi beszélni akar Ádámmal, de a buli forgataga egyre távolabb sodorja őket egymástól. A barátaik látszólag jól érzik magukat, de mindenkinek van egy története a beteljesületlen szerelemről. Hajnalban Emi minden bátorságát összegyűjtve megpróbálja elmondani Ádámnak, hogy mit érez.

photo_camera Jelenet a Hajnal c. filmből. Fotó: Hajnal

Háztűznéző (r. Ress Abigél Róza): A dokumentumfilmben a rendező felkészíti családját az indiai származású, muszlim párjával való találkozásra. A beszélgetések intim betekintést adnak a család traumákkal terhelt múltjába.

Kamra (r. Perecz Sára): Lotti (25) részegen ér haza hajnalban. A barátja ,Karcsi (29) néma elutasítással fogadja. Lotti a szüleiről és a gyerekkoráról álmodik. Másnap a pár készülődik, hiszen Karcsi szüleit várják vendégségbe. Lottira újra és újra rátörnek az emlékképek arról a napról, amiről álmodott. Elkészülnek mindennel, egy pillanatra úgy tűnik, a dolgok rendben vannak. Karcsi szülei csengetnek. Lotti pár percre egyedül marad. Karcsi nyomasztó elvárásai maguk alá temetik. A kiutat az apja múltbeli rossz mintái adják. Elbújik mindenki elől a kamrába, és meghúz egy üveg vörösbort.

a² (r. Nagy Dániel): Egy régivágású teremőr találkozása a modern művészet kiemelkedő alkotásával.