A Salgótarjáni utcai temető közvetlen Pest, Buda és Óbuda egyesítése után nyitotta meg kapuit, és a közel öt hektáros sírkert hamarosan elkezdett megtelni: már akkoriban is Budapest volt Európa egyik legnagyobb zsidó nagyvárosa, ahol évente ezreket temettek el. A kor leggazdagabb mágnásai és családjaik temetkeztek ide, így az egymás között házasodó dinasztiák kriptái behálózzák a régi temető parcelláit. Mauzóleumaik a századforduló leghíresebb építészeinek munkái, melyek még ma, romos állapotukban is megmutatják tulajdonosaik kiemelt helyét Budapest történetében.

A vadregényes temetőben végigkövethető a magyar zsidóság szédítő felemelkedése, de tragikus pusztulása is. Tükrözve a zsidóság integrációjának történetét, a temetőben egymást követik a hagyományos héber sírkövek, a gótbetűs német feliratokkal ellátott kripták, majd a balatoni nyaraló méretű, gyakran nemzeti szimbólumokkal és magyar feliratokkal díszített mauzóleumok.

Díszmagyarban zsinagógába

Magyarország különös helyet tölt be az európai zsidók holokauszt előtti történetében: a kiegyezés idején a korabeli Magyarország területén kisebbségben volt a magyarság, azonban a 6 százaléknyi zsidósággal együtt azonnal többségbe kerültek. Az elvi szempontok mellett ez a kristálytiszta logika előzte meg az 1867-es magyar országgyűlés egyik első törvényét, mely pont a zsidóság egyenjogúsításáról szólt. Amint megszűnt a sikeres zsidó kereskedőket érintő diszkrimináció és lehetővé vált számukra ingatlanok és termőföld birtoklása, az addig készpénzben és értékpapírokban tartott vagyonukat azonnal elkezdték befektetni.

A korábbi évszázadok hátrányos helyzete rugalmasságot is követelt tőlük, hiszen az uralkodó kénye-kedve szerint bármikor készen kellett álljanak tevékenységi körük megváltoztatására. Ezt a képességüket pedig kiválóan tudták kamatoztatni a szabad piacon, ahol mindig a legkedvezőbb lehetőségeket találták meg. A mozgatható tőkével rendelkező zsidó kereskedők és vállalkozók szédületes tempót diktáltak, az így meggazdagodó családok büszkén jártak díszmagyarban zsinagógába, a legsikeresebb 280 zsidó családot pedig Ferenc József még nemesi címmel is megjutalmazta. Ők alkották a zsidó új arisztokráciát, akik azonban a jog szerinti egyenlő helyzet dacára elkülönültek keresztény társaiktól és a szegényebb zsidóktól is. Egymás társaságát keresték, egymás közt házasodtak és temetkezési szokásaik is eltértek mind a magyar nemesi hagyománytól, mind a zsidó szokásoktól. Az arisztokrata családok hagyományosan vidéki birtokaikra temetkeztek, azonban a földjeikre befektetésként tekintő zsidó elit számára ennek kevés jelentősége lett volna. Így aztán a zsidó arisztokrácia ott temetkezett, ahol élt: Budapesten.

Presztízs temető

A Salgótarjáni utcai sírkertbe temetkezni rangot jelentett, főleg, miután megnyílt a még ennél is nagyobb Kozma utcai izraelita temető. Itt nyugszik többek között a likőrkirály Zwack József és felesége, a szalámijáról ismert Herz Ármin, itt áll báró csepeli Weiss Manfréd és családja hófehér márványkriptája, valamint itt magasodik a Hatvany klán gigantikus, 70 négyzetméter alapterületű mauzóleuma is. Utóbbiaknak köszönhetjük a mai napig hasznos jótanácsot, miszerint „Az első százezer forint megszerzése a legnehezebb. Mihelyt ez megvan, a többi egyre könnyebben gurul be.”

Sírjaikat a bibliai jelképek mellett számos nemzeti szimbólummal díszítették, jelképezve a zsidóság beolvadását a magyar társadalomba. Azonban a keresztény sírkertekre jellemző historizáló építészettel szemben a zsidó temetőkben rengeteg szecessziós alkotást találunk, sőt, az egzotikus ihletésű art déco stílus is először itt, a Salgótarjáni úton jelent meg Magyarországon. Az 1874-ben átadott temető a századfordulóra megérett némi ráncfelvarrásra: a kor egyik legfelkapottabb, art déco stílusban alkotó építésze, a temető műszaki felügyelőjeként is dolgozó Lajta Béla tervezett ide kapuépületet és ravatalozót. A heves anyagi viták közepette megvalósuló beruházás olyannyira az építész szívügye volt, hogy saját vagyonából áldozott az építkezésre: ő finanszírozta a ravatalozó mára elpusztult kupolájának díszítőfestését. A mára csak romjaiban létező szertartási épület Lajta egyik legjobban sikerült alkotása volt. Az egyszerű geometriai formák mellett kiválóan érvényesültek a különböző színek és textúrák: szürkésbarna terméskő, hófehér márvány, feketére festett falak, vörösréz menórák és fehér mázas kerámia. Kívülről a Zsolnay cserepekkel borított kupola és a rézlemezekkel fedett kapu határozta meg az épület képét.

Gettósírok

A temető hátsó része éles kontrasztot képez a sírkert többi részével. Itt nincsenek hatalmas sírboltok, sőt sírkövek sem nagyon: csak a természet által visszavett terület, néhány apró tábla az ösvény mentén és a földben közel 3 ezer halott, akik mind a budapesti gettóban vesztették életüket. Az 1944 novemberében felállított belső-erzsébetvárosi gettót villamossínek kötötték össze a Salgótarjáni utcai temetővel, így az ostromgyűrű bezárultáig, majd a teljes város felszabadulása után ide hozták a halottakat. A bombatölcsérekben megásott tömegsírok ma is Budapest legsötétebb időszakára emlékeztetnek.

A Salgótarjáni utcai zsidó temetőt 1950-ben államosították, tulajdonjoga a Budapesti Temetkezési Intézethez került, a Budapesti Zsidó Hitközség csak a fenntartói jogokat gyakorolta, újabb temetkezésekre pedig csak elvétve, évtizedenként néhány alkalommal került sor. Az ide temetett családok közül a legtöbben vagyonukat vesztve elhagyták Magyarországot, így a területnek nem volt igazi gazdája. Ennek megfelelően a természet elkezdte visszavenni a temetőt, a síremlékek egyre rosszabb állapotba kerültek. Az 1960-as évektől már a hitközség városi irodájában kellett elkérni a kulcsot, ha valaki a rokonai sírját szerette volna meglátogatni. Közben a falsírboltokba hajléktalanok költöztek, Lajta Béla szertartási épülete pedig évtizedekig bírta karbantartás nélkül, de végül megadta magát, és beszakadt a kupolája.

A helyzet a 2000-es évek elején kezdett valamivel jobbra fordulni, amikor a temető egészét műemlékké nyilvánították. Néhány éve a Salgótarjáni úti zsidó temető tulajdonosa a magyar állam, vagyonkezelője a Nemzeti Örökség Intézete: ha látványos változást nem is tudtak elérni, a pusztulást sikerült megállítani és látogathatóvá is tették a sírkertet. A temetőben sétálva a romos mauzóleumok között feltűnik néhány - többnyire a külföldön élő leszármazottaknak köszönhetően - gyönyörűen felújított sírbolt, így lehet némi elképzelésünk arról, milyen lehetett ez a hely fénykorában. A sírkert, ahova egykor Magyarország leggazdagabb zsidó családjai temetkeztek ma különös hangulatú emléke egy kornak, amikor Budapesten egyszerűen minden lehetségesnek tűnt.

Ismerd meg a temető titkait és történeteit a hosszúlépés.járunk? „Az örökkévalóság kertje” című sétáján!