Időutazás a Kikeltető klubestjén: pszichedelikus békák, űrcowboyok és kedves ordibálás

80’-as évekből érkező susi melegítős-szintis űrcowboyokra, fák és denevérek balladáira és az ózonréteg meg a táskák fontosságáról szóló rappre buliztuk át magunkat szombatról vasárnapra az idei Kikeltető döntőjén. A Keret blog tehetségkutatójára idén rekordmennyiségű, 406 dal érkezett be, amiből végül a klubesteket követő záróbulin 10 produkciót lehetett megnézni a Turbinában. Kisebb malőrökkel, ám annál nagyobb buzgalommal így tettünk mi is.

Bár a Kikeltetőnek pár éve már nincs hivatalos nyertese, a záróbuliig eljutni mégis nagy szó, hiszen a korábbi évadokban olyan produkciók kerültek be a döntőbe, mint például Krúbi, az Analog Balaton, a Carson Coma vagy tavaly éppen Sisi. A nyertesek között pedig számos fellépési lehetőséget, fotózást és egyéb nyereményeket is kiosztanak a szervezők, idén például 444-es interjút és fellépést is lehetett nyerni.

Józsefvárosi időhurok

A hely felé haladva az utcán melósok csoportja: porosak, leharcoltak, szakadt ruhában cigiznek. A megszokott józsefvárosi környezettől élesen elüt néhány színes öltözetű, alteres fiatal. A Turbinába megérkezve szembesülök vele, hogy mennyit vontak le a kártyámról egy korsó Soproniért, és egyértelművé válik, hogy a dzsentrifikáció jóideje megkezdődött a nagykörút melletti utcákban.

A dohányzóban Matrica talál be. Ő nem jutott tovább a záróbuliig, de a haverokat megnézi. Én sajnos nem jutottam el az összes bulira, mondom Matricának, aki ad egy matricás matricát. Ja, hát kicsit hülyén jött ki, hogy egy hónapon keresztül szerdánként tartották a döntő előtti klubesteket, válaszolja Matrica, akiről egyébként miután lelépett, megtudom, hogy ügyes gyerek, itt lehet meghallgatni.

Nem csak Jelinek kolléga késik, a szervezők is, így nagyjából időben esünk be a camille corotra, miután egy újabb sopronival lebarteroltuk, hogy Jelinek nem késett. A camille corot ordítós-sikoltós-gitáros-dobverős műfajban (screamo) utazik. Bár a közönség még nem melegedett be teljesen, utazik velük a kedves felkonferálások és az ordibálás alatt. Akárcsak a dobos szülei, akik külön köszönetet kapnak: az anya mert engedte, hogy az apa elvigye koncertekre, az apa, mert elvitte koncertekre. Láthatóan büszkék, az egész koncertet a dobos vérvörös arcára zoomolva rögzítik.

Már közösen késsük le Tingyela Dóri tenyérbemászóan kedves szövegeit – külön ajánljuk Péter és a denevér című opusát, nagyon aranyos. A bufo alvariusról zúzásáról nem késünk annyit, és bár a hangzás távol áll attól, amit a pszichedelikus bőrű coloradói folyami varangy nyalogatásáról képzeltünk, azért a harmadik sör és a visszafogottabb Tingyeláék után már jókat dülöngélünk.

Pláne nem illett volna késni az okos jazzes-funkys alapokra megnyerő ritmikával szövegelő Loophiáról, hiszen a közönségdíj mellett az ő nyereményük épp a 444-es interjú és egy eseményünkön való fellépés volt – mégis sikerült lecsúszni az elejét. De sebaj, a továbbiakban kétszer annyira odatettük magunkat, hiszen a Loophiát lelkes fehérvári rajongói mindenhova követik, hogy szemtelenül veressenek az első sorba.

Fekete lyukak a Turbinában

Mentségünkre szóljon, hogy a záróbuli két teremre lett osztva, ami folyamatos mozgásban tartotta a közönséget, és jó lehetőséget biztosított rá, hogy minden előadó a számára inkább megfelelő, klubkoncertesebb hangulatot idéző kisteremben, vagy a nagyobb zenekarokkal jobban működő nagyteremben lépjenek fel. Ettől az estének is fesztiválosabb és kötetlenebb lett a hangulata, viszont a két terem között üzemelő pultok és dohányzó helység emiatt egy ponton feketelyukként kezdte el elnyelni a kisebb-nagyobb társaságokat a közönségből.

Ebből a feketelyukból evickéltünk ki mi is nem sokkal később a nagyterembe, hogy az első cyberpunk napszemüvegtől az utolsó fekvőtámaszig végighallgassuk az Iceboyzt. Azt, hogy önmagában elég volt-e az zenekar stílusa, vagy kellett hozzá az többórányi fogyasztás, nem tudjuk, de olyan tíz környékére valóban azt éreztük, hogy visszarepültünk a soha nem is létezett nyolcvanas évek kézi szintetizátorok, bundesliga-frizurák és susogós kabátok által uralt világába.

Bódog kolléga szkeptikusan jegyzetelte végig a koncertet, miközben a közönség láthatóan feléledt a fesztiválok hajnal 4 órás bulijainak hangulatát idéző fellépésre. A Vissza a jövőbe életérzést megidéző előadásról végül annyit jegyeztünk fel az utókor számára, hogy „poszt-punk Wellhello”, ami annyiban pontos észrevételnek bizonyult, hogy az Iceboyz egy Wellhello előzenekari lehetőséget is nyert többek között a szervezőktől.

Az Iceboyz előtt még fellépett Temesi Blanka, majd Csinszka is, aki a Szelektoros nyereménye miatt jelentkezés nélkül jutott tovább a jazzes alapokra megszólaló produkciójával. Utánuk pedig éles váltással WXLFLESS szettjére szaladtunk át ahol a rapper kifejezetten pörgős alapokra csinált hatalmas bulit, miközben szövegeiben az ózonrétegről és egy bizonyos táskáról is beszélt. A versenyzők sorát pedig végül pyylen és SAWA zárták.

Zárólötyögés, hajnali energiák

Miért vagyunk még itt? Kérdeztem magamtól ZORZ DJ-settjének második percében, de Jelinek kolléga kezdetben ironikus táncikálása egy pillanat alatt váltott át vérkomoly figurázásba, úgyhogy maradtunk még vagy húsz percet a félüres nagyteremben lötyögők között. Hogy pontosan mire lötyögtünk, meg nem mondjuk, mert volt itt minden traptől kezdve a hyperpopon át egészen a klasszikus EDM-es darabokig. Közben a másik teremben pedig a Kikeltető shortlistjéről ismert D474SLAY3RS párosa vezette le mindenki fennmaradó energiáit.