Kemény Lili könyvében kő kövön nem marad

A szerző Mohácsi Balázs költő, kritikus, műfordító, a Jelenkor és a Versum szerkesztője

Jóformán az utolsó oldalakig, mondatokig azt gondoltam olvasás közben – kicsit zavartan, kicsit tanácstalanul –, hogy Kemény Lili könyve, a Nem: középszerű. Nem elég jó. Önéletrajzi prózát olvastam, ami számomra többnyire érdektelen és sokszor nem is közérdekű dolgokról szólt. A szöveg egyik rétege családtörténet, egy másik szerelmes történet, a harmadik a művészettel (kevésbé az irodalommal, inkább a filmmel és a színház világával) foglalkozik, a negyedik politikainak mondható.

A családtörténet részint irodalmi bulvár: a Kemény család jól ismert. Az elmúlt harminc évben majd’ minden valamirevaló magyar költő az apa, Kemény István zakójából bújt elő. Kemény Lili és húga, Kemény Zsófi is hamar berobbant a szcénába, és az édesanya, Szirmay Ágnes is ismerhető, bár ő inkább háttérember: egykor Weér Ivó álnéven kritikus volt, műfordító, dramaturg, újabban pedig ifjúsági szerző. Ez a zanza – talán a Weér Ivó kivételével – a könyvből is kiolvasható. Megidéződik Kemény István (a könyvben mindvégig: „Apa”) több műve, de a kortársakra, fiatalokra gyakorolt hatása is, szó esik Lili korai debütálásáról, majd arról, hogy Zsófi hamarosan túlszárnyalja. És krónikába vétetnek legendák, például a Térey Jánossal, Peer Krisztiánnal és más vendégekkel zajló „szalonélet” Keményék konyhájában, illetve a szakmai berkekben köztudott tény, hogy Keményék, valamint szakmai-baráti körük írta a Barátok közt dialógusainak jelentős részét a dramaturg Szirmay Ágnes (az első oldalakon „anyám”, „anyánk”, majd a 11. oldaltól mindvégig: „Ági”) jóvoltából, ami a szakma jeles képviselőinek megélhetését biztosította. Az efféle tények fényében a kicsit is jól értesült olvasó fejében nem igazán fordul meg, hogy bármit is kétségbe vonjon ebből a családtörténetből. Ami ettől még irodalmi mű marad.

Kemény Lili családtörténete mítoszromboló.