„A magunk módján mentünk és teremtünk”

hirdetés
június 21., 13:35
  • Idén július 30. és augusztus 3. között tartják Dél-Baranyában a nyár legizgalmasabb kulturális eseményét, a 17. Ördögkatlan fesztivált.
  • Mentés másként – ez az idei jelmondat, ami a múlt és a jelen találkozására utal.
  • A lassan nagykorú fesztivál szellemiségéről, díszvendégeiről, különlegességeiről Bérczes Lászlóval, az Ördögkatlan egyik alapítójával beszélgettünk.

444: Idén 17 éves az Ördögkatlan, amikor elindították ezt az egészet, gondolták volna, hogy eljut idáig?

Bérczes László: Biztos, hogy nem. Ami nem azt jelenti, hogy amikor elindítottuk, akkor tudtunk bármit is, de ez is benne volt a pakliban. Olyan pánikszerű gyorsasággal hoztuk létre Kiss Mónikával 2008-ban a fesztivált, hogy ha megengedtük volna magunknak, hogy a jövőn gondolkodjunk, akkor azt pár percet fölöslegesen töltöttük volna, ahelyett, hogy a szervezéssel foglalkozzunk. Abban a 1,5 hónapban minden másodpercet ki kellett használni, hogy megszülessen az Ördögkatlan, de végül megszületett.

photo_camera Bérczes László és Udvaros Dorottya Fotó: Zeller Anna

A fesztivál olyan, mint egy gyerek, hogy örülsz neki, de rengeteg feladattal jár és néha jó lenne valami mást csinálni, de az a gyerek már van. Aztán egyszer csak az a gyerek 17 éves lesz, már rég leszakadt rólad, már azt se tudod, hova kapjál, hol van, mi van vele, de még mindig szeretnéd gondozni, szeretni, és hogy legyen a tied.

Mi most itt tartunk, szeretnénk, hogy ez még mindig a mienk legyen Mónival és azzal a csapattal, ami összejött az évek alatt.

Korábbi interjúkban említette, hogy megfordult a fejében, hogy kiszállna a szervezésből. Miért maradt mégis?

Nem jó megfogalmazás, hogy kiszállok a szervezésből. Maradjunk a gyerek hasonlatnál: van, amikor el kell engedni azt a gyereket, hadd csinálja magától a dolgait, örülsz, ha találkozol vele, de már önálló. Egy fesztivál persze magától nem működik, de tény, hogy ha akarnám - az életkoromból fakadóan is -, nagyvonalúan elengedhetném a dolgot. Ez nem egy rossz tulajdonság, szerintem akkor engedje el az ember, amikor még virágzik, amikor még minden jól van, vagy hogy ezt a közhelyes, de hát attól még igaz dolgot mondjam, a csúcson kell abbahagyni.

Ezek mind bennem voltak, de mivel Mónival a kettőnk szüleménye a fesztivál, ebben nem lehet egyedül dönteni. És akkor végül a sok hezitálás közepette abban maradtunk, hogy ameddig tudom, ameddig tudjuk, csináljuk. És ezt ketten fogjuk abbahagyni, ha egyszer abba kell hagyni.

Ön szerint mi az, amiért visszajárnak az emberek a fesztiválra? Mi az, ami vonzóvá teszi ezt azokban a dél-baranyai kicsi falvakban?

Romantikusan úgy szoktam megfogalmazni, hogy a minőségi program előhívja az emberi minőséget is, most éppen Mozart Requiemje jut eszembe, amivel 2021-ben a fesztivál egyik védnökére, Törőcsik Marira emlékeztünk. Ha Mozart Requiemjét hallgatja az ember, akkor szerintem minimum nem lesz tőle rosszabb ember. De inkább azt mondom, hogy ez a művészi minőség előhívja az emberi jót belőlünk, és ezt az Ördögkatlanon megélhetjük.

Abban az öt napban azt gondolom, hogy egy másik Magyarországra érkezik az ember, ahol úgy viselkedünk, ahogy a többi 360 napon is kellene.

A kíváncsiság, az elfogadás, a simogatás és a kedvesség, ezek a szavak, ha a hétköznapjainkra gondolunk, ott nem nagyon bukkannak fel. Ez mind giccsesen hangzik, de mivel tényleg így van, ezért mégsem ciki mondanom.

A Katlanon megtörténnek velünk a dolgok, nem befizetünk, elvárunk, megkapjuk, kipipáljuk, hanem részesei vagyunk a programoknak. Mondok egy példát: augusztusban majd bemegyek a beremendi katolikus templomba, mert Háy János réges-régi magyar versekből írt, új verseire írt zenét a Szent Efrém Kórus, ezeket adják elő. Biztos előtte már ott ácsorgunk, beszélgetünk, Háy János ott áll köztünk, meg a kórus tagjai, utána beszélgetünk, egyszerűen közösen éljük meg ezeket. Ez egy kulturális közösségi esemény, és kis közösségekre, ha valamikor, most szükség van.

Ha már szóba kerültek a védnökök, Törőcsik Mari és Cseh Tamás, az ő szellemiségük hogyan él tovább a fesztiválon?

Olyan tervünk nincs, hogy egy-egy szobrot állítsunk nekik, nem is lenne rá pénzünk, de nem is ez érdekel bennünket. Inkább a pici dolgokban jelennek meg. Például a megnyitón mindig azt üvöltjük, hogy „Nem vagyunk normálisak”, és ezt ha véletlen elfelejtem, az emberek követelik. Marinak ez a vagány, vicces megjegyzése közben azért arra vonatkozott, hogy ebben az öt napban vagyunk normális emberek, és nem a többin.

photo_camera Fotó: Ördögkatlan fesztivál

De lesz idén is offline rezervátum, amit András, Cseh Tamás fia indított el a barátaival, akik közül sok a bakonyi indián (Cseh Tamás társaival Bakonybél környékét „indián területté” nyilvánították, ahol minden évben indiántábort szerveztek - szerk.). Ők egy elkerített térben igazi indián sátrakat építettek, ahova ha bemész, ki kell kapcsolnod a telefonod. Ott megszabadulunk a függőségeinktől, és egyszer csak elkezdi nagyon jól érezni magát az ember. Mindegyik sátornak más-más elnevezése van, az egyikben egy Húsvéti Tibor nevű, 89 éves, nagyon sok mindent megélt ember mesél, míg egy másikban például a mesterséges intelligenciáról beszélgetnek.

Mentés másként az idei fesztivál jelmondata. Ez mire utal?

Tulajdonképpen erről beszélgetünk. Ez a szlogen nagyon jól és korszerűen hangzik, de benne van az is, hogy ha nincsenek gyökereink, akkor mi csak lifegünk a semmiben. Ugyanakkor szerintem múzeumként sem lehet a múltra tekinteni, inkább egy kapaszkodóként gondolok rá, amit a magunk képére formálunk.

Az előző példám pont illik ide, hogy Háy János XVI. századi versekből írt mai verseket. A cél itt valami újnak a létrehozása volt, de mi a semmiből nem tudunk teremteni, minden műalkotás kapaszkodik valamibe. Idén lesz egy filmbemutató a fesztiválon, a Drakula halála, ezt a kolozsvári filmes hallgatók csináltak, és az előzménye az, hogy megtalálták az eredeti, elveszett némafilm részleteit, majd az alapján forgattak egy újat, a fesztiválon a vetítést pedig egy 15 fős nagyzenekar kíséri majd. Tehát tulajdonképpen ez most történik, ma élő emberek által, de kapcsolódik a múlthoz, és jó példa arra, hogy hogyan lehet menteni másként.

A magunk módján mentünk és teremtünk.

Minden évben fontos szereplői a fesztiválnak a díszvendégek. Idén kikre esett a választás?

Szerencsénkre évről évre nagyon sok nagyszerű alkotó gyűlik össze nálunk, a díszvendégség státusszal egy kicsi figyelmet akarunk irányítani a kiválasztottakra, de az összművészeti jellegünket is hangsúlyozzuk. Korniss Péter, a magyar fotográfia mestere lesz például az egyik, ő a Katlanban ünnepli majd a 87. születésnapját. Péter tárlatvezetést tart majd a fotóiból, beszélgetés lesz vele, ott lesz köztünk a fesztiválon. Ez az itt és most nagyon fontos nekünk, az Ördögkatlant nem lehet letölteni, ebből a szempontból igen korszerűtlenek vagyunk. De szerintem elementáris emberi vágy a találkozás, az érintés, a másik közvetlen megszólítása, meghallgatása.

Velünk lesz Miquéu Montanaro, francia-oxitán zenész, nincs olyan hangszer, amin ne tudna játszani. Három különböző koncertet is ad majd, workshopokat tart, és ő a zenei vezetője a nagyzenekarnak, ami a Drakula-filmet kíséri.

A színház is nagyon fontos a Katlanban, nekem, Móninak és a nézőknek is, ezért a kivételesen nagy színész, Köles Ferenc is díszvendég lesz. Fontos, hogy olyasvalakit mutassunk be, aki nincs a mainstreamben, Feri ugye a Pécsi Nemzeti Színházban, vidéken játszik. Sok előadását látni lehet majd, de levetítjük Karácsony Péter „Kis Hatalmasok” című kisjátékfilmjét, mely több díjat is kapott a Rome Prisma Independent Film Awardson, köztük a „Legjobb Férfi Főszereplő” díját.

Amikor Nyáry Krisztiánt díszvendégnek választottuk, arra a közvetítő szerepére is gondoltunk, ami maga az Ördögkatlan. Nyáry Krisztián behúz bennünket az irodalomba, az írók közé, és minőségi kultúrát közvetít mindenkinek, aki kíváncsi önmagára, a másik emberre, a világra.

Tavaly ősszel sajnos meghalt Julie, a Wombo Orchestra frontembere. A francia zenekar és Julie is rendszeres fellépője volt az Ördögkatlannak, rá milyen módon fog emlékezni a fesztivál?

Vagy tízszer volt nálunk a Wombo, a közönség nagy kedvencei. Julie nagyszerűen énekelt, nagyszerű frontember volt, de az embersége és a személyisége volt igazán megragadó, ő volt a föld asszonya. Emlékestet tartunk a tiszteletére, és sajnos nem csak rá, de Tompos Kátyára is emlékeznünk kell akkor majd. A Besh o droM és a Psycho Mutants zenekar játszik, a Wombo Franciaországból érkezik Julie nélkül, egy fantasztikus belga énekessel, de Beck Zoli is becsatlakozik, és biztos el fogják játszani a Csönded vagyok című Cseh Tamás dalt is.

Kollar-Klemencz Kamarazenekar
photo_camera Kollar-Klemencz Kamarazenekar Fotó: Révai Sára

De amit hangsúlyozni akarok, hogy Törőcsik Mari, Julie és Tamás is maga volt az élet, tehát a megemlékezésen valamilyen értelemben mégiscsak az élet gyönyörűségét kell megjeleníteni. Egy jókedvű buli lesz ez, és biztos vagyok benne, hogy Julie és Kátya is örülni fog ennek.

Visszatérő fellépők is vannak, például a 30y, Lovasi András, Mucsi Zoltán, őket mennyire kell győzködni, hogy eljöjjenek a fesztiválra?

Semennyire, nagyon szeretnek jelen lenni. Beck Zoli most először szabadkozott, hogy nem tudnak öt napig ott lenni a családdal, mert dolguk van. Szerencsére többségben nem az történik, hogy vannak a nagy művészek, akik megérkeznek, és rögtön elmennek az öltözőbe, van ez is persze, és számlatömb is, de a jelenlétük a fontos, egy csomó olyan nevet sorolhatnék, akik akkor is eljönnek hozzánk, ha nem lépnek fel.

A helyiek szempontjából az is fontos, hogy büszkeséggel megélhetik, hogy ezek az emberek az ő társaik, barátaik, akikkel beszélgetnek a kocsmában, az utcán, a boltban, egyfajta ideiglenes közösség alakul ki.

Elromantikázom megint, mert van, aki nem ér rá, megérkezik, megcsinálja, amit tud és már megy is el. Nyáron a zenekarok egyik helyről mennek a másikra, és biztos mindenütt maximumot teljesítenek, de mi úgy képzeljük, hogy bennünket valahogy mégiscsak jobban szeretnek. Pár napja beszéltem Beck Zolival, hogy akkor jön-e a Julie emlékestre, mondta persze, megkérdeztem, hogy mennyiért, erre mondta, hogy ne vicceljek. Ez most csak egy példa, de sok ilyen van.

Ráadásul a fesztivál a helyieknek csomó bevételi lehetőséget nyújt, szállást tudnak kiadni például, tehát a romantika közepette muszáj elmondani, hogy vannak felmérések, amik szerint egy 180 millió forintba kerülő ötnapos fesztivál abba a kicsi térségben körülbelül 300 millió forint bevételt hoz.

És akkor is nem beszéltem arról, hogy olyanokhoz jut el színház, koncert, irodalom…, akikhez amúgy ez nem jutna el.

Amellett, hogy ugye sok visszatérő előadó van, sikerül azért újakat is megszerezni, idén például a Belgát.

Igen, őket régóta szerettük volna elhívni, mert szerintem nagyon illenek az Ördögkatlanhoz. Ez az egyensúlyozás mindig nehéz feladat, nem jó, ha csak újak vannak, de az se, ha csak a jól megszokott előadókat hívjuk.

Idén nagyon építünk a fiatalokra, ott rengeteg újdonság lesz. Az Árokpart színpadon sok kezdő fiatal zenekar lép fel, a többségük talán eltűnik majd, de mindig felbukkannak olyanok, akik a következő évben már egy nagyobb színpadon játszanak, vagy később akár ikonikus zenekarrá válnak. A színházi előadásoknál is teli vagyunk diákszínjátszókkal és egyetemistákkal, függetlenül attól a háborúskodástól, ami az SZFE-ügyben volt, arról a diákok nem tehetnek. Budapestről is, Kaposvárról is, Kolozsvárról is, Marosvásárhelyről is jönnek hallgatók.

Rengeteg fiatal lesz, mert van valami, amit én a velem egykorúakban, és általában az idősödő emberekben nem szeretek: a régi időknek az a fajta felemlegetése, mintha az újakkal nem születnének új tehetségek. Pedig mindig születnek. Bátor előadások lesznek, majdnem azt mondtam: kísérletező, de a Katlanban az, amit kísérletezőnek tekintünk, az sikeres kísérlet, garancia van rá.

photo_camera Fotó: Mihály László

A független színházakon kívül azért kőszínházakból is jönnek előadások, őket mennyire macerás leszervezni?

Igazából pénz kérdése. Ha van egy kétszereplős előadás egy nagy kőszínházban, azzal érkezik még 12 fő. Fodrász, ügyelő, súgó, asszisztens, öltöztető, díszítő, világosító, hangosító. Miközben egy tízszereplős független előadással maximum kettő ember érkezik még, két mindenes. Van itt egy másik tényező is: az úgynevezett független színházak most bajban vannak. Mi ennyit tudunk értük tenni: meghívjuk őket, legalábbis sokakat, a Katlanba.

Zárásképpen, mi az a három program, amit nem érdemes kihagyni?

A fesztivál előtt én mindig egy programot tűzök ki, amit megnézek, háromra sajnos nincs időm. Augusztus elsején a beremendi strandon lesz egy komolyzenei koncert, Dinyés Dániel zenei vezetésével szólal meg Wagner, Vivaldi, Verdi és Liszt zenéje, úgy fogjuk csinálni, hogy legalább 1500 ember elférjen. Emiatt izgulok még, a programok nagy része olyan, aminél izgulni kell, mert nem készterméket vásárolunk, nem tudjuk, ez hogy fog szólni, mi lesz ott a strandon, a vízre épített színpadon. A Julie-emlékestet és a Drakula-programot sem szabad kihagyni, ezek a nagyobb események,

de közben a pici gyöngyszemektől Katlan a Katlan.

A Mulatságot már nem játsszák…

Nem játsszuk, mégis onnan idézek most az Ördögkatlanról beszélve: „mi sem vagyunk rosszabb fajták”. Arra gondolok itt, hogy ezek az ismeretlen kicsi falvak fölmutathatják magukat, hogy ők is vannak és hogy itt megtörténik egy fontos esemény. Mondok egy másik idézetet: „Muszáj mulatságnak lenni”. Ezt már rég nem a Mulatság című előadásra értem, hanem – visszatérve a kezdő kérdésre – arra, hogy én még nem adtam fel. Van egy belső kényszer, hogy amíg él az ember, addig muszáj igyekezettel lenni.