A külső megfog, a belső megtart, a panel összeláncol
Semmi sem jelképezi jobban a szocialista Magyarországot, mint a panellakás. Az 1960-as évektől gomba módjára szaporodó lakóépületek a politikai rendszer kettősségét is megtestesítették. Az összkomfortos panellakások több tízezer városba költöző ember számára biztosították a társadalmi mobilitást, miközben szűk belső tereikkel garantálták, hogy tulajdonosaik saját otthonukban is érezzék, be vannak zárva.
Tarr Béla „Panelkapcsolat” című filmje ebben a jellegzetes térben mutatja be, milyen problémákkal kell megküzdenie a szocialista Magyarország legszűkebb közösségének. A kétgyermekes fiatal házaspár élete látszólag sínen van, valójában azonban állandó konfliktusokkal terhelt.
Miközben a férj (Koltai Róbert) a Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozik, felesége (Pogány Judit) otthon vigyáz a kisebbik gyerekre. Az asszony azonban nehezen viseli az állandó bezártságot és a gyerekneveléshez szükséges állandó készenlétet. Próbálná a problémáit a férjének is elmondani, erre azonban csak ritkán van lehetősége, mert a férfi a panaszkodástól tartva kerüli a négyszemközti beszélgetéseket.
Házassági évfordulójukon kivételesen van erre alkalmuk, meg is bontanak egy italt. Azonban az ünneplés pár perc alatt veszekedésbe csap át. A feleség szerint férje el sem tudja képzelni, milyen érzés a bezártság. Miközben ő minden nap elmegy otthonról, neki a bolt jelenti a lakástól legtávolabbi pontot, ahová eljuthat.
„Ha hazajössz, és van kedved, játszol a gyerekekkel. Ha nincs, lefekszel a tévé elé, és elvágod magad a külvilágtól. És én mikor tarthatok szünetet?” - teszi fel a költői kérdést.
Érdemi választ azonban nem kap. Konfliktuskerülő férje a bonyolult érzelmi kérdések megvitatása helyett a menekülőutat választja, és elkezd előkészülni az alváshoz. Mivel panellakásban vagyunk, ehhez bizony át kell rendezni a nappalit. A dohányzóasztalt egészen a szekrényig kell tolni, hogy legyen hely kinyitni a kanapét, amire aztán már rá lehet húzni az alsó fiókból előszedett lepedőket.
Amikor nem veszekednek, ugyanolyan családi életet élnek, mint mindenki más a lakótelepen. Kimennek a gyerekekkel a gyárkémények által beárnyékolt leninvárosi strandra, vagy részt vesznek a gyár dísztermében tartott bálon. A férj hétvégente focimeccsre viszi nagyobbik fiát, a feleség pedig a fodrásznál hallgatja, hogy a többi lakótelepi család éppen melyik külföldi országban nyaralt.
Mindeközben a férj anyagilag érezhetően többre vágyik. Autót szeretne, hogy legyen mivel kirándulni menni. És bár még a panellakás is friss, már kertes házról álmodik. Ezekért egy kétéves romániai kiküldetést is bevállalna, bár nem derül ki, tényleg vágyik a vagyontárgyak megszerzésére, vagy csak a fojtogató panellakásból szabadulna. A munkalehetőség érdekes vitát robbant ki a materializmusról: a gazdagodás vagy az együtt töltött idő ér többet?
Ha nem nézzük a környezetet, a film akár a mai Magyarországon is játszódhatna. Gyerekvállalás, anyagi előrelépés, változó nemi szerepek, a házasság szükségszerű átalakulása. A bemutatott problémákkal a 21. század fiatal házasainak is meg kell küzdeniük. Miközben ezeken a kérdéseken dilemmázunk, szórakozásunkat zseniális monológok biztosítják. Csak egy példa:
„És akkor kialakult a kapitalizmus. Ipari forradalom, gyárosok, nagytőkések, munkások. Aztán jött az imperializmus, a kapitalizmus fejlettebb formája. Ez van most Nyugaton. Ennél fejlettebb társadalmi berendezkedés a szocializmus, ami most nálunk van. Aztán jön majd a kommunizmus. Most amúgy még egyszerre működik a világon a kapitalizmus és a szocializmus. Mi vagyunk a fejlettebbek, de egyes gazdasági mutatókban a nyugatiak még előttünk vannak. Majd úgyis tanultok ezekről az iskolában, de elmondtam, mert jó, ha tudod.”
Panelkapcsolat (fekete-fehér magyar filmdráma, 1982, 76 perc)
A film augusztus 8-án felújított kópián kerül a mozikba.