Összerakható egy élet abból, ahogy másokról beszélsz?

Kellene itt egy kicsit erőlködnie az újságírónak, hogy eladja, hogy kattintékonnyá tegye tárgyát, az itthon tök ismeretlen Ia Genberg kisregényét.

Ha magyar az a szegény újságíró, akkor próbálkozhat azzal, hogy az elbeszélő férfiakkal és nőkkel is szerelembe esik, mert nálunk ez még olyan különös – Svédországban viszont szemmel láthatóan nem. Nagyjából akkora izgalommal és mélységben van ez tárgyalva, mint az, hogy napsütéses időben is szúrós szél fútt.

Szakmai körökben lehetne azzal reklámozni, hogy milyen érdekes a narrációja, mert az elbeszélő végig a háttérben marad, miközben négy szerelmét és barátját mutatja be, ráadásul a négy fejezet gyakorlatilag felcserélhető, nincs kronológia és túl sok átjárás sem a részek között. De hát ez narratív trükknek soványka, legfeljebb egy kicsit izgalmas, bár sokszor látott megoldás.

Esetleg pszichologizálhatnánk, mert az egyik rész főszereplője akár bipolárisként is diagnosztizálható, a másik, az anya pedig szorongás ellen szed gyógyszereket. De ezek jól ismert betegségek, amelyek némileg befolyásolják ugyan, de nem határozzák meg ezeket a szereplőket.

Marad akkor a széplelkek végső menedéke, a jólformált mondatok, a stílus gyönyörűsége – de sajnos itt sincs semmi látnivaló. Indázó körmondatok és emlékezetes szófordulatok sűrűn előfordulnak, stílusbravúrok nemigen.

Akkor biztos azért kell vele foglalkozni, mert elsöprő sikere van, egy jelenség ma a könyvpiacon! Nem, nem, nem. Ia Genberg újságíróból lett író, és a Részletek valóban feltűnést keltett: a 2022-es megjelenés óta megkapta a legmenőbb svéd irodalmi díjat, az Augustot, és felkerült a Nemzetközi Booker-díj shortlistjére, amit már világszerte jegyeznek. El is adták a könyv jogait vagy harminc országba, az angol fordításról pedig elismerő, bár rövid kritikákat írt a NYT és a New Yorker. Nem kis dolog. De nem is olyan nagy. Mindez könyvek tucatjaival előfordul minden évben.

Ezen a ponton az olvasó már toporzékol, hogy akkor mégis miért írom ezt a cikket, és eleve miért olvastam el a Részleteket. Köszönöm a kérdést!

Nos, az úgy volt, hogy pont, amikor befejeztem a koronavírusról szóló nagy cikkemet, és nem sokkal azután, hogy befejeztem Paul Auster New York-trilógiáját, megakadt a szemem egy könyv szinopszisán. Amely azzal kezdődik, hogy az elbeszélő covidosan fekszik otthon, és kezébe akad Auster könyve, amelyből kiesik egy cédula, amely itt annak a bizonyos Madeleine-ostyának a szerepét játssza. (Azt eddig taktikusan elhallgattam, hogy ne tántorítsak el mindenkit az olvasásától, hogy a Részletek nagyon irodalmi regény, ahol könyveken keresztül kapcsolódnak egymáshoz a szereplők. Talán inkább azt kellett volna hangsúlyoznom végig, hogy női regény, mert az is igaz – de most már így jártunk.)

Jelentős könyvabbahagyónak tartom magam, a legkülönbözőbb helyzetekben, álmomból felkeltve is képes vagyok nemolvasni egy könyvet, de ezt valahogy végigolvastam, és elég gyorsan.

Volt valami vonzó visszafogottság benne – hogy végre előálljak a farbával –, amitől úgy éreztem, ezzel az emberrel, aki itt mesél, szívesen beszélgetnék.

Egyszerre éles szemmel és kritikusan, ugyanakkor tapintható szeretettel ír arról a négy emberről, akik eltűntek az életéből, mégis vele maradtak, és a lázas órákban figyelmet követeltek maguknak. Képes felháborodni rajtuk és lelkesedni értük. Elismerni azt, hogy hatásuk alól soha nem szabadul, de józanul belátni, hogy már nem körülöttük forog az élete.

A gyászról is szól ez a könyv, az elveszett emberek emlékezetéről. Különösen szórakoztatók azok a részek, amelyek rácsodálkoznak, hogy az internet előtti világban tényleg el tudtak veszni emberek. Nem abban az értelemben, hogy meghaltak, hanem hogy nem volt meg a címük vagy a telefonszámuk. Meg a barátságról is szól, amely az elbeszélő életében fontosabbnak, de mindenképpen tartósabbnak bizonyul a szerelemnél. A fiatalságról, amelynek ostoba dühére és elsöprő lelkesedésére nem lenézéssel, hanem tágra nyílt szemekkel tekint vissza az okos felnőtt. És folytathatnám a felsorolást a ballagási beszédek modorában arról, mi minden fontos az életben – a Részletek valahogy szinte mindegyikhez kapcsolódik, miközben tök rövid és alig bölcselkedik. Csak elmeséli néhány kapcsolat történetét, körülményeit, apróságait.

Annyi életet élünk a saját életünkben, kisebb életeket olyan emberekkel, akik jönnek és mennek, barátokkal, akik eltűnnek, gyerekekkel, akik felnőnek, és sosem tudom, melyik életem maga a keret. Amikor lázas vagy szerelmes vagyok, minden olyan magától értetődőnek tűnik, az „én”-em átadja a helyét egy névtelen boldogságnak, egy teljességnek, melyben a részletek érintetlenek, elválaszthatatlanok egymástól, ugyanakkor külön-külön is felismerhetők. Utólag mindig kegyelmi állapotként emlékszem vissza erre. Talán így írható le a teljesség, a pillantásomon át mindenféle rangsorolás nélkül belépő és távozó emberek révén. Nincs „kezdet” és „vég”, nincs különösebb kronológia, csak a pillanatok, és az, ami létrejön bennük.

A könyv nagy része nem annyira nyálas, mint ez az idézet, de pont ennyire derűs.

Ia Genberg: Részletek, fordította Petrikovics Edit, Jelenkor, 2024, 181 oldal, 4299 Ft