Sziesztázz a MADHOUSE Bistróban Nagy Zsolt menüjével

hirdetés
szeptember 10., 09:32

Spanyolos sziesztamenüvel vezet át az őszbe a MADHOUSE Bistro, az ételsort Piszkor Norbert executive séf ezúttal Nagy Zsolttal, az Örkény Színház színművészével közösen állította össze. Ahogy az lenni szokott, a menü bevételének 10 százalékát most is jótékony célra ajánlják fel.

photo_camera Piszkor Norbert executive séf és Nagy Zsolt színművész. Fotó: MADHOUSE

„A legfontosabb az a gesztus volt, amit a MADHOUSE tett tavaly az Örkény Színház felé, az Örkény Kert nevű rendezvényen árusítottak szendvicseket, az ebből származó bevételt pedig felajánlották a FREESZFE-nek. Itt találkoztam Piszkor Norbi séffel, és mondtam neki, hogy szeretném ezt nekik megköszönni, ezért találjunk ki valamit, amiben részt vehetek, amivel én is tolhatom MADHOUSE szekerét, vagy kooperáljunk valamiben, ami jó a színháznak, és jó a helynek is” – mesélte Nagy Zsolt, hozzátéve, hogy kapóra jött a színház új bemutatója, a Don Quijote-történetet feldolgozó [ESCAPE] A Donkihóte-projekt.

„Az előadásból következett a spanyol tematika, és Zsolt személyisége is adta, hogy könnyedebb, tapas jellegű ételeket csináljunk” – mondta Piszkor Norbi séf. „Az elején még volt olyan ötlet is, hogy én verset szavalok és gitározok, Zsolt meg főz, de talán jobb, hogy nem ez valósult meg.”

photo_camera A teljes menü Fotó: MADHOUSE

És akkor jöjjön a menüsor, amivel kapcsolatban Nagy Zsolt csak annyit mondott: „Ez én vagyok!”

Gambas al Ajillo: garnélarák a jól ismert chilis-fokhagymás formában, klasszikus tapas-étel, ideális kezdés.

Padlizsán aioli mártással és chimicurrival: a padlizsán négy éve ott van a MADHOUSE étlapján, eddig ez a legjobb verziója, könnyed folytatás a nehezebb ételek előtt.

Baszk pacal: a magyar és a spanyol konyha tökéletes keveredése, sűrű pörkölt piros paprikával, chorizzo kolbásszal.

photo_camera Flan Fotó: MADHOUSE

Panko morzsában rántott mangalica fül: szintén aiolival és chimichurrival tálalva, kellően ropogósan. Nem kimondottan spanyol étel, de ez lett Nagy Zsolt kedvence.

Flan: zárásként szintén egy spanyol klasszikus, könnyed krémdesszert sós karamellával és naranccsal.

photo_camera Fotó: MADHOUSE

Kísérőként ajánlott inni egy jeges sangriát vagy egy különleges spanyol cava pezsgőt, aki pedig nem akar alkoholt fogyasztani, annak egy frissítő szőlős-kávés Mad Matador koktéllal készült a MADHOUSE. A menüt október 14-ig lehet megkóstolni.