A hajléktalan embereket sújtó problémák közül a szétszakadó családok drámája gyakran még a szakemberek számára is láthatatlan marad. Kevés szó esik arról, hogy a hajléktalan emberek többségének vannak gyerekei, és a velük való rendszeres kapcsolattartás sokszor megugorhatatlan kihívás.

A gyermekjóléti intézmények fókusza a gyerek, a hajléktalan ellátásé a felnőtt, így a család gyakran két szék között a pad alá esik. Ha szülő és gyerek együtt kerül az utcára, minimális az esélyük arra, hogy egy amúgy is borzasztóan nehéz helyzetben legalább családként együtt maradhassanak. A hajléktalan szállók nem fogadnak kiskorúakat, az anyaotthonok, menedékek pedig túlterheltek, várólistáik kilométer hosszúak. A bántalmazott, gyakran egy szál ruhában, hónuk alatt a gyerekükkel menekülő anyukáknak pedig sok minden más mellett idejük sincs. Azonban nincsenek könnyebb helyzetben a gyerekükkel fedél nélkül maradó apák sem: az anyaotthonok csak nőket fogadnak, előfordul, hogy még tizennégy évvel idősebb fiúgyereket sem.

Az ajtók hamar bezárulnak, és az addig - ha nehéz körülmények között is, de - családként együtt élő felnőtteknek, gyerekeknek egyedül kell megküzdeniük egy új és félelmetes helyzettel. A fedél nélkül maradó szülők - jó esetben - hajléktalanszállásra kerülnek, a gyerekeik pedig valamilyen gyermekjóléti intézménybe. Mindez akkor is traumatikus, ha egy városban történik, azonban a szociális ellátórendszer sajátosságai miatt gyakran előfordul, hogy a családtagokat sok száz kilométer választja el egymástól.

A családsegítő szolgálat ugyan biztosít olyan helyiségeket, ahol szülők és gyerekek találkozhatnak egymással, azonban itt egyszerre több család van jelen, és a helyzet minden, csak nem természetes. Így sokan nekivágnak a városnak a gyerekükkel, és céltalanul róják az utcákat. Olyanok ők, mint vasárnapi apukák és anyukák, azzal a különbséggel, hogy nekik nincs pénzük gyorsétteremre, fagyira, moziról és állatkertről pedig ne is beszéljünk. Ezeknek a szülőknek a gyerekükkel egy fedél alatt töltött éjszaka, netán hétvége a legtöbbször elérhetetlen álom marad. Pedig elméletben, ha egy kiskorú gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél él, fontos cél, hogy tartsa a kapcsolatot a vér szerinti szüleivel, hiszen közép- és hosszútávon mindenkinek az az érdeke, hogy ezek a családok újra egymásra találhassanak.

Mi az a kapcsolattartó lakás?

Budapest szociális intézményeiben sokáig üzemeltettek olyan garzonokat, amelyeket arra találtak ki, hogy hajléktalan szülők és gyerekek, férjek és feleségek, vagy akár testvérek egy-egy éjszakát, hétvégét, vagy a nyári szünetben akár egy hetet is együtt töltsenek. Ez a rendszer magyar sajátosságnak mondható, hiszen a nyugat-európai ellátásban már régóta általános, hogy a szállásokon élőknek van egy saját szobája, ahol fogadhatják a rokonaikat is.

A kapcsolattartó lakások a funkcióból kifolyólag, és a sok különböző felnőtt és a változatos életkorú gyereksereg jelenléte miatt, puritán helyiségek voltak, kialakításuknál prioritás volt a könnyű tisztíthatóság, ami mindig a lakók felelőssége volt. Azonban ezek az egyszerű garzonlakások sok családnak az egyetlen lehetőséget jelentették arra, hogy ne csak a családsegítő szolgálat hodályaiban lássák egymást. A rendszeres találkozásoknak, a biztonságos térben együtt töltött időnek pedig kulcsszerepe van abban, hogy szülő és gyerek hosszútávon hogyan tud kapcsolódni egymáshoz.

A helyzetet bonyolítja, hogy egy-egy együtt töltött hétvége összes költségét az amúgy is lehetetlen helyzetben lévő szülőnek kell állnia. Már az utazás vidékről is sokszor vállalhatatlan teher, de rengeteg hajléktalan szülő érzi úgy, hogy azokon a ritka alkalmakon, amikor láthatja a gyerekét, valamilyen ajándékkal kéne készülnie. Ez egy gyerek esetében is óriási kihívás, több testvérnél pedig egyszerűen megugorhatatlan. Ha pedig mindezt sikerült kifizetni és megszervezni, jön a neheze. Az együtt töltött budapesti hétvégén a gyerekek nyilván nem egy szociális intézmény egyik sarkában húzódó garzonban szeretnének ücsörögni. Azonban, aki szervezett már gyerekeknek programot ebben a városban, tudja, hogy egy ugrálóváras délelőtt hamar anyagi csődbe dönt bárkit. A jótékony felajánlások pedig sokszor múzeumokról és a magaskultúra egyéb templomairól szólnak, amikor normális gyerek plázamozit és popcornt, burgert és hepi mílt akar.

Az is sokszor előfordult, hogy mire a szülők eljutottak odáig, hogy a gyerekeikkel együtt igénybe tudtak venni egy kapcsolattartó lakást, egyszerűen elszoktak a kisgyerekes lét kihívásaitól. Ők hullafáradtan feküdtek a kanapén, a gyerekek pedig vígan rohangásztak a Dózsa György úti átmeneti szállás folyosóján, boldogítva az állandó lakókat. Szerencsére mindig van egy szociális munkás, hogy kezelje az érzékeny helyzeteket.

Döccenőkkel és kihívásokkal, de a kapcsolattartó lakások rendszere mégiscsak sokáig működött Budapesten. A szétszakadt családok pedig egy-egy éjszakára átélhették az „Együtt vagyunk és családként élünk” érzését, amit sokan magától értendőnek veszünk az életünk minden egyes estéjén. Sőt, ezek az egyszerű lakások, és a bennük töltött idő reményt adott a jövőre nézve is. Amikor a közös élet, közös otthon emléke már megfakult szülőben, gyerekben, akkor egy-egy hétvége valóságosabbá, szinte kézzel foghatóvá tette, hogy „majd egyszer tényleg így fogunk élni”. Reményt és megerősítést nyújtott felnőttnek-gyereknek, hogy azért kell dolgozni, tanulni, hogy egyszer ne csak átmenetileg lehessenek együtt egy tiszta és biztonságos helyen, ahonnan ki lehet zárni a világ minden baját.

Post-covid: kapcsolattartó lakásokra továbbra is szükség van!

Mint annyi minden mást, ezeket a biztosnak tartott pontokat is a koronavírusjárvány sodorta magával. A covid alatt ezeket a helyiségeket egytől egyig betegápoló szobákká alakították, és a folyamatos és intenzív használat miatt alaposan lepusztultak és a járvány levonulásakor már teljesen alkalmatlanok voltak az eredeti funkciójuk betöltésére.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) csapata ebben az évben végre hozzá tudott látni a kapcsolattartó lakások rendbehozásának, és mindent megmozgatnak annak érdekében, hogy ezek a helyiségek újra fogadhassanak családokat. A fővárosi fenntartású intézmény céges adományok segítségével és az önkéntesek munkájának köszönhetően már átadott idén egy felújított kapcsolattartó lakást a VáltóHázban, amely alapvetően alkoholbeteg hajléktalan nőket és férfiakat fogad. Most a Dózsa György úton magasodó átmeneti szállás egykori gondnoki lakását szeretnék átalakítani családok fogadására alkalmas lakássá. A tervet Somoskői Rita stylist és a Mentés Másként Alapítvány karolta fel.

Somoskői arra lett figyelmes, hogy az ügyfelei olyan ruháktól akarnak megszabadulni, amelyeket más nemhogy boldogan felvenne, de még pénzt is adna értük. Így született meg a jótékonysági gardróbvásár gondolata. Ha szeretnél tenni azért, hogy Budapesten még egy olyan lakás legyen, ahol hajléktalan szülők tölthetnek el egy nyugodt éjszakát a gyerekükkel, akkor látogass el október 4-én és 5-én, azaz most pénteken és szombaton a belvárosi K11 Művészeti és Kulturális Központba a Bridge Jótékonysági Gardróbvásárra! Abban a biztos tudatban vásárolhatsz, hogy itt nem hiába költöd a pénzedet!

Ha nem tudnál eljönni, de szívesen segítenéd adományoddal a Kapcsolattartó Lakás programot, akkor támogatásodat a BMSZKI adománykezelési számlájára tudod átutalni.