A szecesszió színes, növény- és állatmotívumokat szabadon használó fantáziavilága a századfordulón is megfogta a gyors urbanizáció hátrányait nyögő városlakókat. A város büdös, piszkos és veszélyes volt, a természet lágy öle pedig egyre távolabbra került. Sőt, a századfordulón még szabadon hozzáférhető közparkok sem nagyon voltak, ahol legalább hétvégenként zöldet láthatott volna az ember. Budapest szecessziós épületei a leggyakrabban fotózott építészeti emlékeink közé tartoznak, de általában nem Kőbányán keressük őket.

Lechnernek se lehet mindent

Pedig az egyik legsikeresebb szecessziós építészünk, Lechner Ödön nemcsak gyerekkora óta kötődött a városrészhez, hanem Budapest második legnagyobb templomát is megtervezte Kőbányára. Az építész, akinek többek között az Iparművészeti Múzeum épületét is köszönheti Budapest, a Lechner család kőbányai téglagyárában, gyerekként kezdett ismerkedni az agyaggal és a mázas kerámiákkal, amelyek később meghatározták a stílusát.

Így, amikor a helyi hívők végképp kinőtték az apró katolikus kápolnát, Lechner és alkotótársa, Wartha Vince munkához láttak Kőbányán. Wartha elsősorban vegyészprofesszor volt, aki együtt dolgozott Zsolnay Vilmossal is: az ő találmánya volt a fényes, eozinmázas cserép is, amely rengeteg századfordulós budapesti épületen felbukkan. Ezek a csempék azonban nemcsak szépek, hanem hasznosak is voltak az évről évre piszkosabbá és büdösebbé váló nagyvárosban. „A modern nagyvárosok poros, füstös levegője berakódva a házak homlokzatának pórusaiba, azokat piszkossá, az egész várost ezáltal komorrá teszik, míg egy mosható, nem porózus anyag a házakat higiénikusan és eredeti kellemes színeiben tartja meg” – írta Lechner a csempe előnyeiről.

Azonban Kőbányán Lechnertől nem önálló gondolatokat vártak, hanem csupán a kész tervek pontosítását kérték tőle. Az építész azonban már nagyon nem itt tartott az életben, költségekkel mit sem törődve még a saját terveit is felülírta, ha jobb ötlete támadt. Kőbányán is megpróbálta kikukázni az archaizáló neogót katedrális terveit, azonban a főváros nem érezte úgy, hogy kétszer fizetne ugyanazokért a tervekért. Így a templom egyetlen, teljes egészében Lechnerhez kötődő része az előcsarnok, a szerkezet a megrendelő igényei szerint neogót templomot formáz, a középkori katedrálisok újragondolt, és 19. század végi igényekre alkalmazott verzióját. Azonban Lechner legalább a díszítésnél szabad kezet kapott: ő és Wartha mindent egyedileg terveztek, még arra is figyeltek, hogy a mázas téglákat recésre formázzák, így a felületen megcsillanó fény nem vakította el a járókelőket.

A megrendelő Főváros és az alkotó Lechner hepehupás viszonya 1897 nyarán érte el a töréspontot, amikor elkészült a templom külső szerkezete, és az építész közölte, hogy még két évre lenne szüksége az épület teljes befejezéséhez. A Főváros azonban nem akart még évekig várni, elvették a terveket Lechnertől, és egy kevésbé zseniális és önérzetes szakemberre bízták a templom befejezését.

Aki teletervezte Kőbányát

Lechner Ödön alakja elválaszthatatlan a budapesti építészet történetétől, azonban Schöntheil Richárd nevét szinte senki sem ismeri. A kőbányai építész ugyanis távol a 20. század elejének belvárosi értelmiségi szalonjaitól, a külvárosban alkotott. Rengeteget tervezett Kőbányán, saját hatalmas, többszintes, tetőteraszos műteremlakása mintha egyenesen Párizsból hoppanált volna a budapesti külvárosba. 1904-ben tervezte első kőbányai épületét, és munkái a mai napig meghatározzák a városrész arculatát. Az 1910-es évek elején átadott Martinovics téri épületben, amely otthont adott az építésznek és családjának is, az első pillanattól kezdve működött lift és központi fűtés, Schönteil műteremlakása pedig, amelyhez hatalmas tetőterasz tartozott, elfoglalta a harmadik-negyedik emelet teljes utcafrontját. Ez a ház volt a korabeli Kőbánya legmodernebb épülete, ahol ma is rengeteg eredeti részletet fedezhetünk fel a kovácsoltvas kaputól kezdve a meggypiros és kék csigavonalú Zsolnay-csempékig.

Schöntheil nevéhez kötődik a kőbányai zsinagóga hatalmas épülete is. A szabálytalan nyolcszög alakú épület tornyai a bejárat helyett a tóraszekrényt emelik ki, mely fölé hatalmas, Dávid-csillagot formázó rózsaablak is került. Egykor a teljes tömb a zsidó hitközség működését szolgálta; helyet kapott itt egy iskola, egy népkonyha, egy idősek otthona és egy jótékonysági egylet is. A valaha több ezer fős közösség jelentős részét megölték a Holocaust alatt, akik túlélték, ők is hamar elköltöztek, sokan egészen az akkori Palesztináig vándoroltak. Így azonban a zsinagóga épülete is hamar pusztulni kezdett. Az 1960-as évektől már csak raktárnak használt romos épült sorsa a rendszerváltás után fordult jóra: az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Sion Gyülekezete és a hozzájuk tartozó, drogrehabilitációval foglalkozó Emberbarát Alapítvány vásárolta meg az épületegyüttest, amelyet felújítottak és ma is gondosan karbantartanak. Habár az egykori kőbányai zsinagóga már nem az eredeti közösséget szolgálja, ma az egyik legjobb állapotú zsidó műemlékünk Budapesten.

Fried Jeremiás horgoltcsipke háza

Kőbánya alsó buszvégállomásnak van egy nagyon szívderítő pontja: az Állomás utcában álló gyönyörű villa természetesen szintén Schöntheil Richárd tervei alapján készült. A szocializmus alatt az épület egy akkumulátorgyár kultúrházaként üzemelt, és a korszellemnek megfelelően három lakásra szabdalták. De a mostoha bánásmód ellenére a villa horgoltcsipke-mintázattal díszített homlokzata ma is szinte teljesen ép. Szintén eredeti a kovácsoltvas kapu is, amely egy hatalmas kertbe vezet; egykor innen lehetett megközelíteni a villa kiszolgáló helységeit. A család látogatói azonban az utcafronti kapun keresztül léptek be a 220 négyzetméteres villába, ahol a padlót Amerikából hozatott tölgyfával burkolták.

Fried Kőbánya Ligettelek nevű városrészében építkezett, ahol még az 1848-as forradalom kitörése előtt elkészült a vasútvonal, és megalakult a „Pest-kőbányai Liget-részvénytársaság”. Utóbbi hamarosan megszerezte a vasút mellett fekvő területet, hogy ott mulatókertet hozzon létre. A területet parkosították, csónakázótavat ástak, és hamarosan minden készen állt a szórakozni vágyó úri közönség fogadására.

Azonban hiába várták őket. Sehogy sem akartak megérkezni a külvárosba vezető, elsősorban kövek szállítására használt, rossz minőségű úton. Az sem segített a helyzeten, hogy a ligettel párhuzamosan már javában épültek a vasút menti sertésszállások. Sőt, az egyik sertés kereskedő, Windisch Ferenc direkt a park mentén húzódó árokba eresztette a híg trágyalét, így próbálva tönkretenni a mulatókertet és megszerezni a területet. Azonban a városatyák nem hagyták magukat rászedni: végül ők maguk tiltották be a sertéstartást, és ők is értékesítették a kérészéletű mulatókert 191 parcellára felosztott területét.

…..azonban Kőbányán még ennél is több minden van! Fedezd fel a környék meglepő és lenyűgöző építészeti emlékeit, titkait és történeteit a hosszúlépés.járunk? Elfelejtett csodák: Kőbánya építészeti kincsei című sétáján.