Elveszett mozik: az Omnia filmpalota és a Simplon mozgó története
Az első mozgógépek megjelenésekor Budapest művelt polgárai a filmet csak felületes bazári látványosságnak tartották, múló szeszélynek, amivel okos ember nem sokat foglalkozik. Azonban a mozi varázsa néhány év alatt az egész várost a hatalmába kerítette: az 1910-es években már majdnem száz helyen lehetett filmeket nézni Budapesten.
Kezdetben a körülmények sanyarúak, de az érdeklődés hatalmas volt. Még alig-alig merült fel, hogy mozikat tervezzenek, így sokszor a tönk szélén álló kávéházakat, vagy üres raktárakat alakítottak át filmvetítésre alkalmas hellyé. Az is előfordult, hogy csak az ablakokat mázolták feketére, és már indult is az első film.
Intim helyeken: az Omnia Filmpalota
Eredetileg a józsefvárosi Gutenberg–otthon fedett udvarán kialakított Omnia Filmpalota is színházként indult. A látványos, szecessziós épület ma már csak lakóházként funkcionál, azonban eredetileg jóval több volt ennél: a Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyegyletének megrendelésére tervezett ház félemeletén több, mint ezer négyzetméternyi irodahelyiség várta a nyomdászokat, a földszinten pedig üzlethelyiségek sorakoztak. Sőt, itt nyitott meg az Intim étterem, az Intim kávéház és az Intim színház is. Fontos közbeszúrni, hogy ez alatt ebben az időben még csak meghitt hangulatot értettek, nem bugyimárkát és nem is peep show-t. Utóbbi intézmények csak sokkal később jelentek meg a Gutenberg–otthon környékén.
Az Intim Színház kialakítása az éledező munkásmozgalom díszére vált: a színpadi nyílás fölé láncot cipelő festett munkások, átellenben pedig virágfüzért tartó sétálók kerültek, a díszterem bejárata fölé a Világ proletárjai, egyesüljetek! feliratot festették. Azonban az 1907 októberében megnyitó színház csak három évig működött eredeti funkciója szerint. Az Intim helyén megnyitó Omnia Filmpalota lett a város első „premier mozgója”, ahol elsőként mutatták be a külföldi filmeket, melyek aztán csak hosszú hetek után bukkantak fel a külvárosi „utánjátszók”-ban.
Az Omniát az első filmtől kezdve vegyes közönség látogatta, Józsefváros munkásaitól kezdve a Palotanegyed jólszituált lakóiig; egyszer még maga Ferenc József és II. Vilmos német császár is együtt moziztak a téren.
Hamarosan egyértelmű lett mindenkinek, mekkora lehetőség van a filmekben, így sokszor az ingatlanbefektetők új bérházaik földszintjét eleve mozinak szánták. Külön pénztárakat, vetítőhelyiségeket alakítottak ki, és bevezették a közönség gyors közlekedését lehetővé tévő külön be- és kijáratot, így a filmeket folyamatosan lehetett játszani. A mozi a kezdetektől népszerű randi opció volt, és azok, akiket elsősorban nem az alkotások, hanem a sötét és a meleg vonzott a filmpalotába, sokszor ráérősen, csak a vetítés közepén érkeztek. Őket szolgálták ki a páros székek és a csöngetős mozik, ahol a film vége előtt néhány perccel csengőszó jelezte a közönségnek, hogy akinek nyitva a slicce, lehetőleg húzza fel.
A szecessziós építészet és a film ugyanabban az időszakban hódította meg a nagyvárosokat, így az Omniához hasonlóan sok mozi épült ebben a mozgalmas, urbánus stílusban. „A film a járdán kezdődik” – tartotta a moziépítészetről S. Charles Lee, az egyik első, kifejezetten mozik tervezésével foglalkozó amerikai építész. Ennek megfelelően a moziportál a szecessziós homlokzat meghatározó eleme volt, dús növényi indázattal repítve egy másik világba a közönséget; az előtér dekorációját pedig sokszor összehangolták az éppen műsorra tűzött filmmel.
Persze voltak, akik átláttak a szitán, és meglátták a moziban rejlő szörnyű veszélyeket. Az 1934-ben megjelent, A mai Magyarország erkölcsrajza című műben „a polgári mocsarasítás legkiválóbb eszköze” címet kapták a külföldről érkező filmek: „az elálmosítást, beletörődést, az igénytelenség és lealacsonyodás legfelső fokát lehet éppen azáltal elérni, hogy néhány fillérért bemutatták a népnek az egész nagyvilágot, megkívántatták vele a hollywoodi csillagok pálmáskertjeit, az amerikai cowbojok hőstetteit...” – lengette be a kulturális apokalipszist a kiadvány.
Egyszer volt egy Simplon mozgó
Azonban nem volt megállás, még ugyanebben az évben megnyílt a Simplon mozgó a mai Móricz Zsigmond körtér mellett. Ez volt első, építészeti stílusában is modern mozi Budapesten, mely a kezdetektől alkalmas volt hangosfilmek vetítésére. Ha valaki ma elsétál a Bartók Béla úton lévő épülethez, a legnagyobb fantáziával sem fogja belelátni az egykori, hipermodern Simplon mozgót. Azonban 1934 nyarának végén a mozi megnyitása – melyet Preisich Gábor és Vadász Mihály terveztek – volt az egyik legforróbb téma a városban.
A Simplon neonfénnyel kivilágított bejárata maga volt a jövő: az előcsarnokban hatalmas tükör kettőzte meg a helyiséget, a büfében pedig a nézők puha kanapékon beszélgetve, forró kávét kortyolgatva várták az előadás kezdetét, vagy gyújtottak rá egy cigarettára a filmek szünetében. A belsőépítészeti megoldások egyszerűek voltak, de egyáltalán nem unalmasak: a padló mintái, a textilek sokfélesége, a lépcsőkorlátok, lámpatestek és pultok lágy hajlatai nagyon is izgalmassá tették az új mozi tereit.
A vetítőterem kialakítása szintén újdonság volt. Az addig többnyire a színházak mintájára tervezett moziknál a vásznat a színpadok diadalívére emlékeztető kerettel emelték ki, a mennyezetről pedig gazdagon aranyozott csillárok lógtak. A Simplon mozivásznát viszont semmi sem választotta el a nézőtértől, csak egy lámpasor emelte ki, az oldalfalak felületében pedig üvegcsíkokkal takarták el a neonvilágítást és a szellőzőnyílásokat. Az elegáns, íves vonalú karzat volt a legnagyobb mozierkély a városban, ahol több, mint kétszáz néző foglalhatott helyet. Egészen a második világháborúig a Simplon volt Buda egyik legnépszerűbb mozija, az épület kialakítása pedig többek között Kozma Lajost is megihlette a margit körúti Átrium-ház tervezésekor.
A magyar filmgyártás szintén ebben az időszakban indult be igazán; a budapestiek imádták a romantikus vígjátékokat, a szívdöglesztő Jávor Pált, és persze a búgó hangú Karády Katalint, aki a Halálos tavaszban egy szál kombinéban táncolt a vásznon, ami maga volt a botrányos, polgári mocsarasítás.
Mind az Omnia, mind a Simplon szerencsésen átvészelték a második világháborút. A Gutenberg–otthon épületében azonban csak az 1950-es évek közepéig működött mozi, ezután ismét színház, majd művelődési otthon lett az egykori filmpalotából, ma pedig már semmi sem emlékeztet az egykori nézőseregre és az izzadó tenyérrel végig ült filmekre. A Simplon viszont majdnem az ezredfordulóig moziként működött, de a pláza mozik megjelenése már az egykori szenzációs mozgónak is mélyütés volt. Azóta a Simplon-házban csak a szalámi számít biztos pontnak: Ica mama legendás húsboltja helyén már az 1930-as években is hentes működött. Pedig, ha a Mammut és Westend szorításában van egy Bem mozink, a Bartók Béla út lakói is megérdemelnék a Simplont.
A cikk Koniorczyk Borbála és Merker Dávid Hosszúlépés Budapesten és Hosszúlépés a körúton túl című könyvei alapján készült.
hosszúlépés
A hosszúlépés.járunk? arról szól, hogy megmutassuk Budapest legizgalmasabb helyeit és szóban-írásban elmeséljük, előttünk kik és hogyan éltek, dolgoztak, csavarogtak és kockáztattak itt. Városi sétákat szervezünk és könyveket írunk, mert hiszünk benne, hogyha megismered Budapestet, nem tudod nem szeretni. Posztok mindenről, amit menet közben találunk, Koniorczyk Boritól, a hosszúlépés társalapítójától.