Merkel „megoldotta”, de nem jött el az ő országa

Angela Merkel az egyetemes politikatörténet csodája. Azt még talán sokan fejben tartják, hogy valóban demokratikus országokat nem sokan vezettek ennyi ideig. De mivel nem dicsekszik vele, ezért úgy kellett a Wikipédiáról kibogarásznom, hogy a karrierje során ő maga gyakorlatilag minden választást megnyert. 1990-től 2021-ig folyamatosan újraválasztották a Vorpommern-Rügen választókörzet képviseletére, 2000-től húsz éven át a CDU élére, majd 2005-ben első próbálkozásra elnyerte a kancellári széket, és ezt még háromszor megismételte. (A kivétel egy 1991-es, párton belüli regionális választás lehet.)

Nem sok olyan kormányfő volt az elmúlt félszázadban, aki végigküzdött volna egy hosszú politikai karriert régiós szinttől a globálisig, vereség nélkül (Obama, Biden és Trudeau például nem - vagy csak előválasztásokon - kaptak ki, és a kevésbé demokratikus Narenda Modi is nagy szériában van). Ráadásul olyan ember vitte ezt végbe, aki sok szempontból antipolitikus: nem jó szónok, nem karizmatikus, nem cukiskodik és nem ijeszteget, mondhatni be van oltva populizmus ellen, és még a hatalomhoz se ragaszkodik betegesen. Az pedig már az önéletrajzából lett világos előttem, hogy háromszoros hendikeppel indult a politikában:

fiatal volt, nő és keletnémet.

A fal lebontása után, amikor Merkel politizálni kezdett, a nyugatnémet Männerclubban elvileg labdába sem rúghatott volna, de ő előnyére fordította a hátrányait. Először szóvivő lett egy kis pártban, aztán a keletnémet átmeneti kormányban. Miután jól helyt állt az ellenszélben, nem kis részben azért lehetett ifjúsági és nőügyi miniszter Helmut Kohl kormányában, mert abból kínosan hiányoztak a ifjak és a nők és a keletnémetek. Aztán dolgozott, várt és nem hibázott, és a rangban fölötte álló férfiak sorra buktak bele ügynök- és korrupciós ügyeikbe, meggondolatlan nyilatkozatokba.

Kivárta a megfelelő alkalmat, és szoros versenyben eleget nyert ahhoz, hogy a CDU vezetőjeként ő alakíthasson kormányt 2005-ben. Már 2016-ban is fontolgatta a visszavonulását, de Trump megválasztása után elcsábult, hogy ő legyen „a szabad világ vezetője”. Mindenesetre a távozásakor is olyan népszerű volt, hogy a 2021-es választások részben arról szóltak, ki hasonlít jobban Merkelre.

De azóta nagyot fordult a világ

Közvéleménykutatások szerint a németek majdnem kétharmada gondolja úgy, hogy Merkel alatt jobb állapotban volt az ország, mint most. Ugyanakkor a saját pártja is nyíltan beszél róla, hogy ezért az állapotromlásért részben pont Merkel a felelős. Jens Spahn CDU-s frakcióvezető-helyettes a születésnapján méltatta Merkel örökségét, de megnevezte három nagy hibáját is:

• „A 2015 óta tartó tömeges illegális migráció destabilizálta és túlterhelte a német társadalmat.”
• „Putyin Oroszországával legkésőbb 2014-től [a Krím elfoglalása óta] egészen másként kellett volna bánnunk”.
• A harmadik hiba pedig az atomenergiából való fokozatos kivonulás volt a 2011-es fukusimai katasztrófa után.

Ezeket a háromságokat mások is szeretik. Az Economist vezércikke szerint Merkel három veszélyes geopolitikai függőséget hagyott maga után: hazája Amerika nélkül képtelen megvédeni magát, Kínába irányuló export nélkül nehezen tud növekedni, az ipar fenntartásáhpz pedig orosz gáz kell. De aztán előálltak még hárommal:

• Az EU-t törékennyé tette, hogy Merkel a német ipar érdekei miatt elnéző volt a demokráciát leépítő Orbán Viktorral szemben.
• Európa gazdasága lelassult.
• Végül pedig a migránsok: az egymillió szíriai beengedése dicséretes ugyan, de a szélsőjobb felemelkedéséhez vezetett.

Más szakértők azért kárhoztatják Merkelt, hogy Németország „szinte groteszk módon le van maradva olyan nagy és sürgető kérdésekben, mint a digitalizáció, a klímapolitika és a demográfia.” De a BBC által megszólaltatott kutatók azt is felróják neki, hogy nem volt víziója és ezért nem vezetett be reformokat.

A fenti kritikák között mindenki találhat kedvére valót, és mindegyiknek van alapja. De azért többségük nagyrészt inkább baromság. Ez Merkel életrajzából világosan kiderül.

Tömör, hideg