Kizökkent az idő: kultúrkatyvasz Nagy Feró körúton belüli feltámadásán

Szövetkabátok, elegáns fülbevalók és magassarkú cipők vonulnak le rongyosra deszkázott Vans cipők mellett brit trapre meg jellegtelen housera a Deák téri Akvárium klub teraszán. Bent Nagy Feró támasztja a pultot, telefonál, majd betoppan Müller Péter ‘Sziámi’, valamivel utána kullog Ascher Tamás rendezőatyaúristen, két jobboldali kurzusszobrász között pedig Nádasdy Ádám költő és műfordító alakja is feltűnik. A korcsoport- és ízlésbeli, valamint vélt vagy valós politikai hovatartozásában elég színes közönség azért gyűlt össze hétfő este az Akvárium Klub nagytermében, hogy megtekintse a Nagy Feró féle 1986-os Hamlet punk-opera újrafeldolgozását.

link Forrás

Nagy Feró elmondása szerint nem akart rendszert váltani, sértettségből csinálta meg olyanra a hetvenes évek egyik legnagyobb rockzenekarát, a Beatricét, amilyen lett. Nem egy balhés ügye volt, szúrta a rendszer szemét, bár a kor zeneipari irányítója, Erdős Péter szemtől szembe nem mondta meg neki, mi a baj vele. Aztán a nyolcvanas években jött az ötlet az avantgarde mozgásszínházban utazó Malgot Istvántól, hogy kéne csinálni egy Hamlet-feldolgozást, benne Nagy Feróval főszereplőként Kecskeméten.

A kecskeméti bemutató végül nem valósulhatott meg – egyesek szerint fentről leszóltak –, az ötlet viszont annyira bejött Ferónak, hogy nekifogott egy punk-rockoperának a Beatrice főbb tagjaival. Az előadás 1987-ben párszor lement a város legprogresszívebb szellemi műhelyeként számontartott Egyetemi Színpadon, ahol nem aratott osztatlan sikert. A teljes anyag pedig végül nem jelent meg lemezen, mert a már említett Erdős Péter nem engedte az erősen rendszerkritikus hangvétel miatt.

Az Akvárium Klub december elején bejelentette, hogy színházi műhelyt indít egy csapat tavaly végzett SzFE-s zenész-színész hallgatóval együtt. Ők a Sicc társulat, akik '24-ben az egyik legérdekesebb zenés előadással, Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulásának feldolgozásával értek el nagy sikereket. Arról az előadásról írtam is hosszabban, de Gazda Albert kollegám is cikket szentelt neki a Magyar Hang hasábjain. Alapvetően az a kérdés foglalkoztatott, hogy a csapatnak – melynek tagjai már olyan színházakban játszanak, mint a Vígszínház vagy a Budaörsi Latinovits Színház – sikerül-e megugrania a Frontátvonulás szintjét.

Kitekintés Nagy Feró tekintetére

Aztán hamar rájöttem, hogy erre a kérdésre nem fogom tudni megadni a választ (egyébként valószínűleg igen), ugyanis teljesen elterelte a figyelmemet, hogy a rendszerváltás előtti rendszerkritikus, azóta azonban egymástól igen távol sodródott művészeti elit(?) széles spektruma jelent meg a nézőtéren, amivel maga az előadás vagy nem tudott vagy nem is akart kezdeni semmit. Amivel első blikkre egy probléma van, a műfajmegjelölés: punk-rock opera. Merthogy lehet Hamletet csinálni politikamentesen, de Nagy Feró - Hamletet aligha.

link Forrás

A punkság műfaji követelményein túl már csak emiatt az apró jelenet miatt sem: az alkotók Nádasdy Ádám legújabb Hamlet-fordítását használták a prózai betéteknél. A premieren nekem épp Nádasdy mögé sikerült ülnöm, majd egyszer csak meghallottam, ahogy Nagy Feró a helyét keresi: „Azt mondták a Nádasdy Ádám mögé üljek. Hahó! Ádám, Ádám!” – így a Beatrice énekese, minek hallatán én odébb ültem, mire Nagy megkérdezte tőlem, én vagyok-e a Nádasdy. Szegény Nádasdy meg csak ült, és nézett előre, amíg tisztáztam magam a súlyos vád alól. A helyzet kellemetlen mivoltára jól rámutat két idézet két 444-videóból:

„Én nem vagyok LMBTQ, csak egyszerű buzi vagyok” – Nádasdy a 2019-es Prideon.

„Európát el kell foglalni, és az fog történni, amit mi mondunk, nem pedig a buzik” – Nagy Feró a 2024-es Orbán-évértékelőn.

De említhetnénk még az el nem foglalt Színház- és Filmművészetin kezdett, majd a Vidnyánszky Attillásított intézménytől diplomát kapó színészek és a közönségben helyet foglaló régi meg új tanárok, valamint Nagy Feró viszonyát, és annyi mindent, amiről a Hamlet is szólhatna. „Rohadt az államgépben valami. Rohadt az államgépben valami. Rohadt az államgépben valami.”

Hogy jutottunk idáig? A rendszerváltás előtti rendszerkritikus művészek között, ha eszközben és módszerekben nem is feltétlenül, de célban és mondanivalóban – innen, a kor nagy-nagyobbacska kulturális produktumait nézve legalábbis – látszólagos egység uralkodott. Mára ezek a szereplők a megnyilvánulásaik és belső harcaik alapján sokszor azt az érzést keltik, hogy legszívesebben eltüntetnék egymást a föld színéről.

A darab rendezője, Krasznai Vilmos elmondása szerint hasonló okokból választotta a Hamletet, mint a Frontátvonulást: a szülei rengeteget hallgatták otthon a lemezt. És ez érződik is az előadáson. Az alkotók szeretettel és tisztelettel nyúltak az alapanyaghoz, ők is élvezik az színpadi történéseket. Akiben viszont felmerül a kérdés, hogy az a többgenerációs ugrás, amin a lemez a szülőkön keresztül megtett a gyerekekig, hogyan hat vissza az anyagra, könnyen lehet, hogy hiányérzettel hagyja el az Akváriumot.

Na de az előadásról

Mivel a ferós anyagot végül nem adták ki teljesen, Krasznainak és Fülöp Kristóf zenei vezetőnek bőven volt tere sajáttá tenni az előadást. Bele is tűzdeltek pár prózai részt, amit a színészek minőségi játékkal háláltak meg. A zenei alapanyag punk-opera mivoltához képest igényesen kidolgozott munka, és amennyire laikusként erre ráláttam, az új feldolgozás legszembe(fülbe)tűnőbb változtatása az volt, hogy olyan színészek adták elő, akik jelenleg a legfelkapottabb budapesti musicalekben játszanak szerepeket. Így az ének kevésbé karcos-punkos, ami nem feltétlenül baj. Van is egy dalbetét, egy gyönyörű Händel duett (Kerek Dávid, Fülöp Kristóf előadásában), ami egyébként az egyik legérdekesebb pontja az előadásnak – de erről majd később.

Míg a hangzásbeli adottságokat az alkotók maximálisan kihasználják – minden jól szól, de hát mit vártunk egy profi helyszíntől –, addig a színházitól hangulatában, kialakításában és jelentésében eltérő térrel valószínűleg lehetne még mit kezdeni. A színpad maga relatíve egyszerűen van berendezve: dob a háttérben, az oldalsó emelvényen hangszerek várják, hogy felkapják őket, a középpontban két oldalról lejtős platform áll, ami jó játéklehetőséget ad a színészeknek, többnyire ki is használnak, csak egyszer-kétszer hat szokatlanul üresnek a tér.