Nem fogsz hinni a szemednek, hogy milyen rossz verset írt Petőfi Zoltán, ráadásul meg is lehet venni

Szegény Petőfi Zoltán egész életében nyomasztotta az apja árnyéka. Petőfi Sr. ráadásul nem finomkodott, konkrétan a fia születése napján írt hozzá egy olyan verset, amivel nagyobb terhet rakott rá, mintha öszvér származásúak lettek volna:

„Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan, Én a sorbul kiöregedem,
Iparkodni fogsz túltenni rajtam,Vagy betöltöd legalább helyem?
Vajha egykor ekkép szólanának, Nem busulva sírom szélinél:
Meghalt! de nincs kára a hazának, Nincs, mert lelke a fiában él."

Petőfi Zoltán próbálta is követni az apai példát: az iskolából lelépve vándorszínésznek élt, színésznőkért rajongott, sokat fordított és verseket is írt, aztán fiatalon meg is halt. Még a papánál is fiatalabban, hiszen 22 évesen halt meg, de nem egy ruszki ölte meg, hanem a tüdőbaj.

A monográfusa szerint a hagyatékában megmaradt

„a kéziratok közt három fordított színmű, 150–160 eredeti és fordított költemény, több ismeretterjesztő és fordított cikk. Hátra hagyta továbbá rövid önéletrajzát is. [...] A kéziratoknak egy másik része [...] néhány elbeszélés és fordítások Goethe, Schiller és Georges Sand műveiből.”

Életében csak pár verse jelent meg, a kézirataihoz pedig igen nehéz hozzájutni, mivel apja kultusza miatt a hazai közgyűjtemények igen korán elkezdtek gyűjteni mindent, ami a családdal kapcsolatos.

De most itt a ritkánál is ritkább lehetőség, holnaptól, csütörtöktől kezdve ugyanis online lehet licitálni egy eredeti P.Z.-vers Petőfi által írt kéziratára. És milyen rettenetes versére! Annyira rossz, hogy bőven megérdemli az elindulást az öröklét felé.

Tessék:

Határa van...

Határa van a föld és az égnek,
Határa van a nagy tengereknek,
Bánatomnak ha határa volna,
A két szemem oly sokat nem sirna.

De mióta elhagyott a csalfa,
Nincs szivemnek semmi nyugodalma,
Egy vigasztal nehéz bánatomban,
Hogy az élet még sem határtalan.

Csinosnak viszont igen csinos. Nemcsak Petőfi Zoltán:

de a kézirat is: