Beültem a Minecraft filmre, és magam mellett éreztem a síkideg Arisztotelész szellemét

„A fordulat a végbemenő dolgok ellenkezőjükre való átváltozása, mégpedig, ahogy mondani szoktuk, a valószínűség vagy a szükségszerűség szerint.”

Bő 2300 évvel ezelőtt egy szakállas görög faszi papírra vetette, hogyan kell jó drámát írni, és bár az évszázadok folyamán meg-megkérdőjelezték egy-egy állítását, az alapokat mégiscsak ott találjuk Arisztotelész Poétika című művében – illetve Arisztotelész művét találjuk meg minden egyes jól megírt monológban, fordulatos cselekményben, plottwistben és lezárásban. A görögök megkerülhetetlenek.

Az Egy Minecraft film című filmben is ott van minden – Arisztotelész szinte minden negatív példája megtalálható, és mégis: görög szakállasunk legfeljebb könyvtárakat tudott megtölteni, míg a százötvenmillió dollárból készült játékadaptáció a moziba kerülésének az első hétvégéjén képes volt visszahozni a költségvetés felét. A filmet nézve arra a megállapításra kell jutnunk: Nagy Sándor görög tanítója nem számolt Jack Black grimaszaival, Jason Momoa rózsaszín dzsekijével és a kiscsirkén ülő bébizombi megjelenésekor „chicken jockey”-t üvöltő hatalmas tömegekkel.

A Minecraftnak mint játéknak nincs története. A Minecraft pont azért jó, mert saját magadnak írod a történetet, vagy ha a sors nem áldott meg értelmezhető kreatív energiákkal, mások írják neked. Ha van is története – mint megtudtam –, akkor sincs, azt utólag költötték hozzá, és aligha ismeri a szélesebb közönség. Creeperes táskával, gyémántcsákányos tolltartóval és zombis kapucnis pulcsival ellenben tele vannak az iskolatermek. Nagyjából ez az alapállapot, ahonnan Chris Bowman és Hubbel Palmer forgatókönyvírók elindulhattak, és amiből a rendező Jared Hessnek főznie kellett.

A végeredmény kellően agyatlan és egészen revelatív a tekintetben, hogy a cselekménynek effektíve semmi értelme. Illetve pont annyira van, mint amennyire egy Minecraftra rászabadult ötévestől elvárható, hogy élethűen adja vissza az érett barokk építészet itáliai stílusjegyeit egy kockásított templomkölteményben.

Most jön a vallomás: ritkán járok moziba, mert rendre az az érzésem, hogy hülyének néznek.

Az Egy Minecraft film esetében ez a hülyének nézés persze teljesen fel van vállalva, és ezt általában a filmek javára szokták írni. De ez a film annyira nihilista, hogy felmerül a kérdés, miért csinálták meg? Milyen jó, hogy vállaltan semmi értelme, de mi lenne, ha ekkora termeket és ekkora vásznakat inkább értelemmel töltenénk meg?

Jack Black álma lett volna Jason Momoa farpofái közé szorulva úgy csinálni, mint aki egy szellembombázó elől menekülve átrepül egy repedésen, miközben hatalmas lángok csapnak fel mögötte? A válasz a filmnyelvben keresendő: az egész olyan, mint egy reklám, tér és idő értelmetlen, a szereplők súlytalanok, cselekmény tehát csak mutatóban van. Ennek alapján beszélhetnénk forradalmi műről, de azt hiszem, a Cinema Citybe belépve erre komolyan senki nem gondolhat. Tehát a filmkészítők pénzt akartak. Valószínűleg semmi egyebet. Azt pedig meg is kapták.

A szóban forgó történet mégis, ha valakit érdekel az ilyen: Steve gyerekként le akart menni a bányába, egy gonosz bácsi nem engedte, felnőtt és unalmas életet élt, aztán csak elment a bányába, ahol talált egy kaput a Felvilágba, ahol bármit megépíthetett, bányászhatott kedvére, és lett egy aranyos kutyája, Dennys. Majd kiderült, hogy a Felvilágból kapu nyílik az Alvilágba, ahol gonosz malacok bányásszák az aranyat, a főgonosz malac pedig sötétségbe akarja borítani a Felvilágot, mert egy tehetségkutatón kigúnyolták a táncmozgását, ezért felesküdött a kreativitás ellen.

Ebbe az alapsztoriba lép be Jason Momoa karaktere, aki menőnek tartja magát, mert 1989-ben megnyert valami videójáték-világbajnokságot, de guberálásból próbálja fenntartani kisvárosi üzletét. Ebbe az idahói kisvárosba érkezik egy testvérpár, az egyik fele a helyi chipsgyár közösségi médiás menedzsereként kezd dolgozni, a másik rakétákat épít az első iskolai napon, és nehezen illeszkedik be. Plusz meghalt az édesanyjuk, amit a film úgy tálal, hogy egy félperces, szomorú zenés montázst vág be két viccelődős-őrültködős jelenet közé. Van még egy ingatlanügynök is, aki mobil állatfarmot visz.

Poétika

„A történetek egy része egyszerű, más része bonyolult, mivel a cselekedetek is (...) természetszerűleg ilyenek. Egyszerűnek azt a cselekményt nevezem, amelynek (...) folyamatos és egységes menetében fordulat vagy felismerés nélkül következik be a változás; bonyolultnak pedig azt, amelyben a változás felismerés vagy fordulat, vagy mindkettő következtében jön létre. Ennek azonban magából a cselekmény szerkezetéből kell létrejönnie úgy, hogy az előzményekből a szükségszerűségnek vagy a valószínűségnek megfelelően következzék be. Nagy különbség ugyanis, hogy valamilyen esemény valaminek a következtében, vagy egyszerűen valami után történik” – morog a porréteg alól Arisztotelész, és ha másra nem, hát arra jó, hogy megállapítsuk: az Egy Minecraft film nem bonyolult.

Fordulatról szó sincs, leszámítva az egyik főszereplő visszatérését a halálból. Ám amíg mondjuk a Gyűrűk urában Gandalf halála nem egy egyperces snittel és robbanással lett lecsapva, itt már a drámai – és tök indokolatlan – önfeláldozás pillanatában tudja mindenki, hogy Jason Momoa bőven kap még időt a vásznon. A film is tudja mindezt, úgyhogy nem is pocsékol hosszú perceket a magyarázásra, Momoa egyszerűen megjelenik, amikor meg kell jelennie. Még a szereplők sem tesznek úgy, mintha különösebben meglepődtek volna.

Tulajdonképpen senki nem tesz sehogy. A párbeszédek, a jelenetek úgy zajlanak le, hogy mindenki azt mondja, amit mondania kell: szomorú jelenet, szomorú zene, sírásszerűség, szomorú szavak, majd jön a következő vidám vagy épp izgalmas jelenet. Esetleg Jack Black énekel egyet. Az vicces, mert Jack Blacknek vicces az arca. Esetleg még egy idézet: „A nevetséges ugyanis valami hiba, vagyis fájdalmat és így kárt nem okozó csúfság, amilyen – rögtöni példával élve – a komikus álarc: rút és torz valami, de nem okoz fájdalmat.” Már akinek.

A film egyik megfejtése tényleg az arc. A híres emberek arca, akiket sokat láttunk már, a híres embereké, akik olyanokat csinálnak, amit komoly híres emberek nem csinálnak. Ezek a híres arcok elevenítik meg a híres játékot. A creeper arcát, ami generációk arcába égett (robbant) bele, a Minecraft arculata, ami összeolvad – összeolvadás az, amikor Momoa az ikonikus, villámgyorsan mémesülő csirkezsokéval harcol – a mozi arculatával, a moziéval, melynek képviselői a híres emberek, akiknek mindenki ismeri az arcát, akik arcáért az emberek elmennek és jegyet vesznek. Ebből a bevételből a vásznakon lehet tovább pörgetni, tejelni az arcokat. Ez az Egy Minecraft film egy reklámfilm, amiből joggal hiányzik Arisztotelész, mert nincs szükség katarzisra.

Arisztotelész ezt a szót nem írta le, de ő a katarzis első ismert elméletírója: „A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása, megízesített nyelvezettel, amelynek egyes elemei külön-külön kerülnek alkalmazásra az egyes részekben; a szereplők cselekedeteivel – nem pedig elbeszélés útján –, a részvét és a félelem felkeltése által éri el az ilyenfajta szenvedélyektől való megszabadulást.”