Pompás, hogy megvalósul a nácik csodálatos összeborulása – de közben ki pucolja a szart?

„itt szinte mindenki náci, még az is, aki nem tud róla”

Kana egy nemlétező kisváros Németországban. Ha létezne, lenne egy Aral benzinkútja, a város határában egy Dohlenstein nevű kilátója, a közelében emelkedne Leuchtenburg vára, a határában kanyarogna a Saale folyó. Pontosan úgy, ahogy a nagyjából hétezer lakosú Kahlának van Dohlensteinja, Leuchtenburgja, Saaléja és Aral-kútja. Ráadásul Kahla egy valóban létező kisváros Németországban, annak keletnémet felén, Türingiában. És van egy, a várost átszelő főútja is, aminek a száma 88. Úgy is, mint HH.

Ezzel helyben is vagyunk. Nem csak azért, mert az idén februári parlamenti választáson az itt élők 44 százaléka az AfD jelöltjére szavazott, vagy mert ez a környék már évek óta a szélsőjobbos párt és a neonáci eszmék egyik, mondjuk úgy, fellegvára. Hanem azért is, mert történetesen itt, ebben a fiktív, de nagyon is jól beazonosítható városban játszódik Krasznahorkai László regénye, a 2021-ben megjelent Herscht 07769. Nem politikai regény ez, hanem a pusztuló és pusztító emberről, a társadalom és egyén szintjén egyaránt végbemenő apokalipszisről, hanyatlásról szól, mint Krasznahorkai lényegében teljes eddigi életműve. (Kritikát is írtunk a könyvről, és podcastben is adtunk tippeket arra, hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni.)

Nagyjából húsz percre van ettől a Kahlától/Kanától, a regény helyszínétől Jena, a második legnagyobb türingiai város. Itt működik a Theaterhaus Jena, ahol úgy döntöttek, színre viszik a Herschtet, ezt a száz oldalakon át egyetlen mondatban kanyargó regényt, a hatalmas fizikai erejű, de gyermeki lelkű, naiv és hiszékeny Florian Herscht történetét. Méghozzá a részben magyar származású Daniele Szeredy rendezésében, félig magyar, félig német társulattal, félig magyar, félig német nyelven.