Medgyesi Konstantin szegedi történész Grósz Károly után ezúttal Libik Györgyről írt könyvet. Az állampárti MSZMP utolsó főtitkára és a kalandos életű ötvenhatos emigráns talán nem is állhatna egymástól távolabb.

Az 1919-ben született Libiknek sűrű élete volt. A budai Városmajor környékén nőtt fel, igazi nagyszájú vagány volt, aki motorozott és sízett. Ez utóbbit nem is akármilyen szinten művelte. Részt vett az 1948-as St. Moritz-i téli olimpián, az 1952-es oslóira nem mehetett. A tatai edzőtáborban ugyanis társai nevében kikérte magának, hogy úgy bánjanak a sportolókkal, mintha úttörőtáborban lennének. Az edzőtábor vezetőjével fizikai konfliktusba is keveredett, de megúszta annyival, hogy hazaküldték és eltiltották az olimpiai szerepléstől.

Rendszereken átívelően mentett életeket

Amivel kezdeni kellett volna: Libik azon kevés magyarok egyike volt, akik életüket kockáztatva vettek részt az antifasiszta ellenállási mozgalomban. Válogatás nélkül mentett mindenkit, köztük olyan keményvonalas kommunistákat is, mint Péter Gábort, az Államvédelmi Hatóság későbbi vezetőjét. Talán éppen ennek köszönhette, hogy a tatai zendülést megúszta börtön nélkül. 1951-ben volt olyan sportoló, az újpesti Szűcs Sándor futballista, akit már egy disszidálási kísérletért kivégeztek.

Az embermentése rendszereken átívelő volt. Az 1956-os forradalom napjaiban a Parlament Dolgozói Forradalmi Bizottságának elnökeként is mentett életeket. Akkor már antisztálinista volt, mégis keményvonalas kommunistákat rejtett el a lincselés elől, például a sztálinista házaspárt, Andics Erzsébet szovjet-magyar történészt és férjét, Berei Andort a Parlament egyik vécéjében.