Esther Kinsky német író, költő, műfordító Messzebb látni című, magyarul most megjelent regénye tartalmaz fiktív elemeket, de erősen támaszkodik valós magyarországi élményeire.

Hogyan határozza el egy Budapesten élő német nő, aki egy viharnak köszönhetően ottragad a határszéli kisvárosban, hogy megveszi és felújítja a helyi mozit? Esther megtanul magyarul, házat vesz Battonyán, ott is él. Magyarország lesz a kedvenc országa, mert elvarázsolja a humor és a melankólia különleges elegye. Aztán mégis elköltözik.

444: Az NSZK nyugati csücskében felnőve miért kezdte el érdekelni Kelet-Európa, hogyan lett műfordító?

Esther Kinsky: Az az igazság, hogy Kelet-Európa mindig is jobban érdekelt, mint a nyugat, de nem tudnám ennek az okát megmondani. A családunk emlékezetében fontos szerepe volt a végtelen, lapos pusztaságnak, ami akkoriban Kelet-Lengyelországot, a mai Ukrajnát jelentette. Lengyelország és Oroszország után, csak viszonylag későn, a 90-es években jutottam el először Budapestre, ami rögtön elvarázsolt. Soha nem éreztem magamhoz ennyire közel semmilyen más vidéket, és igaz ez a nyelvre is. Rengeteg magyar irodalmat olvasok, a magyar film a világ legjobbja számomra. Valamit megszólít bennem ez az ország.

Miért nem magyarból fordít akkor?

Nagyon fiatal voltam, amikor megszülettek a gyerekeim, akkoriban nem volt lehetőségem magyarul tanulni, így kezdtem el szláv nyelvekből fordítani. Azután 2004-ben úgy alakult az életem, hogy Magyarországra költöztem.

Hegyes-dombos vidékről származik, mi vonzza a síksághoz, amit olyan plasztikusan és elképesztő részletességgel ábrázol a könyvben?

Lenyűgöz, amikor feltárul a végtelen horizont, és akárhova nézel, mindenhol a kék ég vesz körül. Én ezt a tájat szeretem a végtelenségével, a hatalmas távlataival. Szabadságérzetet ad. Sokat fotózom, egy síkságon teljesen megváltozik a tárgyak jelentősége. A mai napig hiányoznak Kelet-Magyarország elhagyatott tájai, ahol minden egyes fa vagy tájban árválkodó mezőgazdasági gép fontossá tud válni.