Az Apertúra alkotóközösség a 2022-ig működött k2 Színház utódja, alapítója Benkó Bence rendező, színész. A Színikritikusok díjának szeptemberi átadóján tarolt a társulat: megkapták az évadokon átívelő, progresszív, társadalmi értelemben is jelentős munkáért járó Jövő díjat, és a Sirály lett a legjobb független színházi előadás.

Az Apertúra színészei Herczeg Adriennel kiegészülve saját magukat is játsszák ebben az előadásban, a saját nevükön, nemcsak az eredeti Csehov darab rájuk osztott szerepeit. Nincs színpad, jelmez, díszlet sem, mégis színház ez a javából.

444: Biztos vannak nézők, akik az előadást megnézve nem értik, miért kell ahhoz Csehov Sirálya, hogy magatokról beszéljetek.

Benkó Bence: Volt ennek a Sirálynak egy előzménye. Minden évben járok előadást csinálni a Pécsi Művészeti Gimnázium színészképzésére, ahova két évvel ezelőtt a Sirályt vittem el. Nagyon jó ugródeszka volt, hogy van egy klasszikus alapanyag, amin azt is meg lehet nézni, hogyan működhet egy ilyen szöveg szétírva. A közös munka során rájöttem, hogy Csehov darabjának mennyi rétege van, és milyen ideális kiindulópont ahhoz, hogy magunkról beszéljünk. Az nem lett volna ilyen izgalmas, ha én írok egy darabot arról, hogy működünk mi a színházban.

Egyfajta mankóként, sorvezetőként szolgált? Ahogy nekem, nézőként így sokkal inkább átélhetővé válik Arkagyina vagy Nyina fájdalma, neked meg könnyebb ránézni a saját életetekre Csehovon keresztül?

Igen, mert a Sirályban nem csak az fontos, hogy a szerző írt egy klasszikus darabot arról, hogy mi a színház, hanem ő maga is kísérletezett azzal, hogyan lehet szétszedni az akkor éppen menő formákat. Ha ma élne az öreg, biztos nem azt akarná, hogy egy az egyben előadjuk. Közben persze nem egyszerű ezeket a különböző szövegrétegeket egybefésülni, hirtelen karaktert váltani. A mi Sirályunkban nemcsak a színház a színházban-réteg van, hanem egymásra íródnak Csehov szereplői és az Apertúra színészei, akik saját magukat „játsszák” az előadásban. A résztvevőknek és a nézőknek is izgalmas lehet ez az agytorna, a ki-be ugrálás a karakterekbe.

Én inkább az áttűnést mondanám, néha alig észrevehető, mikor lesz Arkagyina Herczeg Adriennből, de igazából nem is érdekel, szinte eggyé válnak a fejemben...

És közben jönnek egymás után az eredeti darab jelenetei, tehát a néző az elejétől a végéig a Sirályt is látja. Egyébként meglepően sok csehovi sor maradt az előadásban. Szerintem a nézők sokszor akkor is azt hiszik, hogy ez átírás, mikor Csehov szövegét hallják.

Rögtön az első Trepljov-Ricsi monológban azért erősen elrugaszkodsz Csehovtól, ráadásul meglehetősen élesen fogalmazol: „Újra meg kell találni a színház helyét a táplálékláncban, és ezt nem a kibaszott Napfény Otthon sértett művészei fogják kitalálni.” Mire a darabbeli rendező azt kérdezi: „Hanem mi, sértett fiatalok?”

Azt gondolom, hogy nincs értelme finomkodni, nevén kell nevezni a dolgokat, ha ezekről a kérdésekről gondolkodni akarunk. Ahhoz, hogy a vélemények, álláspontok valóban ütközhessenek, nem árt azokat élesíteni, hogy pattoghassanak az érvek a vitában. De nem akarok állást foglalni. Egyébként én itt se csináltam mást, mint „lefordítottam” Csehovot mai nyelvre. Trepljov monológja ma kb. így hangzana. Többször is előfordult, hogy a színészeket arra kértem, írjanak szövegeket, amikben benne van az ő személyes dühük, ebben a konkrét esetben például a generációváltás hiánya miatt. És mélyen tudok azonosulni mind Arkagyina, mind Trepljov ide vonatkozó érzéseivel.

Annak mi az oka, hogy a darabok klasszikus színrevitele egyáltalán nem érdekel?

Már a kezdetek kezdetén rengeteget írogattunk Petyával (Fábián Péter, Benkó korábbi alkotótársa a k2-ben – GA). Engem az motivál igazán, hogy meg tudok teremteni egy világot, ami akkor és ott születik, ráadásul mindezt egy csapattal együtt csináljuk. Az például ki van zárva, hogy leülök és megírok egyedül egy drámát, és akkor az ott van. Az élő színpadi szövegben hiszek. Az érdekel, hogy a közös világunkat megszerkesszem. Ha azt is gondolom egy szövegről, hogy ez hú, de jó ötlet, akkor is a következő pillanatban száz másik dolog jut eszembe róla, amit helyette lehetne csinálni. Egyetlen olyan darab volt eddig az életemben, amire azt mondtuk Petyával, hogy ez úgy tökéletes, ahogy van, ha akarnánk, se szabadna egy betűt sem hozzáírni, a Caligula helytartója.

A színlapon olvasható, hogy Csehov 35 évesen írta a Sirályt, és hát ugye te is pont ennyi vagy…

Nekem is felcsillant a szemem, amikor ez kiderült, arra gondoltam, akkor tényleg most kell ezzel az anyaggal foglalkoznom. De azt azért hozzáteszem, hogy a darabnak ez a „miért ültök még mindig az igazgatói székben”-rétege most már nem foglalkoztat annyira, régebben sokkal jobban frusztrált. Akkoriban rengeteget vitáztunk erről, és tényleg erős düh volt bennünk. Talán bölcsebb lettem, rájöttem, hogy úgysem tudok ezen változtatni. Közben több kőszínházi pályázaton is indultunk eredménytelenül. Mára eljutottam oda, hogy talán jobb is így, és nekem itt van a helyem az Apertúrában. El is mondtam a srácoknak a próbafolyamat elején, hogy engem nem ez érdekel igazában a Sirályban. Hanem az a közeg, amelyben ezek az emberek élnek, amely nem csak a színház, hanem – a mi esetünkben – a jelenkori Magyarország. A feszültségeik és a nyomoruk ebből a közegből ered, a gyávaságukból, a tehetetlenségükből. Egy egészségesebben működő országban ezek a feszültségek nem így jönnének elő belőlük. És ez a lényeg, ami igaz volt Csehov korában, és érvényes ma is. A mi előadásunkban is kb. ugyanarról beszél mindenki, mint Csehovnál: Kocsis Gábor például színészként a darabban elmondja, hogy régen mennyit olvasott, de most semmire sincs ideje, mert éjjel-nappal dolgoznia kell. És Gábornak a valós élete is erről szól.

A nevek, a helyszínek változnak csak, Moszkva helyett például Berlinbe indulnak itt Trigorin és Arkagyina, de a lényeg tényleg ugyanaz…

Természetesen adta magát a párhuzam, ez az „innen el”-hangulat – ami Csehovnak minden darabjából árad – itt és most Berlint jelenti. Rengeteg kollégám, barátom, ismerősöm, közöttük kőszínházban dolgozó, ragyogóan tehetséges emberek mondják azt nekem, hogy figyelj, még májusig várunk, de ha akkor se lesz változás, csomagolunk. Sokkal többen tervezik most ezt, mint gondolnád. Én is ledöbbentem azon, hogy kb. mindenki ebben van körülöttem.