• Első Krasznahorkai-fordítása, a Seiobo járt odalent az írónak és fordítónak járó közös díjat kapott Németországban.
• Azt mondja, a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak nem a hosszú mondatait nehéz lefordítani, inkább a beszédmódjainak a lekövetése nehéz, meg az, hogy a magyarban az „ő” az simán „ő”, nemi különbségek nélkül, és hogy a németben nincs jó szó arra, hogy „bácsi”.
• A német könyvpiac különösen fontos a magyar íróknak, sokszor az a világpiacra lépés kapuja.
• Krasznahorkai mostanában az angliai nyelvterületen lett elég híres, ez is szerepet játszhatott a díjában.
• Interjú Krasznahorkai László német fordítójával, Heike Flemminggel.

Mikor és hogyan lett Krasznahorkai László fordítója?

Ez régi történet. Két évig Budapesten éltem, az akkori Balassi Intézetben tanultam, többek között műfordítást is. 2007-ben költöztem vissza Németországba, Berlinbe. Ő akkoriban vendégprofesszor volt itt a Freie Universitäten, a Szabad Berlini Egyetemen. Nem ismertem senkit akkor a városban, és egyszer odamentem hozzá, hogy lefordítottam Borbély Szilárd néhány versét, tudna-e segíteni, hogy megjelenjenek. Segített, de egyben megkérdezte, hogy esetleg csinálnék-e próbafordítást az ő legújabb könyvéből

Ez a Seiobo járt odalent volt?

Igen, az az elbeszéléskötet. Ebből az egyik hosszabb és nem is túl könnyű szöveg, a Christo morto volt a próbafordítás. Olyan jól sikerült, hogy a kiadó megkérdezte, van-e kedvem lefordítani az egészet.

Amiért egyből díjat is kaptak.

Igen, az nagy szerencse is volt. 2010-ben megkaptuk a Brücke Berlin-díjat, a hivatalos indoklás szerint az elbeszéléskötetért járt a kétévente adományozott kitüntetés, ami a fordítónak is szól. Krasznahorkai akkor már elég híres szerző volt Németországban, azt hiszem, a Sátántangó óta jól ismerte a nevét az irodalmi közvélemény.