Úgy indultam el korunk egyik legismertebb művészének bécsi életmű-kiállítására, hogy ha lesz nézői aktivitást igénylő performansz, annak szeretnék a részese lenni.

Aztán amikor megláttam két pucér testet, egy pillanatra meginogtam.

Egyrészt azért, mert egy kellemetlenül hosszú másodpercig egymást lestük a teremben várakozó többi nézővel, és próbáltunk rájönni, hogyan jelezzük, hogy egyikünk sem elég bátor ahhoz, hogy ő vágjon neki elsőként. Másrészt azért, mert csak ott és akkor jöttem rá, hogy nem készültem egyáltalán semmilyen tervvel azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogok átmenni két anyaszült meztelen ember között.

Marina Abramovic életmű-kiállítása a múlt héten nyílt meg a bécsi Albertina Modernben. A vándorló kiállításon a művész nem jelenik meg személyesen. Talán jobb is így, mert bár bátor és higgadt lánynak tartom magam, abban még én sem vagyok biztos, hogy a világ egyik legfontosabb kortárs művészének mellei közül ép ésszel és kellő komolysággal érkeztem volna meg az Imponderabilia után következő kiállítóterembe. A BBC-nek Abramovic korábban azt nyilatkozta, pont azért is nem jelenik meg már az életmű-kiállításain, mert szeretné, ha az emberek az alkotásokra és az örökségére fókuszálnának, nem pedig a személyére.

A kiállítás egyik legerősebb eleme a Rhythm 0 című műve, amelyet egyetlen egyszer, 1974-ben, a nápolyi Studio Morrában adott elő.