Amikor leszív a porszívó - itt az év vígjátéka

A porszívó, amibe beleköltözött a fiatalon meghalt feleség szelleme, gyárlátogatás közben a raktárba csalogatja a gyászoló férjét, aki az özvegy gyártulajdonosnő kisebbik fia, majd pettingelni kezd vele, hogy az üzemet bejáró delegáció abban a pillanatban lepje meg őket, amikor a porszívó a pasija mellbimbóját kezdi el szívogatni.

Ezt csak azért meséltem el ilyen részletesen, mert ez az egyik legkevésbé furcsa jelenet abból a lenyűgöző thaiföldi filmből, ami személy szerint nekem a budapesti nemzetközi filmfesztivál, úgyis mint BIFF, eddigi nagy meglepetése.

Ratchapoom Boonbunchachoke mesterműve, az A Useful Ghost elképesztően (=bizarrul és betegesen) vicces, de néha torokszorítóan drámai, néha meg kísérleti színházra emlékeztető alkotás.

Az egész azzal indul, hogy egy magányos geek új porszívót vásárol, ami éjszaka köhögni kezd, aztán kihányja a napközben felszívott port, mire a fickó másnap kihívja a szerelőt, aki szerelés helyett sztorizni kezd egy porszívógyáros családról.

Ezért jó nagyon más kultúrák filmjeit nézni: el sem tudom képzelni, hogy a thai célközönség is élete legpusztítóbb vígjátékaként élte-e meg a film első óráját, majd hasonlóan durva tragédiaként a másodikat. Bárcsak az derülne ki, hogy náluk ilyen egy kisrealista film és Boonbunchachoke valójában a thai Mike Leigh!

A vizuálisan igen erős alkotás univerzuma egészen álomszerű: realisztikus terek keverednek stilizáltakkal, a szereplők pedig olyan stilizált merevséggel mozognak, gesztikulálnak és beszélnek benne, mintha kísérleti színházban lennénk. Azon belül is kísérleti punk színházban. Ebben az univerzumban természetes dolog, hogy az emberek együtt élnek a szellemekkel, akik rutinból költöznek bele mindenféle háztartási elektromos eszközökbe. Az ember-szellem-szex alapnak számít. Ezen senki sem akad fenn, azon annál inkább, ha a kísértetek az illendőnél hosszabb időt töltenek az élők birodalmában.

A filmet az abszurd porszívószexes jelenetek indítják be, a faarccal előadott brutális poénok viszik tovább, de miután a címszereplő leszívja egy miniszter szemgolyóját a liftben, megjelenik a politikai szál is. Gyász, identitás, hülye családtagok, a személyes veszteségek feldolgozásnak képessége és képtelensége, buta nacionalizmus, agymosás, mesterséges megtermékenyítés, politikai terror, kollektív társadalmi amnézia és rengeteg homoszexualitás: csapatostul jelennek meg az egészen vad és változatos témák, amiközben az ember - én legalábbis - egyszerre dülöngél a nevetéstől és a hitetlenkedéstől.

Egészen fantasztikus, hogy elkezdesz élvezni egy filmet a faarccal előadott minőségi háztartásigépszexes poénjai miatt és egyszerre csak azon veszed észre magad, hogy egy, a kollektív thai emlékezetből mára szinte kitörölt 2010-es tömegmészárlás nyomasztó árnyai telepszenek rád, de azért tovább röhögsz, amikor az egyik főszereplő egyfajta Bunuel-parafrázisként díszdobozba csomagolt élő csecsemőt kap ajándékba a meghalásnapjára. Az utalásrendszer legalább olyan sokrétű, mint a látványvilág: Neil Gaiman „Amerikai istenek”-jéhez hasonlóan a szellemek itt is csak addig élnek, amíg valaki emlékszik rájuk.

Az is micsoda ötlet, hogy a női főszereplő szellem a film második felében a kísértetek Hont Andrásaként lépésről lépésre a hatalom hasznos idiótájává válik.

Az A Useful Ghost a maga vad zagyvaságában szinte tökéletes alkotás, még a komoly részei sem tudják agyonvágni, ám készülj fel arra, hogy igen hosszú, 2 óra 10 perces, így kell hozzá az állóképesség. Csütörtökön - ma - este 9-kor lehet megnézni a BIFF-en és komolyan mondom, ezen a napon ennél nem képzelhető el jobb program Budapesten, bárminek a megdugását is ideértve.