Nagy Fruzsina a különleges jelmezek egyik hazai apostola: hangérzekelős LED-sorok, ventilátorok vagy éppen polipszerűen felfújódó objektek lepik el a színpadot. Nevét legtöbben talán a Soharóza kórussal és Halas Dórával közös trafós catwalk-koncertekről ismerik, de tervez jelmezt kőszínházaknak és független táncosoknak egyaránt. Legutóbb az Örkény Színházban bemutatott A Nyúl füle jelmezeiért kapott díjat.

Arról is kérdeztük, hogyan lesz (és nem lesz) valaki jelmeztervező, mennyire más a képzés itthon és külföldön, és az is kiderült, hogy ehhez a pályához kicsit pszichológusnak is kell lenni.

444: Nem sokkal a rendszerváltás után érettségiztél Londonban, miközben Magyarországon nőttél fel. Hogy kerültél ki Angliába?

Nagy Fruzsina: Teljesen véletlenül: tizenegyedikes gimnazista voltam, év vége előtt nem sokkal a barátaim mutatták egy magyar cég újsághirdetését, akik au-pairt kerestek Angliába. Azonnal tudtam, hogy ezt ki akarom próbálni. Úgy gondoltam, hogy kimegyek nyárra, azután augusztus végén visszajövök. De olyan jól sikerült a dolog, hogy kinn maradtam, és beiratkoztam egy ottani gimnáziumba. Ez így elmondva sima ügynek tűnik, de azért a szüleimet hosszan kellett győzködnöm, hogy jó lesz ez így.

Mi kell ahhoz, hogy az ember 17 évesen ennyire elszánt legyen?

Sok minden, az biztos. Én eléggé koravén voltam, és bár volt néhány jó barátom, a korosztályomat untam, mindig felnőttekkel lógtam, és sok spéci dolog érdekelt. Foglalkoztatott, hogy mi lehet a halál után, mit mondanak erről a vallások, jártam különböző reinkarnációs csoportokba. A mából nézve világos, hogy nem voltam még erre készen, és egy kicsit megzavarodtam, nem tudtam feldolgozni az ott átélteket. Ráadásul akkoriban halt meg a nagymamám, aki nagyon közel állt hozzám, ezek mind összeadódtak. Igazából utólag jöttem rá, hogy mennyire elvágyódtam innen. Menekültem olyan dolgok elől, amiket nem tudtam feldolgozni.

Vajon, ha akkor nem mész el, ugyanezt az utat jártad volna be szakmailag?